Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. május 9. | 18:00
252. forduló
NOVOMATIC Aréna
70 -75
(21-17, 11-17, 15-20, 23-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Nagy Viktor, Minár László Balázs (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Gratulálok a Debrecennek a győzelemhez! Még mindig nem értem, miért játsszuk ezeket a meccseket, de szerintem más sem. Ez egy esély a fiatal játékosoknak. Csendes Péter harminckét percet játszott, Schöll Richárd tizenhetet, Sitku Márton szintén sokat. Ezek a fiatalok fontos részei lesznek a Sopronnak a következő szezonban, úgy gondolom, ez nagyon jó. Úgy szeretnénk befejezni a szezont, ahogy elkezdtük, versenyképes csapatként, úgy, hogy mindent megteszünk az összes mérkőzésen. Nem érdekel, ki hiányzik, nincsenek magas embereink, de mindenki megtette, ami tőle telt. A csapat egy része még itt van, és ezek a srácok fognak mindent megpróbálni, és a végsőkig harcolni, hogy megfordítsuk a párharcot.

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Gratulálok mindkét csapatnak! Az nyert, aki jobban akarta a győzelmet. Az első találkozóval ellentétben most sok támadó lepattanót szereztünk, ami annak is köszönhető, hogy a Sopronból több magasember is hiányzott, mi pedig ezt kihasználtuk. Kintről nagyon rosszul dobtunk, viszont jól védekeztünk, így sikerült nyernünk. Remélem, a következő meccsen le tudjuk zárni a párharcot, de ahhoz még sokat kell dolgozni.

Hazai játékos nyilatkozata
Maliek White : Jól játszott a Debrecen, kihasználták a hibáinkat, sok pontot szereztek az eladott labdáinkból. Összességében keményebben játszottak, mint mi. Nálunk hiányoztak a magas emberek, de ez nem kifogás, ők akarták jobban a győzelmet, és meg is szerezték.

Vendég játékos nyilatkozata
Kenéz Csaba : Nem játszottunk igazán jól, de a különbséget az jelentette, hogy nem engedünk ki, és bár támadásban közelről és távolról is sok üres helyzetet hagytunk ki, védekezésben próbáltuk ezeket kijavítani.


Dobástérkép
Sopron KC
DEAC
Sopron KC
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 7
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 18:06 18:21
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
DEAC
62%
50%
2p ktáv.
Sopron KC
DEAC
50%
25%
3p táv.
Sopron KC
DEAC
19%
21%
1p bünt.
Sopron KC
DEAC
82%
74%
Sopron KC DEAC
Szerzett labda 7 10
Eladott labda 16 10
Lepattanó 35 42
Gólpassz 10 15
Fault 18 16
VAL 86 103
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

White

Maliek Azziek
X 24 7 10 70 1 1 100 1 7 14 9 18 50 5 7 71 3 1 4 1 4 2 4 2 1 0 21 37 0

Joseph

Yasiin Yousef
X 17 4 6 67 0 1 0 2 8 25 6 15 40 3 3 100 2 0 2 4 2 4 4 5 0 0 21 37 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 7 3 8 38 0 0 0 0 3 0 3 11 27 1 1 100 8 7 15 0 2 2 2 2 1 1 17 35 0

Csendes

Péter
X 3 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 2 1 1 0 0 0 0 22 0

Schöll

Richárd
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 1 1 0 6 16 0

Sitku

Márton
9 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 3 4 75 5 1 6 1 4 2 4 0 1 0 14 27 0

Supola

Zoltán
6 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 4 0 4 1 2 4 0 0 0 1 5 20 0

Csátaljay

Péter
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 2 6 0

Keller

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 18 29 62 1 2 50 6 31 19 25 62 40 14 17 82 26 9 35 7 16 18 16 10 4 2 86 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 32 8 11 73 0 2 0 3 7 43 11 20 55 7 8 88 5 3 8 2 1 1 4 0 0 0 35 40 0

Govens

Darrin Anthony
X 5 2 6 33 0 1 0 0 6 0 2 13 15 1 2 50 5 1 6 3 5 2 2 7 0 2 6 34 0

Polyák

László
X 11 5 7 71 0 0 0 0 5 0 5 12 42 1 1 100 6 2 8 1 0 2 3 1 1 0 18 30 0

Kenéz

Csaba László
X 3 0 5 0 0 0 0 1 1 100 1 6 17 0 0 0 2 2 4 3 0 4 2 4 0 1 11 27 0

Tóth

Ádám
X 10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 4 50 1 5 6 0 2 3 3 2 0 1 15 20 0

Neuwirth

Bence
5 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 3 0 3 1 0 1 0 1 0 0 6 23 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
7 1 5 20 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 4 75 2 1 3 0 1 1 2 0 0 0 6 20 0

Gáspár

Mátyás
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 3 1 4 0 1 2 2 0 1 0 6 6 0

Kovács

Ákos Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fábián

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázsi

Bence Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 22 44 50 1 4 25 5 24 21 28 72 39 14 19 74 27 15 42 10 10 16 18 15 2 4 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek