Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2022/2023
2023. április 21. | 18:00
172. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sörlei Attila, Sallai István József, Gergely Csaba (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Lekli József : Hatalmas gratuláció a csapatomnak! Nem volt könnyű menet, mert rengeteg védekezésváltás volt a Hódmezőnél. Megvoltak az üres helyzeteink, csak néha ritmustalanul – ezt bizonyítja az, hogy negyven üres hárompontosunk volt, és nem dobtunk be ebből túl sokat. De ismét tudtunk kilencvennyolc pontot dobni, még egy kicsit a védekezésen kell javítani. Nagyon boldog vagyok, hogy bejutottunk a négybe, de innentől kezdve már készülünk a Budafok elleni rangadóra, és a cél a döntőbe jutás.

Vendég edző nyilatkozata
Vuk Pavlovic : Gratulálok a Tiszaújvárosnak, megérdemelten jutottak tovább a párharcból. Így, visszatekintve, a négy mérkőzésen nagyrészt ők domináltak, az ő akaratuk érvényesült. Voltak olyan periódusok, amikor mi tudtunk dominálni, és jól játszottunk; úgy érzem, a mai meccsen sem sok kellett ahhoz, hogy nyerjünk. Kellett volna egy kis szerencse, a Tiszaújvárosnak egy kicsit rosszabb dobóforma, de ez nem veszi el az ő érdemeiket, sok sikert kívánok nekik a legjobb négy között.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:00 01:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
72%
47%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
43%
50%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
28%
37%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
63%
74%
Tiszaújvárosi Phoenix KK Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 16 5
Eladott labda 11 17
Lepattanó 43 42
Gólpassz 23 17
Fault 20 22
VAL 141 110
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiss

Kolos
X 22 5 8 63 0 0 0 4 11 36 9 19 47 0 0 0 3 1 4 4 0 3 0 5 0 0 25 36 0

Santiago

Jordan Ismael
X 25 6 7 86 1 2 50 0 3 0 7 12 58 11 13 85 7 6 13 4 7 3 12 3 0 0 43 31 0

Kovács

Zoltán
X 7 1 1 100 1 1 100 1 7 14 3 9 33 0 0 0 3 0 3 2 1 3 0 5 0 0 10 30 0

Sándor

Bence
X 25 1 2 50 1 2 50 6 13 46 8 17 47 3 3 100 0 2 2 2 0 2 3 4 0 0 27 27 0

Okoh

Victor Kelechi
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 0 1 0 4 7 0

Lakatos

Péter
5 2 5 40 0 1 0 0 3 0 2 9 22 1 5 20 6 0 6 2 1 1 3 3 0 0 7 28 0

Habel

Andrich Clemens
11 5 5 100 0 1 0 0 0 0 5 6 83 1 2 50 7 3 10 1 1 4 2 2 0 0 23 27 0

Asszú

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 -2 7 0

Gaál

Bence
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 2 2 4 0 0 2 1 0 0 0 4 6 0

Czimer

László Adrián
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0

Bán

Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taskó

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 98 21 29 72 3 7 43 11 40 28 35 76 46 17 27 63 28 15 43 16 11 20 22 23 1 0 141 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Ákos
X 22 8 14 57 1 3 33 1 2 50 10 19 53 1 3 33 9 4 13 0 3 1 4 7 0 1 32 39 0

Bálint

Erik
X 27 4 7 57 1 2 50 3 4 75 8 13 62 8 10 80 3 2 5 1 1 3 7 1 0 0 33 37 0

Pinnyey

Márton Ábel
X 14 2 5 40 1 2 50 2 6 33 5 13 38 2 4 50 5 2 7 1 3 3 3 2 0 0 14 37 0

Bősz

Richárd
X 11 1 1 100 2 3 67 1 6 17 4 10 40 2 2 100 2 0 2 1 3 4 2 2 0 0 9 31 0

Kass

Ferenc
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 13 0

Kelemen

Balázs
15 1 4 25 0 0 0 3 8 38 4 12 33 4 4 100 7 4 11 1 4 5 4 2 0 0 21 29 0

Knyur

Soma Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 3 0 0 0 9 0

Karsai

Balázs
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 2 4 0 0 2 0 0 0 0 2 3 0

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Kruzslicz

Alex
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 16 34 47 5 10 50 10 27 37 31 71 44 17 23 74 28 14 42 5 17 22 20 17 0 1 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek