Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2022/2023
2023. május 12. | 18:30
251. forduló
Hódtói Sportcsarnok
84 -76
(16-28, 29-13, 22-13, 17-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Varga Zoltán, Vadász Csaba, Borgula György (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Vuk Pavlovic : Az első negyedben nem úgy kosárlabdáztunk, ahogyan tudunk: sem hajtásban, sem taktikailag, sem egyénileg nem úgy teljesítettünk a feladatokat, ahogy gyakoroljuk és ahogy arra képesek vagyunk. Ez rányomta a bélyegét a támadásokra is, rengeteg kosarat kaptunk és kevés pontot dobtunk. A második és harmadik negyedben elkezdtünk gyorsabban játszani, ahogy azt előzetesen is terveztük. A negyedik negyedet elveszítettük, de ott is megvolt az energia, a kulcsszituációkban jó döntéseket hoztunk, védekeztünk, ahogyan tudunk és így sikerült továbbjutnunk ebből a párharcból. Gratulálok a Pénzügyőrnek is, jól játszottak mindkét meccsen, jó ellenfél volt, további sok sikert kívánok a bajnokságban!

Vendég edző nyilatkozata
Fülöp Gergő : Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű nyerni Hódmezővásárhelyen, de szerencsére az elején azt a lendületet tudtuk továbbvinni, amivel az előző párharc során nyerni tudtunk. Sajnos ezt követően a játékunk lelassult és elkezdett visszakapaszkodni a Vásárhely, viszont végig partiban tudtunk maradni. A végén nem jött össze a fordítás, de maximálisan elégedett vagyok a játékosokkal. Sok sikert kívánok a Vásárhelynek!


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 14
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 12
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 23:00 15:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
71%
50%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
29%
0%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
23%
43%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
75%
87%
Vásárhelyi Kosársuli Pénzügyőr SE
Szerzett labda 10 9
Eladott labda 12 14
Lepattanó 40 33
Gólpassz 18 16
Fault 18 19
VAL 120 97
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Borbáth

Balázs Csaba
X 15 3 3 100 1 1 100 1 5 20 5 9 56 4 4 100 6 0 6 4 1 3 4 6 0 0 30 35 0

Varga

Zalán Lajos
X 15 5 5 100 1 1 100 1 4 25 7 10 70 0 0 0 5 0 5 1 1 1 0 2 0 0 19 34 0

Varga

Ákos
X 11 2 5 40 0 1 0 0 2 0 2 8 25 7 11 64 10 0 10 1 2 2 8 1 0 0 19 34 0

Kelemen

Balázs
X 14 4 6 67 0 0 0 1 7 14 5 13 38 3 4 75 6 2 8 3 4 4 3 6 1 0 22 32 0

Bálint

Erik
X 13 3 6 50 0 3 0 1 2 50 4 11 36 4 5 80 1 2 3 0 1 4 4 1 0 1 12 26 0

Balogh

László
7 2 3 67 0 1 0 1 2 50 3 6 50 0 0 0 2 1 3 0 2 3 0 1 0 0 6 17 0

Pinnyey

Márton Ábel
7 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 0 0 0 2 2 4 1 0 0 0 1 0 0 11 14 0

Kass

Ferenc
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 1 8 0

Karsai

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bősz

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Knyur

Soma Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 22 31 71 2 7 29 6 26 23 30 64 47 18 24 75 33 7 40 10 12 18 19 18 1 1 120 200
Pénzügyőr SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kerkai

Ákos
X 22 8 13 62 0 2 0 1 1 100 9 16 56 3 3 100 8 0 8 1 2 0 3 1 0 1 26 37 0

Barócsi

Ádám
X 20 5 8 63 0 2 0 3 4 75 8 14 57 1 2 50 8 2 10 1 5 4 4 2 0 0 25 33 0

Hajnal

Kristóf
X 6 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 0 0 0 3 1 4 1 0 2 2 1 0 0 11 31 0

Horváth

Barnabás
X 11 1 3 33 0 2 0 2 7 29 3 12 25 3 3 100 5 0 5 1 2 2 2 5 0 0 13 26 0

Kovács

Marcell
X 4 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 2 2 100 0 0 0 2 1 3 2 1 1 0 5 21 0

dr.Szekeres

Ábel
6 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 3 4 75 1 1 2 2 2 2 3 5 0 0 13 22 0

Szálas

Gábor
2 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 11 0

Széphelyi

Tamás
0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 1 3 0 1 0 0 -1 11 0

Nyikos

Barnabás
5 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 1 1 100 0 1 1 1 1 1 1 0 0 0 5 8 0

Koflanovics

Kristóf Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 18 36 50 0 9 0 9 21 43 27 66 41 13 15 87 27 6 33 9 14 19 17 16 1 1 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek