Magyar Kupa, Férfi- 2022/2023
2023. április 5. | 18:00
1. forduló
Arena Savaria
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Kapitány Gellért, Farkas Gábor (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Konakov : Úgy kezdtük a meccset, ahogy akartuk. Néhányszor indokolatlanul segítettünk túl, ami miatt könnyű helyzeteik voltak. Ezt megbeszéltük, és egy egyből második negyedben változtattunk, mert nem "jó irányba haladt a védekezésünk". A második 10 percben 2 fél védekezést változtatgattunk ez meghozta az eredményt, illetve jobban bíztunk egymásban, mert jobb volt az 1 az 1 elleni védekezésünk. Jól védtük a "körtét", majd a szerzett pattanókból gyorsan fordultunk, és jó ritmusban támadtunk. A Kupa meccsek nem mindig szépek, hiszen egy meccsen dől el minden. Itt egy dolog számít a győzelem, és a nagy akarás, ez most sikerült. Voltunk 14 pontos hátrányban is, amiből nem volt könnyű a visszaút, de a közönségünk ismét hatalmas segítséget nyújtott és ahogy szokták 6. emberként segítettek minket. A szezon azon szakasza jön, ahol a küzdés, a harcos játék még fontosabb szerepet kap, és úgy érzem ezt a szurkolóinkkal együtt elérhetjük. Most következik Budapest, ahol remélem ismét sokan leszünk. Az Albának sok sikert kívánok a szezon hátralévő részéhez.

Vendég edző nyilatkozata
Jandro Zubillaga : Először is szeretnék gratulálni Milosnak, aki az elmúlt két szezonban remek munkát végez. A szurkolóknak is jár a köszönet, mert óriás hangulat volt. Köszönöm a fehérvári szurkolóknak akik elkísértek minket, és támogattak, de kijár a gratuláció a Falco fanoknak is, hiszen nem mindig játszhatunk ilyen atmoszférában. Az első negyedben nagyon jól kezdtünk, jól járt a labda, jó volt a játék, ez főleg a védekezésből indult. Amikor a Falco védekezést váltott, nem jól reagáltunk rá. Többször megállt a labda, így nem ritmusból támadtunk, megváltozott a játék képe. A második negyedben, és harmadik negyedben még tartottuk magunkat, de látható volt, hogy nem úgy megy a támadójáték, ahogy azt elterveztük, a Falco taktikája lassított minket. A Falco jobban játszott ebben a periódusban, nekünk néha nehéz volt kosarat szerezni. Van ilyen. Mondtam a játékosaimnak, hogy 7 győztes meccs után benne van a vereség. Néha nyersz a jó csapatok ellen, néha kikapsz, de ma emelt fővel tettük. Hiszek a játékosaimban, nekik is elmondtam, hogy ilyen a sport, a vereség segít a fejlődésben. Most nézünk előre, kezdődik a playoff és mindent megteszünk azért, hogy visszatérjünk az Aréna Savariába

Hazai játékos nyilatkozata
Perl Zoltán : Nagyon izgalmas és kemény mérkőzés volt. Az első negyedben nagyon rosszul játszottunk, engedtünk az Albánok, hogy úgy játszanak, ahogy szeretnének, de extra dobásokat is értékesíteni tudtak. Nem voltunk elég agresszívak, ezt a második negyed kzepén sikerült megváltoztatnunk. Bár nem játszottunk jól az első félidőben, mégis szoros volt az eredmény. A második félidőben pedig mindent kiadtunk magunkból és sikerült megnyerni a meccset!

Vendég játékos nyilatkozata
Somogyi Ádám : Gratulálok a Falconak, mert 40 perc alapján megérdemelten nyertek, annak ellénre mondom ezt, hogy úgy érzem, az első félidőben a mi akaratunk érvényesült. Nagyszerű hangulatú meccs volt, ami nüanszokon múlott. Kicsit bosszantó is, hogy ilyen kevéssel maradtunk alul, de a végén tényleg elfáradtunk, nem úgy ment a játék, ez a testbeszédünkön is látszott. A védekezésük ellen nem tudtunk jól fellépni, nem járt jól labda. Megyünk tovább, készülünk a Playoffra, a Falconak pedig sok sikert kívánok a Kupában!


Dobástérkép
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 6 14
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 10
Csapat vezetési ideje 06:10 27:04
CSAPAT %
2p köz.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
58%
50%
2p ktáv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
43%
46%
3p táv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
33%
21%
1p bünt.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
73%
81%
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Arconic-Alba Fehérvár
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 11 8
Lepattanó 36 30
Gólpassz 17 12
Fault 24 19
VAL 111 97
Statisztika
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Keller

Ákos
X 9 4 8 50 0 0 0 0 1 0 4 9 44 1 2 50 5 3 8 0 4 3 1 2 2 1 12 29 0

Tiby

Matthew James
X 10 1 3 33 0 1 0 2 4 50 3 8 38 2 2 100 5 0 5 1 1 4 1 1 0 0 12 24 0

Brown

Zachary Garrett
X 6 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 0 0 0 2 1 3 2 2 2 0 1 1 0 9 24 0

Pot

Stefan
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 2 3 2 4 0 0 6 19 0

Kovács

Benedek Máté
X 3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 0 0 0 1 9 0

Cowels III

Raymond
18 2 2 100 1 1 100 3 9 33 6 12 50 3 3 100 2 3 5 0 1 3 8 2 0 0 26 30 0

Perl

Zoltán
16 3 7 43 2 4 50 2 2 100 7 13 54 0 0 0 4 0 4 2 0 3 2 6 1 0 25 27 0

Barac

Boris
12 4 7 57 0 0 0 0 1 0 4 8 50 4 6 67 4 0 4 0 1 2 4 0 0 1 13 27 0

Sövegjártó

Ábel György
3 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 2 4 0 0 1 1 1 0 0 7 11 0

Horváth

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Krivacevic

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 19 33 58 3 7 43 8 24 33 30 64 47 11 15 73 25 11 36 5 11 24 19 17 4 2 111 200
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Somogyi

Ádám
X 10 3 9 33 1 3 33 0 6 0 4 18 22 2 3 67 2 0 2 0 1 1 5 5 0 2 6 36 0

De Cosey

Quenton Darell
X 14 1 3 33 3 5 60 2 2 100 6 10 60 0 0 0 2 0 2 1 1 3 3 3 0 1 18 30 0

Ford

Quincy G.
X 12 2 3 67 2 3 67 0 2 0 4 8 50 4 5 80 5 4 9 3 0 3 3 0 1 0 23 30 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 16 7 10 70 0 1 0 0 1 0 7 12 58 2 2 100 3 3 6 2 0 3 3 0 0 1 22 30 0

Pongó

Marcell
X 6 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 1 2 50 2 0 2 0 3 3 3 2 0 0 8 17 0

Vojvoda

Dávid
9 1 5 20 0 1 0 1 5 20 2 11 18 4 5 80 2 0 2 0 1 3 4 1 0 0 5 28 0

Diong

Mbacke Mbacke
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 2 2 4 0 2 1 1 1 1 0 8 16 0

Takács

Milán
4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 100 2 1 3 0 0 2 1 0 0 0 7 9 0

Szabó

Zsolt András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 17 34 50 6 13 46 4 19 21 27 66 41 17 21 81 20 10 30 6 8 19 23 12 2 4 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek