Férfi A, Play-out- 2022/2023
2023. május 17. | 18:00
8. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
81 -63
(19-19, 21-15, 27-13, 14-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Lengyel Ádám József, Szilágyi Bálint (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Simon Petrov : Ismét egy csodálatos este volt, szeretném megköszönni a szurkolóknak elsősorban. Nagyon örülök, hogy ilyen jó teljesítménnyel tudtunk játszani az utolsó hazai mérkőzésen. Nagyra értékeljük a támogatásukat, egész szezonban hangos volt a csarnok, sok energiát kaptunk tőlük, hogy sikeresen zárhassuk a mérkőzéseket.

Vendég edző nyilatkozata
Baksa Szabolcs : Először is gratulálok az Oroszlánynak, teljesen megérdemelten nyertek ma. Nagyon a szakmázásba nem mennék bele, azt gondolom, hogy nagyon kevés pontot dobtunk, egyszerűen nem tudtunk betalálni sem kintről, sem ziccerekből. Az Oroszlány forgatta a teljes keretét és azt gondolom, hogy ma minden statisztikai mutatóban fölénk nőttek, teljesen megérdemelt a győzelem. A fiataloknak gratulálok nálunk, ügyesek voltak, jól szálltak be, agresszívak voltak és próbálták megmutatni magukat, ez mindenképpen pozitívum. Viszont, „minden út Rómába vezet” tehát otthon fontos, illetve tulajdonképpen a bent maradásért játszunk szombaton, úgyhogy ezt a mérkőzést fogjuk fel úgy, hogy erre készültünk fel vele, ebből tanulunk és szombaton pedig győzünk otthon.

Hazai játékos nyilatkozata
Shane Henry : Keményen küzdöttünk, az elején volt egy kis megingás mielőtt lendületbe jöttünk volna, de hallgattunk az edzőnkre és folytattuk, amit elterveztünk, ezért sikerült győznünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Reizinger Máté : Nagyon örülök, hogy a végén be tudtam állni, és segíteni tudtam a csapatot az utolsó 10 percben. Azt gondolom, hogy sikeres volt ez a játékrészt, de a célunk, hogy a Nyíregyházát megverjük hazai pályán, erre fókuszálunk a hét hátralévő részében és reméljük, hogy sikerül bent maradni a ligában.


Dobástérkép
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 30:29 06:09
CSAPAT %
2p köz.
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
72%
69%
2p ktáv.
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
40%
0%
3p táv.
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
28%
15%
1p bünt.
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
85%
71%
MVM-OSE Lions Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 8 16
Eladott labda 20 21
Lepattanó 36 27
Gólpassz 17 11
Fault 19 20
VAL 109 73
Statisztika
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

DIMITRIJEVIC

D
X 8 3 5 60 0 1 0 0 4 0 3 10 30 2 3 67 4 0 4 1 3 2 4 5 0 0 11 28 0

X 8 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 3 4 75 3 1 4 0 1 1 3 0 1 0 11 24 0

Ruják

András Baldvin
X 5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 2 0 2 1 1 0 1 4 0 0 8 20 0

Krestinin

Denis
X 4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 5 0 5 0 2 3 3 0 0 0 10 15 0

Szabadfi

Márk
X 2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 1 0 1 1 3 4 1 1 0 0 0 9 0

Barnjak

Josip
22 2 3 67 0 2 0 4 7 57 6 12 50 6 6 100 4 2 6 4 5 2 4 5 0 0 30 29 0

Henry

Shane Linden
22 9 10 90 1 1 100 0 0 0 10 11 91 2 2 100 5 3 8 1 1 0 3 0 0 0 32 23 0

Illés

Máté Csongor
8 1 1 100 0 0 0 2 7 29 3 8 38 0 1 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 1 17 0

Carev

Aleksej
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 1 2 1 1 0 0 4 17 0

Dorogi

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 1 0 0 1 15 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Mucza

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 81 18 25 72 2 5 40 8 29 28 28 59 47 17 20 85 28 8 36 8 20 19 20 17 1 0 109 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Crawley

Isaiah Deion
X 17 5 9 56 0 0 0 1 2 50 6 11 55 4 6 67 7 3 10 6 1 1 3 0 0 1 28 21 0

Tanoh Dez

András
X 6 3 3 100 0 0 0 0 3 0 3 6 50 0 2 0 2 0 2 3 3 4 5 1 0 0 9 19 0

Kopácsi

Ákos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 2 1 2 0 2 0 0 -2 17 0

Sherman

Tajzmel Lavar
X 2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 1 0 2 0 2 0 1 0 0 1 0 0 -1 16 0

Peringer

Balázs
X 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 3 0 3 0 2 2 1 0 0 0 4 15 0

Mijovic

Stefan
6 1 3 33 0 1 0 0 5 0 1 9 11 4 4 100 1 0 1 1 1 2 3 3 0 0 5 23 0

Dr. Demeter

Attila
4 2 2 100 0 2 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 1 0 1 1 2 0 1 0 0 0 1 21 0

Hajdu

Péter Márton
10 2 2 100 0 1 0 2 4 50 4 7 57 0 0 0 2 1 3 2 0 2 0 0 0 0 12 20 0

Völgyi

Marcell Zoltán
7 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 1 1 100 2 0 2 0 3 5 1 0 0 0 7 17 0

Simon

Kristóf Gábor
4 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 4 4 100 0 0 0 0 3 0 3 2 0 0 4 15 0

Reizinger

Máté
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 1 0 1 0 1 1 2 2 1 1 0 0 5 10 0

Tarján

Izsák Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 2 0 0 1 0 0 1 6 0
Összesen 5 63 18 26 69 0 4 0 4 27 15 22 57 39 15 21 71 22 5 27 16 21 20 18 11 0 1 73 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek