Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2022/2023
2023. április 13. | 18:30
218. forduló
Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok
96 -78
(22-14, 21-18, 28-22, 25-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Esztergályos Róbert, DR. MAGYARI TIBOR, Csák Máté Károly (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Farkas Dávid : A 2022/23-as szezon védjegye nálunk úgy látszik az, hogy nem tudunk teljes kerettel kiállni, ez ma sem volt másképp. Munkahelyi elfoglaltság miatt kezdő irányítónk hiányzott, a helyére belépő játékos pedig már a második negyed derekán a kiállítás sorsásra jutott, így olyan szerkezettel kellett tovább folytatnunk, melyre még nem volt példa és remélem nem is lesz. Vasárnap folytatjuk a párharcot, egyelőre 1:0 ide, de egy pillanatra sem szabad kiengednünk, hisz a DMTK jobb csapat annál, hogy ezt megtehessük.

Vendég edző nyilatkozata
Ughy Albert : Gratulálok a SMAFC-nak, az első mérkőzést sikeresen abszolválták, de vasárnap megpróbálunk visszavágni. Igazából nem történt semmi katasztrófa, 1:0 az állás, vasárnap folytatjuk.


Dobástérkép
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 28 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 9
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
65%
54%
2p ktáv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
83%
11%
3p táv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
36%
36%
1p bünt.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
88%
75%
SMAFC 1860 Soproni Egyetem Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 16 12
Lepattanó 42 26
Gólpassz 22 19
Fault 18 18
VAL 141 90
Statisztika
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csátaljay

Péter
X 12 4 7 57 1 1 100 0 7 0 5 15 33 2 2 100 4 2 6 1 0 2 2 2 0 0 13 26 0

Csendes

Péter
X 9 0 1 0 1 2 50 1 3 33 2 6 33 4 4 100 4 0 4 1 5 1 2 9 0 0 16 26 0

Flasár

Botond
X 22 4 6 67 1 1 100 3 5 60 8 12 67 3 3 100 5 1 6 0 3 3 3 1 1 0 26 23 0

Schöll

Richárd
X 13 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 1 1 100 4 2 6 0 0 2 2 0 0 1 19 20 0

Csátaljay

Barna
X 4 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 2 2 100 1 0 1 1 4 3 3 5 0 0 7 15 0

Sitku

Márton
9 1 3 33 1 1 100 1 2 50 3 6 50 2 2 100 7 0 7 1 1 1 2 1 1 0 17 22 0

Heiszenberger

Norbert
8 0 0 0 1 1 100 2 3 67 3 4 75 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 1 0 0 11 22 0

Kovács

Benedek
8 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 0 2 0 6 0 6 1 1 2 2 1 0 0 15 14 0

Lakatos

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 1 1 0 4 11 0

Bakk

Krisztián
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 1 100 0 2 2 0 0 1 1 0 0 0 7 8 0

Kalincsák

Péter Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 -1 7 0

Pongrácz

Levente
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 7 6 0
Összesen 5 96 22 34 65 5 6 83 9 25 36 36 65 55 15 17 88 35 7 42 7 16 18 18 22 3 1 141 200
Dunaharaszti MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mészáros

Bence
X 15 3 3 100 0 1 0 3 11 27 6 15 40 0 0 0 1 0 1 2 3 0 1 3 0 0 10 33 0

Burai

Róbert
X 19 3 8 38 0 1 0 3 6 50 6 15 40 4 5 80 2 1 3 0 1 1 5 5 0 1 21 28 0

Joó

Tamás
X 9 2 4 50 0 3 0 1 1 100 3 8 38 2 3 67 4 0 4 1 1 4 2 4 0 1 13 26 0

Szatmári

Szabolcs
X 2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 2 1 2 0 1 0 0 4 18 0

Fekete

Bálint
X 2 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 2 14 0

Boinitzer

Dávid
13 3 7 43 0 0 0 2 4 50 5 11 45 1 1 100 4 1 5 0 2 2 2 2 0 0 14 27 0

Simonics

Levente Dávid
0 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 3 0 3 1 2 2 1 3 0 1 2 21 0

Bocsárdi

Gábor Zoltán
10 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 2 3 67 5 0 5 0 2 1 3 0 0 0 15 19 0

Imolay

Ákos
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 0 7 7 0

Kerti

Patrik Bende
2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 1 0 2 7 0
Összesen 5 78 20 37 54 1 9 11 9 25 36 30 71 42 9 12 75 22 4 26 7 12 18 15 19 1 3 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek