Férfi A, Play-out- 2022/2023
2023. április 15. | 18:00
2. forduló
Kaposvár Aréna
71 -82
(18-23, 17-17, 19-22, 17-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Ádám József, JAKAB László Imre, dr. Németh Patrik (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Szőke Balázs : Teljesen megérdemelt győzelmet aratott az OSE, amihez gratulálunk. Ritmustalanul kezdtünk, s ez rányomta bélyegét az egész mérkőzésre. Kerestük a helyünket a pályán, de nem igazán találtuk. Nem volt jó a játékszervezés, mindössze hat gólpasszunk volt, ez nagyon kevés, ez összefügg azzal is, hogy a triplamutatónk borzasztó volt. A vendégek jól és agresszívan védekeztek. Sajnos elbuktuk ezt a mérkőzést, ha nyertünk volna, akkor jó helyzetbe kerültünk volna, de a sportban nincs volna és ha. Nincs időnk keseregni, hiszen hamarosan jön a következő mérkőzés, ezért mindenkinek túl kell tennie magát ezen a vereségen és száz százalékkal készülni a következő feladatra.

Vendég edző nyilatkozata
Simon Petrov : Simon Petrov Nagyon jól védekeztünk, ami megalapozta a támadójátékunkat is. Okosan játszottunk, sokat passzoltunk, így több üres helyzetünk is volt, ráadásul a lepattanókat is jól szedtük. Negyven percig jó energiával játszottunk, s ezért köszönet jár a szurkolóinknak is.

Hazai játékos nyilatkozata
DeSean Parsons : Nagyon sok hibával játszottunk, nem volt elég agresszív a védekezésünk. Tizenkilenc támadólepattanót szedett az ellenfelünk, így nem lehet meccset nyerni. Ráadásul rosszul dobtuk a hármasokat is. Védekezésben és támadásban is az Oroszlány dominált.

Vendég játékos nyilatkozata
Shane L. Henry : Az elejétől a végéig csapatként játszottunk, akik pályára léptek mindent megtettek egymásért, a győzelemért. Amikor rosszabbul ment a játék, az edzőnk tanácsai segítettek nekünk.


Dobástérkép
Kometa Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
Kometa Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 14
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 6
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 00:49 37:31
CSAPAT %
2p köz.
Kometa Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
61%
58%
2p ktáv.
Kometa Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
33%
22%
3p táv.
Kometa Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
12%
42%
1p bünt.
Kometa Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
83%
56%
Kometa Kaposvári KK MVM-OSE Lions
Szerzett labda 4 9
Eladott labda 11 11
Lepattanó 35 39
Gólpassz 6 15
Fault 24 27
VAL 91 117
Statisztika
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Parsons

DeSean Tyler
X 15 7 10 70 0 1 0 0 3 0 7 14 50 1 2 50 7 3 10 1 2 1 1 0 1 0 18 35 0

Gabric

Tomislav
X 18 3 5 60 1 3 33 2 8 25 6 16 38 4 4 100 3 3 6 0 1 1 2 1 0 2 16 32 0

Brown

Isiah Gerald
X 17 2 2 100 1 2 50 0 5 0 3 9 33 11 11 100 1 0 1 0 4 4 6 2 0 0 16 30 0

Hughes II

Michael Anthony
X 8 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 6 8 75 3 1 4 0 1 4 7 1 2 0 18 23 0

Halmai

Dániel
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 5 2 0 0 0 3 12 0

Krnjajski

Boris
7 3 5 60 0 0 0 0 4 0 3 9 33 1 2 50 0 1 1 1 1 2 3 1 0 0 5 25 0

Hendlein

Roland
2 1 1 100 0 0 0 0 5 0 1 6 17 0 0 0 2 4 6 1 1 4 2 1 0 0 6 24 0

Bogdán

Benedek
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 4 5 1 0 0 1 0 0 0 4 10 0

Puska

Bence
4 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 2 50 1 0 1 0 1 3 2 0 0 0 5 9 0

Antalics

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hajduk

Attila Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szőke

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 17 28 61 2 6 33 3 26 12 22 60 37 24 29 83 18 17 35 4 11 24 26 6 3 2 91 200
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnjak

Josip
X 13 2 6 33 0 1 0 3 6 50 5 13 38 0 0 0 3 1 4 1 2 3 4 5 1 0 18 33 0

DIMITRIJEVIC

D
X 28 5 5 100 1 3 33 3 5 60 9 13 69 7 8 88 1 1 2 2 4 4 8 3 0 0 34 32 0

X 8 2 6 33 0 0 0 1 5 20 3 11 27 1 2 50 5 3 8 2 2 5 2 2 1 1 12 29 0

Szabadfi

Márk
X 2 0 1 0 1 2 50 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 2 2 1 0 1 1 0 0 1 3 10 0

Werner

Viktor
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 2 0 3 1 1 0 0 7 4 0

Henry

Shane Linden
14 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 0 2 0 3 4 7 0 1 3 3 0 0 0 20 23 0

Ruják

András Baldvin
5 1 4 25 0 0 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 0 0 0 2 19 0

Krestinin

Denis
2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 6 33 6 1 7 0 0 3 3 1 0 1 8 17 0

Mucza

Tamás
8 1 2 50 0 1 0 2 2 100 3 5 60 0 0 0 1 3 4 1 0 1 0 0 0 0 11 17 0

Carev

Aleksej
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 0 0 1 8 0

Illés

Máté Csongor
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 2 5 0

Dorogi

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -1 3 0
Összesen 5 82 19 33 58 2 9 22 10 24 42 31 66 47 10 18 56 23 16 39 9 11 27 24 15 2 3 117 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek