Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2023. január 27. | 19:30
18. forduló
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
79 -71
(13-26,27-12,18-21,21-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Kéri István, Pécsi Zsolt (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : Olyan mérkőzés volt ez a rangadó, amilyenre számítottunk. A mérkőzés előtt 50-50% esélye volt mindkét csapatnak arra, hogy győztesen hagyja el pályát. Az első negyedben rossz mentalitással, lassan kezdtünk el kosárlabdázni, ez egy ilyen szintű csapat ellen nem fér bele. Ugyanakkor csapatom erejét és győzni akarását jelzi az, hogy tudtunk változtatni és visszajöttünk a meccsbe. Nagy energiákat mozgósítottunk és szerencsére a mai napon is volt olyan játékosok, aki a meccs vége felé a kritikus szituációkban a mi oldalunkra tudták billenteni a mérkőzést, így sikerült is nyernünk. Gratulálok a Miskolcnak is, a két csapat együtt igazi rangadót varázsolt a Promontor utcába. Ők is megérdemelték volna a mai napon a győzelmet, de azért örülök, hogy ez nem így lett. Dolgozunk tovább és kívánom, hogy találkozzunk majd a döntőben újra!

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Váczi Péter : Egy frázissal élve ez jó propagandája volt a sportágnak. Lehet látni, hogy a Zöld csoportban is lehet jó kosárlabda mérkőzést játszani. Ebből a szempontból mind a két csapatnak gratulálok, ez a mérkőzés egy szinttel feljebb is megállta volna a helyét. A második negyedben volt egy nagy hullámvölgyünk, amit a hazai csapat szépen kihasznált, onnantól kezdve vált nyílttá a mérkőzés. Nagyon sajnáltam, hogy ott belecsúsztunk ebbe! A végén talán jobban koncentrált a Budafok és megérdemelten húzták be ezt a mérkőzést, de saját csapatomat is csak dicsérni tudom, mert mindent megtettek azért, hogy megnyerjék ezt a mérkőzést. Ez most nem sikerült, megyünk tovább és szerintem találkozunk még idén. Még egyszer gratulálok a Budafoknak!


Dobástérkép
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 15
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 10
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 15:00 21:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
57%
48%
2p ktáv.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
50%
56%
3p táv.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
48%
19%
1p bünt.
BUDAFOK
MEAFC-Miskolc
80%
67%
BUDAFOK MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 21 11
Lepattanó 42 28
Gólpassz 15 22
Fault 18 20
VAL 123 87
Statisztika
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szántó

Levente
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 10 1 11 0 2 3 1 0 8 0 20 32 9

Swanson

Kevin Wade
X 28 11 14 79 0 3 0 2 2 100 13 19 68 0 0 0 12 2 14 1 6 3 1 0 2 0 34 32 0

Piukovics

Bálint Branko
X 16 0 2 0 1 1 100 4 8 50 5 11 45 2 4 50 2 0 2 0 2 3 5 1 0 0 14 25 -4

Vujity-Zsolnay

Benjamin
X 2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 1 4 1 3 0 2 0 1 0 6 18 -7

Siklós

Olivér Balázs
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 1 4 1 2 4 2 5 0 0 13 15 5

Tursics

Krisztián
17 0 0 0 1 1 100 3 6 50 4 7 57 6 6 100 2 1 3 2 4 1 7 7 0 0 29 28 10

Lucey

Ciarán József
8 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 2 0 0 6 22 15

Fehér

Csaba
0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 1 1 2 1 1 2 2 0 0 0 -1 16 10

Rozs

Máté Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 2 8 -5

Garai

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 7

Horváth

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Burján

Imre
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 16 28 57 3 6 50 11 23 48 30 57 53 8 10 80 35 7 42 6 21 18 20 15 11 0 123 200
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 5 2 6 33 0 1 0 0 4 0 2 11 18 1 2 50 3 1 4 2 2 3 3 8 0 2 10 33 2

Szögi

Ádám Pál
X 13 2 4 50 0 0 0 2 6 33 4 10 40 3 3 100 4 0 4 2 3 3 2 4 0 1 16 24 -7

Ragályi

Levente Gergely
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 1 0 0 3 3 1 0 1 3 1 0 0 8 20 -1

Csák

Bence
X 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 6 0 0 0 0 2 0 2 1 0 1 3 2 0 0 2 16 4

Cseh

György
X 14 5 9 56 2 2 100 0 0 0 7 11 64 0 0 0 1 1 2 1 0 1 0 1 0 1 14 16 -8

Kozák

Bertalan
10 3 8 38 0 0 0 1 3 33 4 11 36 1 1 100 4 2 6 2 1 4 2 2 0 2 14 24 -14

Lippai

Szabolcs
17 5 8 63 3 5 60 0 0 0 8 13 62 1 2 50 0 4 4 0 2 2 1 0 0 3 14 22 7

Gerőcs

Roland Bálint
8 1 1 100 0 1 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 1 0 1 0 2 0 1 0 0 1 6 20 -7

Orliczki

Mátyás
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 3 0 0 1 14 6

Pintér

Dávid
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 0 0 1 6 -12

Tóth

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 1 5 -10

Molnár

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 20 42 48 5 9 56 5 26 19 30 77 39 6 9 67 17 11 28 10 11 20 17 22 0 11 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek