MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023

2023. 02. 05 | 17:00

19. forduló

(25-21, 24-22, 23-24, 19-21)

Helyszín: Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok

Játékvezetők: Horváth Alajos , Csák Máté Károly , Földesi Marcell

Ellenőr: Nagy János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Farkas Dávid : Tartottuk magunkat a "hagyományokhoz", hogy ismét nem teljes kerettel tudtunk kiállni, ennek ellenére sikerült egy izgalmas és úgy gondolom színvonalas mérkőzést játszani. Mindenképp vissza szerettünk volna vágni az idegenbeli pár pontos vereségért. Tudtuk, hogy a héten két játékost is igazoltak, így a felkészülés is nehezebbre sikerült, hiszen Santiago személyében egy régi ismerős tért vissza a Zöld csoportban és ebben a felállásban sok csapatnak meg fogja még nehezíteni a dolgát a Phoenix. Gratulálok mindkét csapatnak, bár nem vagyok a sok pontos mérkőzések híve, ez ma tényleg egy színvonalas "pisztolypárbaj" volt.

Vendég edző nyilatkozata

Lekli József : Először is szeretnék gratulálni a Sopronnak, szerintem egy nagyon jó mérkőzést játszottunk. Nagyon sajnálom ezt a meccset, mert úgy érzem, hogy mi igazából saját magunkat vertük meg. A második félidőben azt játszottuk amit kell, úgy védekeztünk ahogy kell, meg is szereztük a vezetést, de az utolsó 3 percben nagyon nagy butaságokat csináltunk. Fegyelmezetlenek voltunk védekezésben, támadásban nem találtuk meg azokat a helyzeteket ami addig működött, illetve az első félidőben puhán védekeztünk, és sajnos ez vezetett a mai vereséghez.

Statisztika

team logo SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
20 Schöll Richárd Schöll Richárd * 16 36 6 8 75 0 2 0 0 2 0 4 8 50 8 1 9 0 1 2 4 2 0 0 20 0 0 0 0
5 Csendes Péter Csendes Péter * 19 34 1 4 25 0 1 0 5 9 55.6 2 2 100 1 0 1 2 3 1 2 4 0 0 17 0 0 0 0
10 Kovács Benedek Kovács Benedek * 6 32 3 10 30 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 4 9 2 3 2 0 3 0 1 10 0 0 0 0
8 Soós Bence Soós Bence * 13 29 2 3 66.7 0 0 0 3 3 100 0 0 0 1 0 1 0 6 4 4 3 0 0 14 0 0 0 0
13 Heiszenberger Norbert Heiszenberger Norbert * 1 16 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 1 2 3 0 0 4 1 2 0 0 4 0 0 0 0
18 Csátaljay Barna Csátaljay Barna 27 30 0 0 0 4 4 100 3 5 60 10 12 83.3 3 0 3 1 4 3 9 3 0 0 35 0 0 0 0
24 Bakk Krisztián Bakk Krisztián 3 11 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 1 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 3 0 0 0 0
40 Lakatos Levente Lakatos Levente 6 9 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 4 0 0 0 2 1 0 0 12 0 0 0 0
33 Bőhm Ádám Bőhm Ádám 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 1 0 0 0 0
44 Pongrácz Levente Pongrácz Levente 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 Márkus Tamás Márkus Tamás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Kalincsák Péter Kolos Kalincsák Péter Kolos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
91 200 16 29 55.2 4 7 57.1 11 22 50 18 26 69.2 21 9 30 6 17 19 23 18 0 1 116
team logo Tiszaújvárosi Phoenix KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
22 Santiago Jordan Ismael Santiago Jordan Ismael * 27 33 4 5 80 1 1 100 4 6 66.7 5 5 100 5 2 7 3 7 3 8 6 0 0 41 0 0 0 0
35 Gaál Bence Gaál Bence * 7 31 2 2 100 0 2 0 1 3 33.3 0 0 0 5 1 6 0 1 2 0 2 0 0 10 0 0 0 0
8 Bán Tibor Bán Tibor * 18 28 0 0 0 0 0 0 6 11 54.5 0 1 0 2 0 2 3 1 4 2 0 0 0 18 0 0 0 0
18 Okoh Victor Kelechi Okoh Victor Kelechi * 4 24 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 3 0 2 2 1 0 0 0 3 0 0 0 0
13 Lakatos Péter Lakatos Péter * 0 10 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 -4 0 0 0 0
21 Molnár Bence Molnár Bence 10 18 1 1 100 1 2 50 2 8 25 0 0 0 1 1 2 0 1 1 2 3 0 0 9 0 0 0 0
20 Orliczki Bence Barnabás Orliczki Bence Barnabás 4 16 1 2 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 2 2 1 0 5 2 1 1 0 8 0 0 0 0
88 Asszú Ádám Asszú Ádám 4 16 1 2 50 0 0 0 0 2 0 2 4 50 1 0 1 0 0 3 2 2 0 0 4 0 0 0 0
1 Czimer László Adrián Czimer László Adrián 10 9 0 0 0 1 1 100 2 3 66.7 2 3 66.7 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 10 0 0 0 0
33 Kovács Zoltán Kovács Zoltán 4 9 2 2 100 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0
12 Sándor Bence Sándor Bence 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0
11 Taskó István Taskó István 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
88 200 13 19 68.4 3 7 42.9 15 36 41.7 11 19 57.9 17 9 26 7 13 25 18 17 1 0 105

Dobástérkép

SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Tiszaújvárosi Phoenix KK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 14 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 36:00 01:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Tiszaújvárosi Phoenix KK
55%
68%
2p ktáv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Tiszaújvárosi Phoenix KK
57%
43%
3p táv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Tiszaújvárosi Phoenix KK
50%
42%
1p bünt.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Tiszaújvárosi Phoenix KK
69%
58%
SMAFC 1860 Soproni Egyetem Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 17 13
Lepattanó 30 26
Gólpassz 18 17
Fault 19 25
VAL 116 105