Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2022. november 20. | 18:00
10. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
86 -87
(26-13, 17-23, 18-24, 25-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, DR. MAGYARI TIBOR, Pécsi Zsolt (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Léránt Gábor : Végig száz százalékon pörögtünk az egész mérkőzésen, a Tiszaújváros hellyel-közzel megtalálta azokat a gyengébb pontjaikat, amiket ki tudott használni. Amikor váltottak védekezésben akkor egy kicsit leállt a saját tempónk, hiába jöttek ki az üres dobóhelyzetek megakadtak a dobások. Ennyit jelent egy labdabirtoklás, 4 másodperc van vissza, sajnálom, hogy megint csak egy kicsi kellett volna ahhoz, hogy továbblépjünk. Le a kalappal a játékosaim előtt, mert szembetűnő változás van a Dunaharasztiban elszenvedett vereség óta, mind hozzáállásban, akaratban és védekezésben. Természetesen gratulálok a Tiszaújváros csapatának is!

Vendég edző nyilatkozata
Lekli József : Először is gratulálok a csapatomnak, mert ismét sikerült idegenben 1 ponttal nyerni, de most legalább úgy, hogy a mi kezünkben volt a sorsunk, nem attól függött, hogy az ellenfél kihagyja a büntetőt. Örülök neki, hogy végig tudtunk koncentráltan játszani az első negyedet kivéve, mert sajnos nem tudom mi az oka, de valahogy idegenben az első negyedet nem tudjuk úgy kezdeni, ahogy kéne, ezért mindig futunk az eredmény után és próbálkozunk-próbálkozunk, hál’ istennek eddig vissza tudtunk jönni a mérkőzésekbe, de ezen sürgősen javítanunk kell, hogyha idegenben szeretnénk nyerni nagyobb pontkülönbséggel. Gratulálok a Győrnek is, mert tényleg nagyon jó meccset sikerült játszanunk!


Dobástérkép
Agrofeed UNI Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Agrofeed UNI Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 13
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 30:45 03:15
CSAPAT %
2p köz.
Agrofeed UNI Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
57%
75%
2p ktáv.
Agrofeed UNI Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
46%
25%
3p táv.
Agrofeed UNI Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
39%
47%
1p bünt.
Agrofeed UNI Győr
Tiszaújvárosi Phoenix KK
94%
88%
Agrofeed UNI Győr Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szerzett labda 6 8
Eladott labda 10 14
Lepattanó 23 34
Gólpassz 14 14
Fault 15 18
VAL 103 113
Statisztika
Agrofeed UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hágen

Tamás
X 7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 4 0 4 1 1 0 2 1 0 0 11 36 -5

Kámán

Kristóf
X 6 2 4 50 0 0 0 0 3 0 2 7 29 2 2 100 6 0 6 0 4 4 1 2 0 0 6 34 -2

Sonyák

Béla Ádám
X 22 4 4 100 1 4 25 3 6 50 8 14 57 3 4 75 4 0 4 1 0 2 3 0 0 0 23 34 0

Kámán

Bálint
X 21 4 8 50 1 3 33 0 4 0 5 15 33 11 11 100 1 2 3 2 2 2 11 5 0 2 30 33 -6

Bakon

Csanád
X 18 0 0 0 1 2 50 5 8 63 6 10 60 1 1 100 2 1 3 2 1 1 1 2 0 0 21 26 -6

Gosztola

Gábor Donát
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 1 4 0 2 0 1 2 14 9

Nagy

Tamás
10 0 0 0 2 2 100 2 4 50 4 6 67 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 8 13 1

Kocsis

Tamás Zoltán
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 6 -1

Friedl

Kristóf Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 4 5

Garancz

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pekó

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 12 21 57 6 13 46 11 28 39 29 62 47 17 18 94 20 3 23 6 10 15 18 14 0 4 103 200
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rosemond

Steve
X 35 5 5 100 2 4 50 7 13 54 14 22 64 0 0 0 6 2 8 3 5 3 3 8 0 0 44 40 1

Rákosi

Kornél
X 6 1 3 33 0 0 0 1 7 14 2 10 20 1 1 100 9 3 12 1 1 2 2 1 1 0 14 40 1

Bán

Tibor
X 28 1 1 100 2 7 29 6 11 55 9 19 47 4 4 100 5 0 5 0 1 1 8 4 0 0 34 37 12

Okoh

Victor Kelechi
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 1 4 1 2 0 0 0 3 0 7 22 8

Lakatos

Péter
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0 0 0 0 1 14 -10

Kovács

Zoltán
5 1 2 50 0 3 0 1 1 100 2 6 33 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 1 0 0 4 22 7

Molnár

Bence
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 1 0 0 1 1 2 2 5 1 0 0 0 2 16 -3

Orliczki

Bence Barnabás
6 2 2 100 0 2 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 0 2 2 1 1 2 1 0 0 0 7 9 -10

Demkó

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taskó

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1
Összesen 5 87 12 16 75 4 16 25 16 34 47 32 66 48 7 8 88 24 10 34 8 14 18 15 14 4 0 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek