Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2022/2023
2023. április 14. | 18:00
213. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Józsa András Junior, Marton Péter (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Lekli József : Először is gratulálok a csapatomnak, mert megcsináltuk azt, amit tudunk, és megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Ez már Hódmezőn is összejöhetett volna, de ott még a fejek nem voltak rendben. Nagyon bízom benne, hogy most már mindenki megérkezett a rájátszásba, és az elkövetkező mérkőzéseken ugyanígy tudunk majd teljesíteni mentálisan, mert akkor van esélyünk, és én úgy gondolom, hogy be kell jutnunk a négybe.

Vendég edző nyilatkozata
Vuk Pavlovic : Gratulálok a Tiszaújvárosnak, nagyon nagy energiával játszottak, nagyon koncentráltak voltak, megtalálták a gyenge pontjainkat, jól támadtak minket egy-egyből. Úgy gondolom, voltak olyan aspektusai a játéknak, amikben javultunk az első mérkőzéshez képest, de sajnos a dobóformánk nem volt elég ahhoz, hogy idegenben nyerjünk. Ők kulcsszituációkban kosarakat szereztek, nekünk ez nem sikerült, folyamatosan nőtt az előny, és így a végére ekkora lett a különbség a két csapat között. Nincs időnk búslakodni, egy-egy az állás, még mindig nálunk van a hazai pálya előnye. Készülünk tovább, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a harmadik mérkőzést hazai pályán megnyerjük ellenük.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 27 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 8
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 30:00 06:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
71%
60%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
14%
38%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
26%
15%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
67%
65%
Tiszaújvárosi Phoenix KK Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 9 17
Lepattanó 39 26
Gólpassz 14 8
Fault 24 15
VAL 109 60
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Santiago

Jordan Ismael
X 27 9 10 90 0 1 0 0 3 0 9 14 64 9 12 75 8 2 10 4 1 3 7 5 0 0 44 33 0

Kiss

Kolos
X 14 2 3 67 0 1 0 3 5 60 5 9 56 1 1 100 2 1 3 0 1 1 1 4 0 0 17 31 0

Okoh

Victor Kelechi
X 8 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 0 0 0 5 2 7 0 1 3 0 0 0 0 13 23 0

Molnár

Bence
X 1 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 1 1 2 2 1 5 1 0 0 0 2 16 0

Kovács

Zoltán
X 2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 2 13 0

Lakatos

Péter
13 4 6 67 1 1 100 1 4 25 6 11 55 0 2 0 2 0 2 1 2 1 1 2 0 0 10 28 0

Asszú

Ádám
13 4 5 80 0 0 0 1 1 100 5 6 83 2 2 100 5 3 8 0 2 3 2 1 0 0 21 28 0

Habel

Andrich Clemens
3 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 2 50 5 1 6 0 1 3 1 1 1 0 6 15 0

Czimer

László Adrián
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -3 7 0

Sándor

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -3 4 0

Gaál

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Bán

Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 25 35 71 1 7 14 5 19 26 31 61 51 14 21 67 29 10 39 7 9 24 13 14 1 0 109 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Zalán Lajos
X 4 2 3 67 0 4 0 0 1 0 2 8 25 0 0 0 4 0 4 0 2 0 2 0 0 0 2 30 0

Varga

Ákos
X 15 3 5 60 0 0 0 2 5 40 5 10 50 3 3 100 2 0 2 1 9 1 3 1 0 0 8 29 0

Borbáth

Balázs Csaba
X 2 0 1 0 1 1 100 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 5 0 0 6 28 0

Kelemen

Balázs
X 5 2 2 100 0 0 0 0 5 0 2 7 29 1 2 50 3 2 5 3 2 4 4 0 0 0 9 23 0

Kass

Ferenc
X 9 3 3 100 1 1 100 0 0 0 4 4 100 1 1 100 2 1 3 0 1 3 2 0 0 0 13 22 0

Bálint

Erik
13 3 4 75 1 2 50 1 7 14 5 13 38 2 2 100 2 1 3 0 1 1 2 0 0 0 9 23 0

Pinnyey

Márton Ábel
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 -1 13 0

Balogh

László
4 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 2 3 67 3 2 5 1 1 2 2 1 0 0 7 11 0

Bősz

Richárd
7 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 2 4 50 3 0 3 0 0 0 2 0 0 0 7 9 0

Karsai

Balázs
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 1 -2 4 0

Knyur

Soma Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 4 0
Összesen 5 59 15 25 60 3 8 38 4 26 15 22 59 37 11 17 65 20 6 26 5 17 15 22 8 0 1 60 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek