Férfi A, Play-out- 2022/2023
2023. április 22. | 18:00
4. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
99 -80
(21-16, 25-18, 31-24, 22-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Balog György Attila, Kovács Nimród János (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Simon Petrov : Mindenki szerzett pontot, ami fontos, ha csapatjátékról beszélünk. Ha a labda jár, mindenkinek esélye van pontot dobni. Jól osztottuk meg a perceket ezen a meccsen és mindenki remek energiával játszott, ami természetesen a hazai közönségnek is köszönhető. Ezt a mai napon is meg szeretném köszönni. Végig kontrolláltuk a mérkőzést, kellő mennyiségű energiával, fókuszálva játszottunk. Ez egy újabb remek „kosár este” volt Oroszlányban.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok az Oroszlánynak, úgy érzem, hogy 17-18 percig tudtuk tartani ezt a mérkőzést. Az első negyedben még nem, de utána már voltak azért lepattanó problémáink is, elég szépen. Kulcsjátékosaink elfáradtak, nem is nagyon tudtak védekezésben olyan agresszivitást kifejteni amilyet szerettünk volna, illetve amikor kezdtünk fáradni, akkor a támadásunk is kezdett szétesni, több eladott labdánk volt és nem mentek be még az üres hárompontosok sem. Mondanám azt, hogy túléltük ezt a mérkőzést, de nem, mert most Edwin sérült meg, nagyon remélem, hogy nem súlyos, de ennek ellenére megyünk tovább, nagyon remélem, hogy minimum Eilingsfeld János vissza tud térni szerdán a Kaposvár elleni hazai mérkőzésen, ezt mindenképpen meg szeretnénk nyerni hazai közönség előtt és akkor ott van két hetünk arra, hogy egy kicsit nyalogassuk a sebeket. Mondjuk sok reményt nem fűzök a hiányzók visszatérésére, de meglátjuk. Dongó is csodákra képes, úgyhogy gratulálok még egyszer az Oroszlányiaknak, a szurkolóiknak, megmondom őszintén, hogy tetszene is ez az atmoszféra, ha nem én lennék most a vereséget szenvedett csapatnak az edzője, de jó volt. És a legfontosabb, hogy nagyon szépen köszönöm a paksi szurkolóknak, akik ilyen sokan elkísértek annak ellenére, hogy tudták mennyi problémával küzdünk, és érzik azt, hogy mellénk állnak és próbálnak rajtunk segíteni. Nagyon szépen köszönjük, várjuk őket a szerdai Kaposvár elleni mérkőzésre is.

Hazai játékos nyilatkozata
Dorde Dimitrijevic : Először is gratulálok a Paksnak, a jó mérkőzés érdekében tett erőfeszítésüket. Úgy gondolom, mi ma nagyon jól játszottunk, nyilván mindig vannak hibák, hagytunk pár támadó lepattanót, és néhány könnyű kosarat is az ellenfelünknek, de összességében jól játszottunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Gulyás Milán : Először is gratulálok az Oroszlány csapatának, megérdemelten győztek. Hiányosan érkeztünk, de legalább kaptunk, kaptak lehetőséget a fiatalok, próbálunk majd ebből is profitálni valamit. Sokkal jobban kell koncentrálnunk, nem adhatjuk fel. Ilyenkor derül ki, hogy mennyire csapat egy csapat. Megyünk tovább, megpróbáljuk levonni a tanulságot ebből a mérkőzésből.


Dobástérkép
MVM-OSE Lions
Atomerőmű SE
MVM-OSE Lions
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 24 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 32:45 05:51
CSAPAT %
2p köz.
MVM-OSE Lions
Atomerőmű SE
67%
68%
2p ktáv.
MVM-OSE Lions
Atomerőmű SE
29%
20%
3p táv.
MVM-OSE Lions
Atomerőmű SE
30%
23%
1p bünt.
MVM-OSE Lions
Atomerőmű SE
77%
87%
MVM-OSE Lions Atomerőmű SE
Szerzett labda 8 1
Eladott labda 5 13
Lepattanó 38 38
Gólpassz 21 15
Fault 25 16
VAL 137 107
Statisztika
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Illés

Máté Csongor
X 15 2 3 67 0 1 0 3 10 30 5 14 36 2 2 100 5 0 5 3 0 4 1 4 0 0 19 30 0

Carev

Aleksej
X 13 4 6 67 1 1 100 1 3 33 6 10 60 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 9 27 0

DIMITRIJEVIC

D
X 12 2 4 50 1 1 100 1 5 20 4 10 40 3 5 60 3 1 4 1 1 1 5 9 0 0 22 26 0

Werner

Viktor
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 0 2 0 0 1 1 1 0 0 8 13 0

Ruják

András Baldvin
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 2 11 0

14 3 5 60 0 0 0 2 2 100 5 7 71 2 2 100 2 2 4 3 1 2 1 1 0 0 20 19 0

Mucza

Tamás
8 4 6 67 0 1 0 0 2 0 4 9 44 0 0 0 3 1 4 0 0 3 1 1 0 0 9 19 0

Szabadfi

Márk
4 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 2 0 2 0 0 2 2 0 0 1 4 15 0

Barnjak

Josip
7 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 2 2 100 2 0 2 0 1 4 3 4 1 0 13 14 0

Dorogi

Gergő
7 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 0 2 2 0 1 5 0 0 1 0 7 13 0

Henry

Shane Linden
13 6 7 86 0 2 0 0 0 0 6 9 67 1 2 50 7 4 11 1 0 1 2 0 1 0 24 13 0

Krestinin

Denis
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 29 43 67 2 7 29 9 30 30 40 80 50 10 13 77 27 11 38 8 5 25 16 21 3 1 137 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Buckingham

De'Monte Terrell
X 14 4 5 80 0 3 0 1 3 33 5 11 45 3 4 75 5 1 6 0 2 2 7 2 0 1 20 34 0

Atkinson, Jr.

Paul
X 17 7 10 70 0 0 0 0 3 0 7 13 54 3 4 75 6 5 11 0 5 2 6 2 0 1 24 33 0

Edwin

Deon Javern
X 15 2 5 40 2 3 67 1 3 33 5 11 45 4 4 100 3 1 4 0 4 1 5 5 0 1 19 32 0

Grubor

Milos
X 13 0 1 0 0 1 0 2 5 40 2 7 29 7 8 88 7 0 7 1 1 1 5 1 0 0 20 27 0

Pajor

Dávid
X 8 0 1 0 0 1 0 2 3 67 2 5 40 2 2 100 2 1 3 0 0 4 1 3 0 0 12 24 0

Gulyás

Milán Róbert
11 5 5 100 0 1 0 0 5 0 5 11 45 1 1 100 3 1 4 0 0 2 1 1 0 0 11 24 0

Frank

Áron
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 0 4 0 0 0 0 0 19 0

Karosi

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 -1 4 0

Csizmadia

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 3 0

Géringer

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 19 28 68 2 10 20 6 26 23 27 64 42 20 23 87 28 10 38 1 13 16 25 15 1 3 107 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek