Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. május 6. | 18:00
225. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
66 -90
(16-25, 13-22, 19-21, 18-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Cziffra Csaba Zsolt, Farkas Gábor (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Gratulálok az Albának, nagyon jól jöttek ki a pályára, maximálisan megérdemelték a győzelmet, hiszen nem tudtunk a kemény játékukra ellenszert találni. Még nincs vége a szériának, igyekszünk pozitív irányban változtatni a jövő heti mérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata
Alejando Zubillaga : Nagyon keményen védekeztünk, és be kell látni, úgy tűnt, hogy hosszabb volt a kispadunk is, így a rotációnk nagyon jól működött ezen a meccsen. A fókusz megvolt, örülünk a győzelemnek, szeretném kiemelni a mai meccs atmoszféráját, az egyik legjobb szurkolótábor otthonában tudtunk győzni. Jól védekeztünk, jobban tudunk cserélni, hosszabb a kispadunk a fókusz megvolt, nehéz volt ilyen jó csapat ellen játszani.

Hazai játékos nyilatkozata
Doktor Péter : Az Alba sokkal agresszívebben jött ki a pályára, a játékunk sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megállítsuk őket, főleg, ennyi támadó lepattanót, amit leszedtek, nem engedhetünk meg egy ellenfélnek sem hazai pályán.

Vendég játékos nyilatkozata
Quenton De Cosey : A mai meccsen, támadásban és védekezésben is felül tudtuk múlni a Körmendet, és a második félidőre is ugyanazzal az elánnal jöttünk ki, így viszonylag könnyen nyertünk. Szeretnénk otthon biztosítani a továbbjutást.


Dobástérkép
Egis Körmend
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
Arconic-Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 27
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 11
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 03:14 35:57
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Arconic-Alba Fehérvár
64%
62%
2p ktáv.
Egis Körmend
Arconic-Alba Fehérvár
33%
13%
3p táv.
Egis Körmend
Arconic-Alba Fehérvár
26%
44%
1p bünt.
Egis Körmend
Arconic-Alba Fehérvár
33%
44%
Egis Körmend Arconic-Alba Fehérvár
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 13 9
Lepattanó 25 44
Gólpassz 14 17
Fault 19 13
VAL 74 126
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

MITCHELL

Wendell
X 12 3 6 50 0 0 0 2 7 29 5 13 38 0 0 0 1 0 1 1 2 3 4 6 0 0 14 35 0

Edwards

Justin Stefan
X 10 3 5 60 0 0 0 1 5 20 4 10 40 1 3 33 2 2 4 0 2 4 3 3 0 0 10 28 0

Adams JR

Eric
X 12 3 4 75 0 0 0 2 4 50 5 8 63 0 0 0 5 1 6 2 3 0 0 0 0 0 14 24 0

Cakarun

Marjan
X 4 2 3 67 0 3 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 20 0

Takács

Kristóf
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 2 2 0 0 0 0 -2 12 0

Ferencz

Csaba
4 0 1 0 2 2 100 0 3 0 2 6 33 0 0 0 4 0 4 0 2 4 1 2 0 0 5 26 0

Omenaka

Godwin Ekene
12 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 0 0 0 4 1 5 1 2 2 3 0 1 1 17 25 0

Doktor

Péter László
7 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 1 3 33 1 0 1 1 0 2 2 1 0 1 9 16 0

Durázi

Krisztofer
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 2 0 1 4 10 0

Herczeg

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Kiss

Mátyás
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 2 0

Geröly

Márton András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 21 33 64 2 6 33 6 23 26 29 62 47 2 6 33 20 5 25 5 13 19 13 14 1 3 74 200
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ford

Quincy G.
X 5 0 2 0 0 1 0 1 3 33 1 6 17 2 2 100 5 2 7 3 2 0 1 3 2 0 14 32 0

De Cosey

Quenton Darell
X 6 3 5 60 0 4 0 0 2 0 3 11 27 0 0 0 0 1 1 0 0 3 1 2 0 0 2 30 0

Somogyi

Ádám
X 15 1 4 25 1 1 100 3 5 60 5 10 50 2 5 40 2 4 6 3 2 1 4 0 0 0 18 28 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 19 6 8 75 0 0 0 2 3 67 8 11 73 1 4 25 6 1 7 1 1 1 5 2 0 1 27 23 0

Pongó

Marcell
X 5 1 4 25 0 1 0 1 4 25 2 9 22 0 0 0 4 1 5 0 3 2 0 5 0 0 5 22 0

Vojvoda

Dávid
22 6 7 86 0 1 0 3 7 43 9 15 60 1 1 100 1 1 2 1 1 1 2 3 0 0 23 26 0

Diong

Mbacke Mbacke
15 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 1 4 25 6 4 10 0 0 2 3 0 1 0 25 17 0

Takács

Milán
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 0 3 1 0 0 0 7 11 0

Szabó

Zsolt András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 0 1 1 0 0 5 7 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Takács

Martin
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 0

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 24 39 62 1 8 13 11 25 44 36 72 50 7 16 44 28 16 44 8 9 13 18 17 3 1 126 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek