Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2022/2023
2023. május 7. | 18:00
222. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
79 -75
(26-22, 15-15, 15-19, 14-14, 9-5)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Lengyel Ádám József, Horváth Csongor Béla, Marton Péter (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Lekli József : Először is hatalmas gratuláció a csapatomnak és a szurkolótábornak, mert óriásit küzdött a csapat, a szurkolók pedig kitettek magukért. Így kell szurkolni! Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert bebizonyítottuk, hogy mi bárkit meg tudunk verni ebben a bajnokságban. Ugye az alapszakasz győztesét sikerült legyőznünk és úgy, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést, teljesen irányításunk alatt volt mind a támadás, mind a védekezés. Úgyhogy ez egy nagyon biztató dolog. És nagyon bízom benne, hogy most már mindenki elhiszi, a csapat is és bárki az országban, hogy a Tiszaúj nemcsak tisztesen helytállni akar ebben a párharcban, hanem van esélye továbbjutni, és feljutni a Piros csoportba. Mert nekünk ez a célunk, és így küzdünk minden egyes mérkőzésen. Egy nap pihenő után megyünk vissza, Budafokra, és megpróbáljuk elvenni a pályaelőnyt, hogy pénteken itthon le tudjuk zárni ezt a párharcot.

Vendég edző nyilatkozata
Károly Máté : Gratulálok a Tiszaújvárosnak, a mai napon megérdemelten nyertek. Sajnos sem bennem, se a csapatomban nem volt meg az a plusz ma, ami egy szoros mérkőzés megnyeréséhez szükségeltetik. Kritikus szituációkban mindig hibáztunk, amikor a magunk javára fordíthattuk volna a meccset, akkor mindig volt egy olyan hiba, amit nem tudtunk kezelni. Ez otthon nem fog előfordulni, úgyhogy kedden meg fogjuk nyerni a következő mérkőzést.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
BUDAFOK
Tiszaújvárosi Phoenix KK
BUDAFOK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 11 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 11
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 11
Csapat vezetési ideje 36:00 03:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
BUDAFOK
48%
43%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
BUDAFOK
38%
54%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
BUDAFOK
21%
25%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
BUDAFOK
82%
52%
Tiszaújvárosi Phoenix KK BUDAFOK
Szerzett labda 12 7
Eladott labda 12 14
Lepattanó 46 43
Gólpassz 9 15
Fault 19 23
VAL 102 96
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bán

Tibor
X 24 0 0 0 4 9 44 4 13 31 8 22 36 4 5 80 2 2 4 4 4 2 5 2 0 0 20 38 0

Santiago

Jordan Ismael
X 29 3 4 75 4 8 50 2 8 25 9 20 45 9 10 90 9 1 10 4 6 4 9 2 0 1 36 36 0

Kiss

Kolos
X 9 2 5 40 0 1 0 1 5 20 3 11 27 2 2 100 6 1 7 1 0 5 2 1 0 2 12 33 0

Okoh

Victor Kelechi
X 6 3 8 38 0 0 0 0 0 0 3 8 38 0 1 0 7 8 15 1 0 2 1 1 1 1 19 32 0

Kovács

Zoltán
X 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 1 2 0 0 2 25 0

Molnár

Bence
5 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 1 2 50 1 1 2 1 0 0 1 0 0 0 5 17 0

Asszú

Ádám
6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 2 100 2 1 3 0 1 3 2 0 0 1 7 15 0

Habel

Andrich Clemens
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 0 1 -1 13 0

Gaál

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 1 0 0 0 1 12 0

Lakatos

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 1 4 0

Czimer

László Adrián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sándor

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 12 25 48 8 21 38 7 33 21 27 79 34 18 22 82 31 15 46 12 12 19 23 9 1 6 102 225
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Swanson

Kevin Wade
X 25 6 13 46 5 7 71 1 2 50 12 22 55 0 1 0 11 1 12 2 3 2 5 1 1 0 32 43 0

Tursics

Krisztián
X 18 2 3 67 2 3 67 2 9 22 6 15 40 4 4 100 2 0 2 1 5 1 3 5 0 0 15 39 0

Szántó

Levente
X 5 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 1 1 100 5 3 8 0 1 5 1 1 4 0 14 38 0

Siklós

Olivér Balázs
X 8 3 9 33 0 1 0 0 3 0 3 13 23 2 6 33 4 4 8 3 1 4 3 4 0 0 11 30 0

Vujity-Zsolnay

Benjamin
X 5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 1 0 0 1 1 1 0 3 1 1 0 0 7 14 0

Tóth

Balázs
5 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 0 2 0 4 1 5 0 1 3 2 0 0 1 4 31 0

Fehér

Csaba
5 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 3 4 75 6 1 7 0 2 3 2 2 1 0 10 17 0

Piukovics

Bálint Branko
4 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 1 2 50 0 0 0 0 1 2 2 1 0 0 3 13 0

Lucey

Ciarán József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rozs

Máté Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Garai

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 16 37 43 7 13 54 6 24 25 29 74 39 11 21 52 32 11 43 7 14 23 19 15 6 1 96 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek