MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023

2022. 12. 18 | 17:00

14. forduló

(15-23, 24-25, 27-20, 19-11)

Helyszín: Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok

Játékvezetők: Horváth Alajos , Benedek Zoltán , Csák Máté Károly

Ellenőr: Nagy János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Farkas Dávid : A szezon legrosszabb játékával sikerült ma győzelmet aratni, ám ehhez az is kellett, hogy a DMTK csapatában két extra teljesítmény született. Az első félidőben védekezésben abszolút nem azt nyújtottuk, amit a héten megbeszéltünk, de ebben az évadban 3 mérkőzést úgy buktunk el, hogy jól játszottunk, ma a gyenge játék is győzelmet szült. Gratulálok a DMTK csapatának és sok sikert kívánok nekik a szezon hátralevő részéhez, hiszen velük már ez volt a második találkozónk, így nem fogunk velük találkozni.

Vendég edző nyilatkozata

Ughy Albert : Az első félidőben nagyon összeszedettek voltunk, az idei évben talán most játszottunk a legjobban csapatként védekezésben és támadásban is. A második félidőben úgy gondolom, hogy elfáradtunk, hiszen kevesen tudtunk ma eljönni a mérkőzésre. Ettől függetlenül játszottunk egy jó meccset, úgyhogy sok sikerült kivánok mindkét csapatnak és kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt mindenkinek.

Statisztika

team logo SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
5 Csendes Péter Csendes Péter * 29 36 2 2 100 2 3 66.7 6 12 50 3 5 60 2 0 2 0 2 3 2 3 0 0 25 0 0 0 0
77 Csátaljay Péter Csátaljay Péter * 13 35 4 7 57.1 0 0 0 1 5 20 2 2 100 5 1 6 2 1 2 4 5 0 0 22 0 0 0 0
18 Csátaljay Barna Csátaljay Barna * 10 30 1 1 100 0 2 0 2 5 40 2 2 100 3 0 3 2 2 3 4 6 0 1 18 0 0 0 0
20 Schöll Richárd Schöll Richárd * 16 28 8 12 66.7 0 0 0 0 1 0 0 0 0 5 2 7 0 2 3 4 1 0 0 21 0 0 0 0
10 Kovács Benedek Kovács Benedek * 14 25 6 9 66.7 0 0 0 0 0 0 2 3 66.7 4 4 8 0 3 5 4 4 3 0 26 0 0 0 0
24 Bakk Krisztián Bakk Krisztián 0 15 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 2 0 0 2 0 0 0 0
40 Lakatos Levente Lakatos Levente 3 12 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0
13 Heiszenberger Norbert Heiszenberger Norbert 0 12 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 1 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0
4 Hencz Balázs Hencz Balázs 0 7 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0
12 Kalincsák Péter Kolos Kalincsák Péter Kolos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Gottlieb Valentin Marcell Gottlieb Valentin Marcell 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
44 Pongrácz Levente Pongrácz Levente 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
85 200 21 32 65.6 2 7 28.6 10 29 34.5 9 12 75 25 7 32 5 11 19 19 24 3 1 119
team logo Dunaharaszti MTK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
14 Burai Róbert Burai Róbert * 29 36 3 5 60 0 1 0 4 8 50 11 11 100 4 1 5 1 1 1 10 4 0 1 41 0 0 0 0
0 Mészáros Bence Mészáros Bence * 20 35 3 5 60 1 1 100 3 11 27.3 3 3 100 3 0 3 1 3 1 3 4 0 0 18 0 0 0 0
8 Bocsárdi Gábor Zoltán Bocsárdi Gábor Zoltán * 8 31 3 4 75 1 2 50 0 0 0 0 0 0 6 1 7 2 3 1 1 4 0 0 17 0 0 0 0
2 Fekete Bálint Fekete Bálint * 3 28 0 1 0 0 0 0 1 6 16.7 0 0 0 2 2 4 1 3 1 4 2 1 0 6 0 0 0 0
41 Szatmári Szabolcs Szatmári Szabolcs * 8 20 3 3 100 1 1 100 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 1 6 0 0 0 0 7 0 0 0 0
16 dr. Franczva Ádám dr. Franczva Ádám 7 19 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 2 100 4 2 6 0 0 3 1 1 0 1 13 0 0 0 0
10 Imolay Ákos Imolay Ákos 4 17 2 3 66.7 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 2 5 0 0 0 1 -3 0 0 0 0
17 Kerti Patrik Bende Kerti Patrik Bende 0 12 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Haris Róbert Haris Róbert 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
79 200 15 23 65.2 3 6 50 9 33 27.3 16 16 100 23 6 29 5 14 20 19 15 1 3 99

Dobástérkép

SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 8 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 7
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 08:00 29:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
66%
65%
2p ktáv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
29%
50%
3p táv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
34%
27%
1p bünt.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dunaharaszti MTK
75%
100%
SMAFC 1860 Soproni Egyetem Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 11 14
Lepattanó 32 29
Gólpassz 24 15
Fault 19 20
VAL 119 99