Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2022. november 11. | 19:30
9. forduló
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
104 -83
(25-23, 30-18, 27-16, 22-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Csongor Béla, Nepp László Oszkár, Józsa András Junior (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : Sajnos most sem sikerült jól kezdenünk a mérkőzést, pedig volt egy koncepció, amit kitaláltunk, de ennek ellenére bent maradtunk az öltözőben. Az első negyed felétől érkeztünk meg a mérkőzésre, kicsit változtattunk és az bejött. Onnantól kezdve tudtunk gyorsan támadni és az egész mérkőzést nézve sok pontot dobni. A védekezés szempontjából voltak hullámvölgyek, de összességében – talán elmondható – ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. A Dunaharaszti jó csapat, további sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!

Vendég edző nyilatkozata
Ughy Albert : Sajnos két-három hete nem tudunk normálisan készülni, kevesen vagyunk betegségek, sérülések, egyéb okok miatt, és ez sajnos meg is látszik a teljesítményünkön. Persze ez nem von le semmit a Budafok győzelmének értékéből. Nagyon rutinos csapat, nagyon okosan, nagyon jól kihasználták a hibáinkat, gyengeségeinket. Támadásban és védekezésben is nagyon dekoncentráltak voltunk, teljesen reális eredmény született. Gratulálok még egyszer a Budafoknak és további sok sikert kívánok nekik. A saját játékosaimnak pedig fel a fejjel, folytatni fogjuk majd a munkát.


Dobástérkép
BUDAFOK
Dunaharaszti MTK
BUDAFOK
Dunaharaszti MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 28 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 8
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 31:00 08:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
Dunaharaszti MTK
66%
46%
2p ktáv.
BUDAFOK
Dunaharaszti MTK
38%
25%
3p táv.
BUDAFOK
Dunaharaszti MTK
39%
48%
1p bünt.
BUDAFOK
Dunaharaszti MTK
62%
86%
BUDAFOK Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 13 4
Eladott labda 8 16
Lepattanó 37 36
Gólpassz 29 14
Fault 21 15
VAL 145 108
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Swanson

Kevin Wade
X 27 8 9 89 3 6 50 1 1 100 12 16 75 2 4 50 7 2 9 0 1 2 4 0 0 1 33 22 14

Siklós

Olivér Balázs
X 16 5 7 71 0 0 0 1 2 50 6 9 67 3 4 75 0 2 2 4 0 2 3 3 0 0 24 19 9

Piukovics

Bálint Branko
X 5 1 1 100 0 0 0 1 9 11 2 10 20 0 1 0 2 0 2 0 1 1 1 2 0 0 0 16 9

Szántó

Levente
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 2 6 2 2 1 0 0 1 0 10 13 8

Vujity-Zsolnay

Benjamin
X 0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 2 2 4 0 0 2 0 1 0 0 0 11 -1

Rozs

Máté Zoltán
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 4 0 4 0 0 2 1 0 0 0 8 22 11

Tursics

Krisztián
10 1 2 50 0 0 0 2 7 29 3 9 33 2 2 100 1 0 1 1 1 1 2 12 0 1 19 21 12

Fehér

Csaba
8 1 2 50 0 1 0 2 4 50 3 7 43 0 0 0 3 1 4 4 1 2 2 5 0 0 18 20 24

Tóth

Balázs
6 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 1 2 50 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 6 18 24

Garai

Gergő
15 0 0 0 0 1 0 5 7 71 5 8 63 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 0 0 0 15 17 1

Fekete

Béla
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 1 0 0 4 11 -2

Burján

Imre
6 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 0 2 2 1 1 3 0 4 0 0 8 10 -4
Összesen 5 104 21 32 66 3 8 38 16 41 39 40 81 49 8 13 62 26 11 37 13 8 21 15 29 1 2 145 200
Dunaharaszti MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boinitzer

Dávid
X 18 5 12 42 0 1 0 1 2 50 6 15 40 5 5 100 15 4 19 0 4 0 5 3 1 0 33 36 -12

Imolay

Ákos
X 7 2 4 50 0 1 0 1 3 33 3 8 38 0 2 0 4 0 4 0 1 3 2 2 0 0 7 32 -6

Burai

Róbert
X 25 3 8 38 0 0 0 5 8 63 8 16 50 4 4 100 3 0 3 0 3 3 5 1 0 0 23 29 -3

Bocsárdi

Gábor Zoltán
X 4 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 2 100 2 1 3 2 2 1 1 1 0 1 7 21 -7

Mészáros

Bence
X 15 2 2 100 0 1 0 2 4 50 4 7 57 5 5 100 1 0 1 0 3 1 4 2 0 0 16 20 -17

Fekete

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 3 1 0 3 26 -22

dr. Franczva

Ádám
4 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 1 1 2 1 0 0 1 1 0 0 6 17 -9

Simonics

Olivér Márk
10 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 1 2 50 1 0 1 1 1 3 2 1 0 0 12 11 -14

Szatmári

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 0 1 8 -14

Kerti

Patrik Bende
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1

Simonics

Levente Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 16 35 46 1 4 25 10 21 48 27 60 45 19 22 86 30 6 36 4 16 15 21 14 2 1 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek