Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2022. december 9. | 19:00
13. forduló
Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát  Műszaki Középiskolája és Kollégiuma
76 -65
(17-10, 18-11, 20-20, 21-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Domán István, Drenyovszki Dániel, Marton Péter (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Savic Brane : Szeretném dicsérni a vendég csapatot, végig harcoltak, mikor én kezdtem cserélni a végén, akkor közel jöttek, így vissza kellett hozni az erős ötösünket. Végre úgy játszottunk, ahogy én kértem augusztus óta. Sajnálom, hogy kellett a kilenc vereség, hogy lássuk, így kell játszani. Nyertünk, ez már a múlt, a következő meccsre kell fókuszálni, tovább kell tartani ezt a ritmust, ezt a mentalitást. Boldog vagyok, hogy mentálisan kezdtek visszajönni a fiúk és remélem ez lesz a trigger point, hogy most tudunk pár győzelmet megcsinálni. Januárban sok mérkőzésünk lesz itthon, remélem ez lesz egy kis “boost” a csapatnak. Remélem több győzelmet tudunk produkálni. Szeretném dicsérni az új fiatal játékosunkat, Végső Bálintot, aki nagy önbizalommal játszott, ritmust adott a csapatnak. Másképp nézett ki a csapat, mint eddig. Így lehet játszani. Mindig adok esélyt a fiatal játékosoknak, akik akarnak dolgozni.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Bagi Melinda : Köszönjük az ellenfélnek a játékot.


Dobástérkép
NYÍKSE-SZEGFŰ BÚTOR
Pénzügyőr SE
NYÍKSE-SZEGFŰ BÚTOR
Pénzügyőr SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 14
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NYÍKSE-SZEGFŰ BÚTOR
Pénzügyőr SE
48%
46%
2p ktáv.
NYÍKSE-SZEGFŰ BÚTOR
Pénzügyőr SE
44%
25%
3p táv.
NYÍKSE-SZEGFŰ BÚTOR
Pénzügyőr SE
31%
21%
1p bünt.
NYÍKSE-SZEGFŰ BÚTOR
Pénzügyőr SE
82%
68%
NYÍKSE-SZEGFŰ BÚTOR Pénzügyőr SE
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 17 19
Lepattanó 40 41
Gólpassz 14 14
Fault 29 23
VAL 105 84
Statisztika
NYÍKSE-SZEGFŰ BÚTOR
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gáspár

Balázs
X 13 2 8 25 0 1 0 0 1 0 2 10 20 9 10 90 6 1 7 3 1 1 7 4 0 0 24 34 23

Végső

Bálint
X 13 3 5 60 1 2 50 1 4 25 5 11 45 2 4 50 4 2 6 0 1 4 4 3 0 0 17 29 0

Cvijin

Patrik
X 26 3 5 60 2 3 67 5 9 56 10 17 59 1 2 50 5 4 9 2 5 4 1 2 0 0 27 27 28

Asztalos

István
X 4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 5 1 6 0 0 3 3 0 0 0 12 19 19

Tisza

Bálint
X 7 0 0 0 1 1 100 1 6 17 2 7 29 2 2 100 3 0 3 1 2 1 2 1 0 0 7 18 21

Skorcov

Gergő
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 1 4 0 1 4 2 0 1 0 8 21 -8

Földesi

Norbert Gyula
5 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 1 0 1 3 2 4 0 1 0 0 4 15 -15

Verba

Szabolcs András
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 2 0 2 0 2 3 1 0 0 0 5 12 -3

Vida

Zoltán
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 2 2 3 1 0 0 1 12 -17

Szilasi

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 2 0 0 1 11 4

Uduoise

Osemudiamen Daniel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 2 -12

Irinyi

István Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 13 27 48 4 9 44 8 26 31 25 62 40 18 22 82 30 10 40 9 17 29 23 14 1 0 105 200
Pénzügyőr SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barócsi

Ádám
X 6 3 7 43 0 1 0 0 2 0 3 10 30 0 2 0 7 4 11 0 4 5 2 0 0 0 6 23 -12

Baranyi

Péter Balázs
X 2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 2 5 2 0 0 0 2 21 -5

Nemes

Milán Benedek
X 4 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 2 4 50 0 1 1 0 2 0 4 0 0 0 3 19 -3

Széphelyi

Tamás
X 4 0 2 0 1 2 50 0 3 0 1 7 14 2 4 50 1 2 3 2 2 0 2 2 0 0 3 18 -4

Koflanovics

Kristóf Miklós
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 2 3 2 0 4 0 0 3 14 -5

Horváth

Barnabás
19 1 2 50 1 4 25 3 10 30 5 16 31 6 7 86 4 1 5 0 1 2 9 6 0 1 26 26 -8

Szálas

Gábor
15 1 2 50 1 1 100 3 4 75 5 7 71 2 2 100 3 3 6 2 0 3 1 0 0 0 22 24 8

Nyikos

Barnabás
1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 3 2 5 1 1 2 3 1 0 0 7 21 -8

Kerkai

Ákos
10 3 3 100 0 3 0 0 2 0 3 8 38 4 5 80 3 2 5 0 3 3 5 1 0 0 12 19 -9

dr.Szekeres

Ábel
2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 0 0 1 1 0 0 0 2 12 -9

Kovács

Marcell
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 3 0

Hajnal

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 11 24 46 3 12 25 6 28 21 20 64 31 19 28 68 25 16 41 7 19 23 29 14 0 1 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek