Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2023. február 10. | 19:00
20. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
82 -93
(19-27, 20-23, 17-19, 26-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Gaál Norbert, Kruk Melinda (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Léránt Gábor : Gratulálok a SMAFC csapatának, úgy gondolom, ha teljes kerettel állnak ki, akár még a bajnoki címre is esélyesek, nagyon jó szerkezetű csapatuk van és ügyes játékosaik. Első gondolat a csapatom mai játékáról, hogy a játékosok nevében is szeretnék elnézést kérni a szurkolóktól. Valamiért nem tudtunk felpörögni erre a mérkőzésre. Minden, amit megbeszéltünk, az egyéni felelősségi dolgok védekezésben és támadásban elmaradtak, vagyis inkább csak nyomonként láttam belőle valamit vissza. Nem történt tragédia, jobb csapattól kaptunk ki, sajnálom viszont a mutatott játékképet. A pozitívum az utolsó 5 perc, amikor mindent beleadtunk.

Vendég edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Több dolog miatt is büszke vagyok csapatomra. Az első, hogy riválisaink Zöld csoport ide vagy oda, igazolják sorban a játékosokat, légiósokat, mi azonban továbbra is hiszünk fiataljaink tehetségében és munkamoráljában! A másik büszkeségre indokolt ok, hogy ellenfeleink hétről-hétre két hetet készülhetnek belőlünk, mert mindig az aktuális ellenfelünk szabadhetes az előző héten. Mai győzelmünkkel matematikailag is bebiztosítottuk helyünket jövőre is a B csoportban, mely céllal nekivágtunk ennek a szezonnak. Köszönjük a Győrnek a mai mérkőzést, szimpatikus ellenfél, szimpatikus edzővel, úgy gondolom komoly tényezői lesznek a playoffnak!!! Megyei rangadót mindig öröm nyerni, pláne idegenben, gratulálok csapatomnak! Hajrá SMAFC!!!


Dobástérkép
Agrofeed UNI Győr
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Agrofeed UNI Győr
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 17
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 01:00 38:00
CSAPAT %
2p köz.
Agrofeed UNI Győr
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
61%
70%
2p ktáv.
Agrofeed UNI Győr
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
43%
25%
3p táv.
Agrofeed UNI Győr
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
28%
41%
1p bünt.
Agrofeed UNI Győr
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
75%
71%
Agrofeed UNI Győr SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Szerzett labda 12 10
Eladott labda 14 16
Lepattanó 25 33
Gólpassz 16 20
Fault 23 17
VAL 95 133
Statisztika
Agrofeed UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sonyák

Béla Ádám
X 17 2 2 100 1 3 33 3 9 33 6 14 43 2 2 100 1 2 3 0 3 1 3 0 0 0 12 32 -14

Hágen

Tamás
X 11 1 1 100 0 0 0 3 6 50 4 7 57 0 0 0 1 1 2 1 3 4 0 1 0 0 9 26 -12

Kámán

Bálint
X 4 2 6 33 0 0 0 0 2 0 2 8 25 0 2 0 1 0 1 4 4 2 4 5 0 1 6 25 -20

Bakon

Csanád
X 11 0 0 0 1 2 50 2 9 22 3 11 27 3 3 100 0 0 0 1 1 4 1 2 0 0 6 21 -16

Kámán

Kristóf
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 1 0 2 0 2 0 0 6 17 -15

Gosztola

Gábor Donát
20 5 6 83 1 1 100 0 1 0 6 8 75 8 9 89 3 0 3 3 1 3 5 2 0 0 29 27 2

Lógár

Bence
10 4 4 100 0 1 0 0 2 0 4 7 57 2 4 50 8 5 13 0 1 1 3 0 0 0 20 27 3

Nagy

Tamás
3 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 0 2 1 2 0 1 3 13 9

Kocsis

Tamás Zoltán
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 8 2

Friedl

Kristóf Bence
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 4 0 2 0 0 1 3 5

Varga

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1

Garancz

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 17 28 61 3 7 43 9 32 28 29 67 43 15 20 75 16 9 25 12 14 23 17 16 0 2 95 200
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csátaljay

Péter
X 19 4 6 67 0 0 0 3 5 60 7 11 64 2 2 100 6 0 6 3 3 0 3 3 0 0 27 31 18

Schöll

Richárd
X 22 11 12 92 0 0 0 0 1 0 11 13 85 0 0 0 6 3 9 1 1 2 2 5 0 0 36 30 22

Soós

Bence
X 3 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 2 1 3 0 4 0 3 4 1 0 5 26 8

Csátaljay

Barna
X 10 3 4 75 0 1 0 0 1 0 3 6 50 4 5 80 1 0 1 2 4 3 5 4 0 0 14 26 12

Kovács

Benedek
X 9 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 1 2 50 4 1 5 3 2 2 1 0 0 0 13 21 13

Flasár

Botond
16 3 5 60 1 3 33 2 2 100 6 10 60 2 4 50 1 1 2 0 1 3 4 1 0 0 16 19 -3

Heiszenberger

Norbert
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 3 0 0 9 19 -6

Csendes

Péter
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 2 0 2 1 1 1 2 0 0 0 3 17 3

Bakk

Krisztián
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 0 0 3 0 0 1 0 4 9 -9

Mándity

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 1 -1

Hencz

Balázs
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 1 -2

Márkus

Tamás
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 4 0 0
Összesen 5 93 26 37 70 1 4 25 9 22 41 36 63 57 12 17 71 26 7 33 10 16 17 23 20 2 0 133 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek