MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023

2022. 11. 20 | 17:00

10. forduló

(21-17, 17-23, 25-18, 11-19)

Helyszín: Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok

Játékvezetők: Major Ádám , Esztergályos Róbert , Földesi Marcell

Ellenőr: HOFFMANN Gergely

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Farkas Dávid : Először is gratulálok a Miskolc csapatának a győzelemhez, ők és a Budafok kiemelkednek a mezőnyből, a Piros csoportba jutás várhatóan eközött a két csapat között fog eldőlni. Úgy gondolom a mai mérkőzés nem az utolsó másfél percben ment el, hanem akkor, amikor háromszor támadtunk 8-9 pontos vezetésnél öt perccel a vége előtt és nem sikerült pontokkal lezárni. Ezek az eladott labdák és rossz döntések visszahozták a MEAFC-ot a mérkőzésbe és sikerült maguk javára fordítani a találkozót. Ahhoz képest, hogy a héten betegségek és sérülések miatt egyszer sem tudtunk 5-5 ellen játszani és készülni, nem gondolnám, hogy csalódást okoztunk szurkolóinknak, hiszen továbbra is tapadunk az élmezőnyhöz és harcolunk tovább, hogy elérhessük céljainkat.

Vendég edző nyilatkozata

Váczi Péter : Először is gratulálok mindkét csapatnak és már most sok sikert kívánok a Sopronnak a jövőben. Nem játszottunk ma igazán jól. Dobószázalékunk sem volt jó, kinti dobásainkat nem igazán találtuk. Lepattanózásban is voltak problémák, pedig előre tudtuk, hogy nagyon oda kell figyelni Sopronba erre. Azt gondolom, hogy a végén a nagy küzdésünk, a szívünk, talán egy picit a több cserénk és ezzel a fizikai állapotunk segítségével behúztuk ezt a meccset.

Statisztika

team logo SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
5 Csendes Péter Csendes Péter * 14 37 1 1 100 1 3 33.3 2 8 25 4 5 80 2 1 3 2 4 3 2 3 0 0 11 0 0 0 0
20 Schöll Richárd Schöll Richárd * 27 36 10 17 58.8 0 0 0 2 2 100 1 2 50 7 2 9 1 2 2 3 0 0 1 30 0 0 0 0
77 Csátaljay Péter Csátaljay Péter * 20 35 7 10 70 0 2 0 0 2 0 6 6 100 2 2 4 4 1 3 8 4 0 0 32 0 0 0 0
18 Csátaljay Barna Csátaljay Barna * 9 32 3 4 75 1 1 100 0 3 0 1 1 100 3 0 3 2 4 4 3 4 0 0 13 0 0 0 0
10 Kovács Benedek Kovács Benedek * 2 28 1 3 33.3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 5 3 8 0 1 4 3 2 0 0 11 0 0 0 0
24 Bakk Krisztián Bakk Krisztián 2 16 1 2 50 0 2 0 0 3 0 0 0 0 4 0 4 1 2 2 1 1 0 0 1 0 0 0 0
13 Heiszenberger Norbert Heiszenberger Norbert 0 16 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 5 0 5 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
34 Réti Boldizsár Tibor Réti Boldizsár Tibor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 Mándity Dániel Mándity Dániel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Kalincsák Péter Kolos Kalincsák Péter Kolos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Gottlieb Valentin Marcell Gottlieb Valentin Marcell 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Bőhm Ádám Bőhm Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
74 200 23 37 62.2 2 9 22.2 4 21 19 12 14 85.7 28 8 36 10 15 18 20 14 0 1 99
team logo MEAFC-Miskolc
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Kozák Márton Kozák Márton * 20 35 7 10 70 0 0 0 2 5 40 0 0 0 7 0 7 0 0 2 2 3 0 0 26 0 0 0 0
9 Csák Bence Csák Bence * 8 25 0 0 0 0 0 0 2 9 22.2 2 2 100 4 0 4 6 3 2 3 3 0 0 14 0 0 0 0
15 Szögi Ádám Pál Szögi Ádám Pál * 11 24 2 3 66.7 0 0 0 1 3 33.3 4 4 100 4 2 6 1 2 2 3 2 0 0 18 0 0 0 0
77 Ragályi Levente Gergely Ragályi Levente Gergely * 0 17 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0
10 Cseh György Cseh György * 8 13 3 4 75 0 1 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 2 2 1 1 0 9 0 0 0 0
11 Gerőcs Roland Bálint Gerőcs Roland Bálint 9 23 2 2 100 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 0 0 0 8 0 0 0 0
2 Kozák Bertalan Kozák Bertalan 10 20 3 5 60 0 0 0 1 4 25 1 1 100 3 0 3 0 1 2 1 3 0 0 11 0 0 0 0
33 Lippai Szabolcs Lippai Szabolcs 4 15 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 6 66.7 2 2 4 0 1 3 4 0 0 0 8 0 0 0 0
8 Tóth Bence Tóth Bence 2 13 1 3 33.3 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 1 2 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0
7 Pintér Dávid Pintér Dávid 5 12 2 2 100 0 0 0 0 4 0 1 2 50 1 3 4 0 2 3 2 1 0 0 5 0 0 0 0
6 Orliczki Mátyás Orliczki Mátyás 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
1 Nyíri Bence Nyíri Bence 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
77 200 20 30 66.7 1 3 33.3 7 31 22.6 14 17 82.4 24 8 32 10 13 20 17 17 1 0 102

Dobástérkép

SMAFC 1860 Soproni Egyetem
MEAFC-Miskolc
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
MEAFC-Miskolc

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 8 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 10
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 29:00 06:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
MEAFC-Miskolc
62%
67%
2p ktáv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
MEAFC-Miskolc
22%
33%
3p táv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
MEAFC-Miskolc
19%
23%
1p bünt.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
MEAFC-Miskolc
86%
82%
SMAFC 1860 Soproni Egyetem MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 10 10
Eladott labda 15 13
Lepattanó 36 32
Gólpassz 14 17
Fault 18 20
VAL 99 102