Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2022/2023
2023. május 17. | 18:30
227. forduló
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
77 -72
(15-22, 21-16, 19-13, 22-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Gaál István Tamás, Horváth Csongor Béla (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : Érthetetlen módon nagyon enerváltan kezdtük a mérkőzést. Az egész első félidőt nagyon meghatározta, hogy futnunk kellett az eredmény után, szinte csoda volt, hogy a félidőben csak két ponttal vezetett a Miskolc. A szünetben át tudtuk beszélni azokat a dolgokat, amik kellettek ahhoz, hogy megfordítsuk az állást, szerencsére sikerült. Nem játszottunk jól, persze ez részben a Miskolcot dicséri, mert jól oldották meg a dolgukat. Azt gondolom, hogy valamikor kijön majd belőlünk az a támadópotenciál, ami bennünk van, és lesznek majd többeknél jó teljesítmények. Most főleg a második félidei védekezéssel tudtuk megnyerni a mérkőzést, ezzel sikerült jobban kontrollálnunk a játékot. Egyelőre 1-0, megvédtük a hazai pályánkat, készülünk a következő mérkőzésre, szeretnénk pénteken Miskolcon is nyerni.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Váczi Péter : A bajnoki döntő szerintem egy külön műfaj, amit úgy látszik kicsit még tanulnunk kell. Jobban kell tudnunk használni a faltjainkat, voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor ezt nem tettük meg, nem tördeltük eléggé a Budafok játékát, akkor, amikor ritmusba jöttek. Talán ez is eredményezte azt, hogy nem sikerült nyernünk. A másik része pedig az, hogy több jó egyéni teljesítmény is volt a Budafoknál, amikor kicsit megállt a szekerük, többször is előre tudták magukat lökni. Nálunk ma talán egy kicsit kevesebb ilyen volt, de a küzdésre nem mondhatok semmi rosszat, mindent beletett a csapat a szívéből, amit tudott. Ha picit emelkedik majd az egyéni teljesítmények színvonala, és talán a védekezésünk szakaszonként erőszakosabb lesz majd, akkor pénteken akár győzelmet is arathatunk. Ma mindenféleképpen megérdemelte a győzelmet a Budafok, gratulálok nekik!


Dobástérkép
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 19:00 20:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
58%
53%
2p ktáv.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
53%
10%
3p táv.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
14%
38%
1p bünt.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
76%
55%
BUDAFOK MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 7 13
Lepattanó 39 35
Gólpassz 18 22
Fault 16 20
VAL 108 95
Statisztika
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tursics

Krisztián
X 10 0 0 0 1 1 100 1 7 14 2 8 25 5 8 63 2 1 3 1 1 3 7 4 0 0 15 35 0

Swanson

Kevin Wade
X 20 4 11 36 4 6 67 0 3 0 8 20 40 4 4 100 8 4 12 2 0 3 2 1 1 1 26 34 0

Szántó

Levente
X 12 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 0 0 0 3 3 6 1 1 1 1 2 3 1 23 26 0

Siklós

Olivér Balázs
X 8 2 4 50 1 3 33 0 1 0 3 8 38 2 2 100 4 1 5 2 2 3 1 2 0 0 11 21 0

Tóth

Balázs
X 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 -3 14 0

Vujity-Zsolnay

Benjamin
6 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 3 4 75 5 1 6 0 0 2 3 3 0 0 15 26 0

Fehér

Csaba
13 1 1 100 2 4 50 1 2 50 4 7 57 4 5 80 4 0 4 0 1 1 4 2 0 0 18 20 0

Piukovics

Bálint Branko
8 2 3 67 0 1 0 1 8 13 3 12 25 1 2 50 1 1 2 0 1 1 1 2 0 0 2 19 0

Garai

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 5 0

Rozs

Máté Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0

Lucey

Ciarán József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fekete

Béla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 15 26 58 8 15 53 4 29 14 27 70 39 19 25 76 28 11 39 7 7 16 19 18 4 2 108 200
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 6 3 7 43 0 1 0 0 1 0 3 9 33 0 0 0 7 1 8 2 4 3 3 9 0 2 18 35 0

Williams

Raheem Jalen
X 16 4 5 80 1 5 20 2 3 67 7 13 54 0 3 0 9 1 10 3 2 2 3 5 1 0 27 34 0

Gerőcs

Roland Bálint
X 5 1 4 25 0 2 0 1 4 25 2 10 20 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 1 0 0 28 0

Lippai

Szabolcs
X 16 7 13 54 0 1 0 0 0 0 7 14 50 2 2 100 1 5 6 0 0 1 1 0 0 0 16 23 0

Szögi

Ádám Pál
X 4 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 2 2 100 1 0 1 1 4 3 2 4 0 2 4 17 0

Csák

Bence
11 1 1 100 0 0 0 3 7 43 4 8 50 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 2 0 0 9 16 0

Kozák

Bertalan
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 0 0 2 3 0 0 0 4 12 0

Pintér

Dávid
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 4 0 4 1 0 0 1 0 0 0 8 12 0

Ragályi

Levente Gergely
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 5 12 0

Orliczki

Mátyás
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 1 3 2 2 0 0 4 8 0

Cseh

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Nyíri

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 20 38 53 1 10 10 8 21 38 29 69 42 6 11 55 25 10 35 7 13 20 15 22 2 4 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek