Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. május 9. | 18:00
226. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
103 -86
(24-24, 30-18, 30-21, 19-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Goda László, Györfy Rúben (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Természetesen elégedett vagyok a győzelemmel, ma is jól játszottunk. boldog vagyok, hogy három nullával léptünk tovább. Nem fogunk megállni, készülünk a Falco ellen. Mindenkinek megköszönöm a stábban a segítségét!

Vendég edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Szeretnék gratulálni az Albának, egyik mérkőzésen sem volt kérdéses, hogy a jobb csapat nyert. Elképesztően fizikálisak és erősek, teljesen megérdemelt a továbbjutásuk, és nagyon sok sikert kívánunk nekik a döntőben. A csapatomat is a legfelsőbb szinten tudom dicsérni, abban a helyzetben, amelyben vagyunk mindent megtettek, próbálkoztunk, az utolsó pillanatig küzdöttünk és nem adtuk fel! Nincs vége számunkra a szezonnak, nagy eredmény, hogy a bronzéremért játszhatunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Pongó Marcell : Ott vagyunk a döntőben, teljesen megérdemelten. Gratulálok magunknak és a Körmendnek is, hatalmas tettet hajtottak végre azzal, hogy idáig eljutottak. Végig kontrolláltuk ezt a mérkőzést is, nyilván benne volta fejekben, hogy le akarjuk zárni a párharcot, nem szeretnénk visszamenni Körmendre. Készülünk a Falco ellen, szeretnénk megnyerni az aranyérmet.

Vendég játékos nyilatkozata
Wendell Mitchell : Jól játszottak a hazaiak, ezúttal is megérdemelten nyertek, az természetesen csalódás, hogy nem nyertünk meccset a párharcban, 3-0-s összesítéssel lett döntős az Alba. Készülünk a bronzmeccsre, amelyen szeretnénk jól szerepelni, éremmel zárni a szezont. A szurkolóinknak ezúttal is nagy köszönet jár, ismét sokan eljöttek és buzdítottak bennünket.


Dobástérkép
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 25 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 8
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 36:18 00:58
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
62%
66%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
50%
29%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
46%
43%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
92%
64%
Arconic-Alba Fehérvár Egis Körmend
Szerzett labda 6 11
Eladott labda 15 12
Lepattanó 30 23
Gólpassz 25 21
Fault 19 21
VAL 143 115
Statisztika
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ford

Quincy G.
X 15 0 2 0 0 0 0 4 6 67 4 8 50 3 4 75 4 2 6 1 0 2 3 0 3 0 23 36 0

Pongó

Marcell
X 22 4 6 67 0 1 0 3 5 60 7 12 58 5 5 100 0 1 1 2 3 4 4 6 0 0 27 27 0

Somogyi

Ádám
X 19 4 7 57 0 0 0 2 4 50 6 11 55 5 5 100 6 1 7 2 0 3 5 4 0 0 32 26 0

De Cosey

Quenton Darell
X 2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 3 3 0 2 0 1 -1 24 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 6 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 2 100 4 2 6 0 0 2 2 1 0 0 14 22 0

Vojvoda

Dávid
17 4 9 44 1 1 100 0 4 0 5 14 36 7 8 88 2 0 2 1 4 1 4 11 0 0 21 31 0

Diong

Mbacke Mbacke
14 6 6 100 1 1 100 0 0 0 7 7 100 0 0 0 2 2 4 0 4 2 2 1 0 0 17 19 0

Takács

Milán
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 7 12 0

Szabó

Zsolt András
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 3 2 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 103 21 34 62 2 4 50 11 24 46 34 62 55 24 26 92 21 9 30 6 15 19 21 25 3 1 143 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

MITCHELL

Wendell
X 28 6 11 55 0 1 0 5 8 63 11 20 55 1 1 100 1 0 1 5 2 3 6 3 0 1 32 36 0

Omenaka

Godwin Ekene
X 20 8 8 100 1 1 100 0 0 0 9 9 100 2 2 100 5 3 8 1 1 3 1 1 0 0 30 28 0

Adams JR

Eric
X 5 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 1 3 33 1 1 2 0 2 3 2 1 0 1 2 22 0

Doktor

Péter László
X 2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 0 0 1 2 5 0 0 8 19 0

Ferencz

Csaba
X 7 1 2 50 1 1 100 1 3 33 3 6 50 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 1 0 6 17 0

Edwards

Justin Stefan
9 1 5 20 0 1 0 2 3 67 3 9 33 1 3 33 1 3 4 3 2 3 5 4 0 1 15 23 0

Cakarun

Marjan
7 2 2 100 0 2 0 1 1 100 3 5 60 0 0 0 3 1 4 0 1 4 0 4 0 0 12 22 0

Takács

Kristóf
6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 2 100 0 0 0 1 1 2 2 2 0 0 9 15 0

Durázi

Krisztofer
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 2 8 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 0 0 0 0 6 0

Herczeg

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 2 0

Geröly

Márton András
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 2 0
Összesen 5 86 23 35 66 2 7 29 9 21 43 34 63 54 9 14 64 14 9 23 11 12 21 19 21 1 3 115 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek