Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2023. január 20. | 19:00
17. forduló
MKOSZ Edzőközpont
61 -85
(13-29, 18-23, 19-23, 11-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Csongor Béla, Kéri István, Fodor Sándor Balázs (Domokos Lőrinc)

Hazai edző nyilatkozata
Andrea Turchetto / Blahó Barnabás : Rossz ritmusban kezdtük a mérkőzést, nem volt elég energiánk így kevés energiával és rossz felfogással is játszottunk az első félidőben. A második félidőben próbáltunk váltani, de ott pedig úgy gondolom, hogy szerencsénk sem volt. A kidolgozott helyzeteket rendre kihagytuk, így aztán nem tudtunk feljönni, de ez a Győriek érdeméből nem von le sok mindent. Megérdemelten győztek ma, jobban játszottak nálunk.

Vendég edző nyilatkozata
Léránt Gábor : Készültünk rá, hogy egy fizikális mérkőzést fogunk játszani és próbáltunk mentálisan is rákészülni, hogy ebben a negyven percben minden másodpercben ott kell lenni. A védekezésből fakadóan önbizalmat kaptak a játékosaim és így a támadások is ültek. Szerintem most dobtunk a szezonban a legjobban, annak ellenére, hogy a DKKA védekezett. Köszönjük nekik a mérkőzést és további sok sikert.


Dobástérkép
Dávid Kornél KA
Agrofeed UNI Győr
Dávid Kornél KA
Agrofeed UNI Győr
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 29
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 15
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 38:00
CSAPAT %
2p köz.
Dávid Kornél KA
Agrofeed UNI Győr
60%
63%
2p ktáv.
Dávid Kornél KA
Agrofeed UNI Győr
25%
17%
3p táv.
Dávid Kornél KA
Agrofeed UNI Győr
14%
41%
1p bünt.
Dávid Kornél KA
Agrofeed UNI Győr
55%
78%
Dávid Kornél KA Agrofeed UNI Győr
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 17 11
Lepattanó 27 36
Gólpassz 10 14
Fault 18 24
VAL 68 117
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Dávid Kornél KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bata

Olivér
X 8 2 4 50 0 0 0 1 7 14 3 11 27 1 2 50 3 0 3 0 3 1 4 3 0 0 6 33 -20

Simon

Benedek
X 10 2 5 40 1 3 33 1 6 17 4 14 29 1 2 50 1 3 4 2 3 4 2 1 1 0 6 33 -13

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
X 17 7 9 78 0 0 0 0 0 0 7 9 78 3 7 43 6 4 10 3 3 3 8 0 0 0 29 27 -12

Molnár

Dániel
X 3 1 2 50 0 2 0 0 1 0 1 5 20 1 3 33 2 0 2 0 1 0 3 1 0 0 2 21 -16

Ujhelyi

Adrián
X 3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 2 4 0 1 0 1 0 0 0 5 10 -11

Somogyfoki

Péter Gábor
6 2 3 67 0 2 0 0 2 0 2 7 29 2 3 67 0 0 0 0 3 1 2 4 1 0 4 27 -14

Büki

Bence
6 0 1 0 1 1 100 1 3 33 2 5 40 1 1 100 2 1 3 0 2 2 1 1 0 0 6 18 -13

Szalczgruber

Ádám
6 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 2 100 0 0 0 2 1 5 2 0 0 0 7 16 -8

Keller

Vidor
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 4 11 -11

Hegedüs

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -1

Éder

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 -1
Összesen 5 61 18 30 60 2 8 25 3 21 14 23 59 39 12 22 55 17 10 27 7 17 18 24 10 2 0 68 200
Agrofeed UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kámán

Bálint
X 24 4 6 67 0 0 0 5 7 71 9 13 69 1 2 50 3 0 3 2 4 2 5 8 0 1 33 33 24

Lógár

Bence
X 10 5 9 56 0 1 0 0 3 0 5 13 38 0 0 0 7 4 11 2 0 2 0 2 0 1 17 31 28

Sonyák

Béla Ádám
X 16 1 4 25 1 2 50 3 6 50 5 12 42 3 3 100 2 2 4 2 0 2 3 1 0 0 19 26 20

Hágen

Tamás
X 12 3 3 100 0 0 0 2 5 40 5 8 63 0 0 0 3 0 3 0 1 2 2 1 0 0 14 23 22

Gosztola

Gábor Donát
X 9 3 4 75 0 2 0 0 1 0 3 7 43 3 4 75 5 1 6 2 1 1 6 1 0 0 18 22 16

Kámán

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 1 19 5

Bakon

Csanád
6 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 0 0 0 2 1 3 1 1 4 0 1 0 0 6 18 10

Nagy

Tamás
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 6 11 2

Friedl

Kristóf Bence
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 2 2 0 0 0 4 7 0

Kocsis

Tamás Zoltán
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 2 4 0 0 0 0 -2 5 -6

Garancz

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 0 2 3 0

Varga

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 2 -1
Összesen 5 85 20 32 63 1 6 17 12 29 41 33 67 49 7 9 78 27 9 36 11 11 24 18 14 0 2 117 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek