Férfi NB I. B Zöld csoport - Rájátszás a 9-12. helyért- 2022/2023
2023. május 8. | 18:00
2. forduló
MKOSZ Edzőközpont
85 -72
(11-24, 21-18, 28-19, 25-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapusi Gábor, Tóth Bence, Propszt Amanda (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Andrea Turchetto / Blahó Barnabás : Örülünk, hogy sikerült kiharcolni a harmadik mérkőzés lehetőségét, hogy megszereztük a párharcban a győzelmet. Pénteken találkozunk Bonyhádon és győzzön a jobb csapat.

Vendég edző nyilatkozata
Jan Pavlik : Gratulálok a hazai csapatnak, mert amit műveltünk a második félidőben nem azt mondom, hogy a kosárlabdához nincsen köze, hanem sporthoz nincs köze, mert nem várhatjuk az ellenféltől, hogy majd jön és odaadja nekünk a győzelmet. Szerintem az első félidőben nagyon jól játszottunk, jó energiával és még beszéltünk is róla a félidőben, hogy ugyanígy kell folytatni a másod félidőben, ha itt sikeresek akarunk lenni. Szerintem már benne volt a meccsben, hogy sikerül nyerni, de ahogy a fiúk hozzáálltak a második félidőben úgy gondolom, hogy megérdemelten kaptunk ki. Sajnálom, hogy a fiataloknak, akiknek ez egy lehetőség, nehezebb meccseket játszani, mint például a junior bajnokságban. Ha így állnak hozzá el kell gondolkodniuk egy kicsit és el kell dönteniük, hogy hogyan akarnak hozzáállni.


Dobástérkép
Dávid Kornél KA
Atomerőmű KSE Bonyhád
Dávid Kornél KA
Atomerőmű KSE Bonyhád
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 16
Legtöbb egymás után szerzett pont 18 13
Vezetés váltás 13
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 09:00 30:00
CSAPAT %
2p köz.
Dávid Kornél KA
Atomerőmű KSE Bonyhád
43%
56%
2p ktáv.
Dávid Kornél KA
Atomerőmű KSE Bonyhád
22%
0%
3p táv.
Dávid Kornél KA
Atomerőmű KSE Bonyhád
38%
25%
1p bünt.
Dávid Kornél KA
Atomerőmű KSE Bonyhád
83%
61%
Dávid Kornél KA Atomerőmű KSE Bonyhád
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 11 21
Lepattanó 34 48
Gólpassz 15 17
Fault 20 17
VAL 100 94
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Dávid Kornél KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Somogyfoki

Péter Gábor
X 8 1 3 33 0 2 0 2 2 100 3 7 43 0 0 0 4 2 6 3 3 2 0 4 0 0 14 32 0

Simon

Benedek
X 24 2 7 29 2 4 50 3 6 50 7 17 41 7 9 78 6 0 6 0 2 4 5 2 0 0 23 31 0

Molnár

Dániel
X 16 3 7 43 0 1 0 3 7 43 6 15 40 1 1 100 4 0 4 2 1 4 0 4 0 0 16 30 0

Bata

Olivér
X 13 2 2 100 0 1 0 0 7 0 2 10 20 9 10 90 2 1 3 0 2 2 7 1 0 1 13 26 0

Keller

Vidor
X 2 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 0 0 16 0

Szilágyi

Örs
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 1 0 2 1 3 0 3 2 2 3 1 0 9 19 0

Szalczgruber

Ádám
15 2 3 67 0 0 0 3 6 50 5 9 56 2 2 100 4 0 4 2 0 1 1 0 1 0 19 18 0

Hegedüs

Kornél
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 5 13 0

Éder

Barnabás
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 1 0 1 2 8 0

Büki

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 -1 7 0

Ujhelyi

Adrián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 13 30 43 2 9 22 12 32 38 27 71 38 19 23 83 29 5 34 8 11 20 15 15 2 2 100 200
Atomerőmű KSE Bonyhád
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Baki

Sándor
X 12 5 8 63 0 0 0 0 5 0 5 13 38 2 2 100 4 4 8 1 4 1 3 2 0 0 14 28 0

Tömösváry

Máté
X 10 0 1 0 0 1 0 3 4 75 3 6 50 1 5 20 6 1 7 0 2 2 2 1 1 0 12 23 0

Heimann

Gergő
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 4 0 4 1 4 3 1 3 0 0 5 20 0

Kékesi

Kolos
X 12 3 4 75 0 0 0 2 6 33 5 10 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 2 0 0 10 20 0

Csizmadia

Attila
X 2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 4 2 6 0 0 1 0 1 0 0 6 18 0

Pavlik

Botond Oliver
5 1 5 20 0 2 0 1 1 100 2 8 25 0 0 0 2 1 3 2 4 3 2 1 0 2 3 23 0

Géringer

Gergő
3 1 3 33 0 0 0 0 6 0 1 9 11 1 2 50 4 0 4 1 1 3 1 2 1 0 2 20 0

Kupai

László Levente
5 1 2 50 0 1 0 1 4 25 2 7 29 0 0 0 3 0 3 0 2 1 1 1 0 0 3 20 0

Imre

Milán
7 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 5 6 83 3 1 4 0 1 0 5 2 0 0 16 16 0

Arnold

Botond
14 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 2 3 67 5 3 8 0 2 2 4 2 0 0 23 12 0
Összesen 5 72 20 36 56 0 5 0 7 28 25 27 69 39 11 18 61 36 12 48 5 21 17 20 17 2 2 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek