Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2023. február 10. | 18:30
20. forduló
Hódtói Sportcsarnok
102 -92
(27-19, 31-27, 27-24, 17-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kovács Nimród János, Borgula György, Farkas Péter Gábor (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Vuk Pavlovic : Fontos győzelmet arattunk, örülök, hogy továbbra is veretlenek vagyunk hazai pályán. A támadójátékunknak és a jó dobószázalékunknak köszönhetjük ezt a sikert, a védekezés nem volt az igazi, 92 pontot kaptunk, ez nagyon sok. Nem voltunk elég koncentráltak, sokszor fegyelmezetlenek voltunk, nem sikerült végrehajtani a védekezési szabályainkat, a védőlepattanókat nem úgy szedtük le, ahogy kellett volna, engedtük játszani a Bonyhádot. Teher nélkül játszottak, kevesen jöttek el, talán mi is azt gondoltuk, hogy feltett kezekkel fognak játszani és nem fognak küzdeni-hajtani, belőlünk ez egy kicsit stresszesebb játékot váltott ki. Talán jó, hogy ez a mérkőzés most jött el, tanulni kell ebből, ki fogjuk elemezni és bízom benne, hogy magabiztosabban tudjuk hozni az olyan meccseket, ahol ilyen jól támadunk. További sok sikert kívánok a Bonyhádnak!

Vendég edző nyilatkozata
Jan Pavlík : Természetesen gratulálok a Vásárhelynek, megérdemelten nyertek. Nálunk nagyon sok fiatal játszik, és ha engedjük egy ilyen lassan játszó csapatnak az ő játékukat, akkor valami baj van. Ezen kell dolgozni: a 16-17 éves fiatalok ne szokjanak meg lassú tempót, mert a jövőre nézve nem lesz jó nekik. Az ellenfélnek nagyon sokat segített a helyzetünk, hét emberrel tudtuk kezdeni a meccset, majd Tömösváry Máté is beállt, akinek privát élete van - az ilyenről azért kell beszélni, mert amit mutattunk itt, annak abszolút nincs értelme, hiszen a hétből hárman 25-30 percet játszottak az U20-as meccsen is. Edzünk, ahogy edzünk, de ezeken is kell gondolkoznunk. Egy-két szituáció miatt hasznos volt ez a meccs, de nagyjából nincs értelme így ezt csinálni, sokkal jobb lenne, ha teljes csapattal tudnánk edzeni és játszani. Még egyszer gratulálok a Vásárhelynek, nagy élmény volt látni, hogy mennyi gyerek kosarazott a pályán a nagyszünetben, példát lehetne venni róluk!


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
Atomerőmű KSE Bonyhád
Vásárhelyi Kosársuli
Atomerőmű KSE Bonyhád
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 8
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 32:00 03:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
Atomerőmű KSE Bonyhád
71%
48%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
Atomerőmű KSE Bonyhád
29%
0%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
Atomerőmű KSE Bonyhád
42%
39%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
Atomerőmű KSE Bonyhád
73%
71%
Vásárhelyi Kosársuli Atomerőmű KSE Bonyhád
Szerzett labda 13 13
Eladott labda 17 14
Lepattanó 37 39
Gólpassz 24 17
Fault 21 19
VAL 142 115
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Ákos
X 27 6 9 67 0 1 0 3 7 43 9 17 53 6 7 86 12 0 12 1 4 4 6 7 2 0 42 37 7

Borbáth

Balázs Csaba
X 14 0 1 0 0 1 0 3 6 50 3 8 38 5 8 63 3 3 6 2 4 3 7 3 0 0 20 34 23

Kelemen

Balázs
X 20 5 7 71 0 1 0 3 10 30 8 18 44 1 1 100 5 2 7 4 1 4 1 4 0 0 25 30 20

Bálint

Erik
X 24 4 4 100 2 2 100 3 5 60 9 11 82 3 4 75 3 0 3 1 3 3 1 1 0 0 24 23 -6

Kruzslicz

Alex
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 8 -9

Varga

Zalán Lajos
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 4 2 2 0 7 2 0 11 23 3

Pinnyey

Márton Ábel
7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 3 3 6 1 0 1 1 0 0 0 15 23 9

Knyur

Soma Máté
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 1 10 0

Karsai

Balázs
3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 1 1 2 0 1 2 1 0 0 0 2 6 -1

Kass

Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 6 5

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1

Bősz

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 102 20 28 71 2 7 29 14 33 42 36 68 53 16 22 73 28 9 37 13 17 21 17 24 4 1 142 200
Atomerőmű KSE Bonyhád
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pupp

Bence
X 19 5 13 38 0 2 0 1 2 50 6 17 35 6 7 86 2 0 2 1 5 1 4 5 0 1 14 33 -18

Kékesi

Kolos
X 14 1 2 50 0 0 0 4 7 57 5 9 56 0 0 0 4 0 4 3 2 2 1 0 0 0 16 30 -19

Baki

Sándor
X 18 7 11 64 0 0 0 0 1 0 7 12 58 4 5 80 1 6 7 0 2 2 6 3 1 1 27 28 -20

Heimann

Gergő
X 10 2 5 40 0 1 0 1 2 50 3 8 38 3 4 75 3 0 3 2 0 4 2 2 0 1 13 26 5

Csizmadia

Attila
X 10 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 4 4 100 2 5 7 0 0 2 3 3 0 1 19 26 4

Pavlik

Botond Oliver
5 1 2 50 0 0 0 1 6 17 2 8 25 0 2 0 5 1 6 3 4 5 1 2 0 0 5 25 -4

Géringer

Gergő
14 4 7 57 0 1 0 2 5 40 6 13 46 0 2 0 3 2 5 4 1 2 1 1 0 0 15 19 5

Tömösváry

Máté
2 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 4 1 5 0 0 1 2 1 0 0 6 13 -3

Kupai

László Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 24 50 48 0 6 0 9 23 39 33 79 42 17 24 71 24 15 39 13 14 19 20 17 1 4 115 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek