Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2022. október 28. | 18:30
6. forduló
Hódtói Sportcsarnok
76 -62
(29-9, 17-19, 11-11, 19-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Radnóti Miklós, Dr. Varga Zoltán, Vadász Csaba (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Slobodan Kalinic : Először is szeretnék minden jót kívánni a Pénzügyőrnek, nagyon kemény ellenfélnek bizonyultak. Remekül sikerült feltörnünk a meccs első felében a védekezésüket, könnyű pontokat szereztünk, emellett jól is védekeztünk, ez jelentette a különbséget és ennek köszönhetően tudtuk végig őrizni az előnyünket.

Vendég edző nyilatkozata
dr. Bagi Melinda : Köszönjük szépen az ellenfélnek a játékot! Nem szabadott volna ilyen első negyedet produkálnunk. Sajnos sokadik meccsünket kezdjük úgy, hogy ekkora hátrányból kellene visszakapaszkodnunk - volt, ahol erre képesek voltunk, ezúttal nem. Teljes mértékben a mi hibánk az első negyed, viszont amikor utána mindent megtettünk azért, hogy ledolgozzuk a hátrányt, illett volna minket komolyan venni játékvezetői szempontból. Ez nem feltétlenül történt meg, és amikor lett volna esélyünk visszakapaszkodni, elmaradtak ítéletek. Egy pillanatra sem szeretném rájuk fogni a vereséget, de ez a hiányérzet bennem van.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 24 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 17 8
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 38:00 01:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
53%
42%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
29%
20%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
27%
27%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
Pénzügyőr SE
67%
92%
Vásárhelyi Kosársuli Pénzügyőr SE
Szerzett labda 13 9
Eladott labda 13 16
Lepattanó 40 37
Gólpassz 18 10
Fault 18 16
VAL 106 76
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Ákos
X 16 5 9 56 0 0 0 1 4 25 6 13 46 3 3 100 7 5 12 3 2 0 4 2 0 0 28 30 18

Varga

Zalán Lajos
X 8 1 1 100 0 0 0 2 5 40 3 6 50 0 0 0 1 0 1 1 4 1 0 3 0 0 6 28 12

Pavlovic

Vuk
X 14 6 11 55 1 1 100 0 1 0 7 13 54 0 0 0 2 2 4 3 0 3 1 5 1 0 22 26 22

Karsai

Balázs
X 11 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 1 3 33 1 2 3 0 2 2 3 1 0 0 13 23 16

Kelemen

Balázs
X 4 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 1 2 50 1 1 2 5 1 1 3 1 0 0 9 19 14

Borbáth

Balázs Csaba
4 1 2 50 1 3 33 0 1 0 2 6 33 0 0 0 6 1 7 0 1 2 2 4 0 0 12 19 6

Bálint

Erik
10 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 1 2 50 2 0 2 0 1 2 1 1 0 0 9 16 12

Kass

Ferenc
4 1 6 17 0 2 0 0 2 0 1 10 10 2 2 100 4 4 8 1 2 2 1 1 0 1 4 15 -4

Pinnyey

Márton Ábel
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 1 -2 9 -5

Knyur

Soma Máté
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 8 -5

Megyesi

Dániel Márk
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -2 4 -8

Bősz

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 0 0 0 2 3 -8
Összesen 5 76 23 43 53 2 7 29 6 22 27 31 72 43 8 12 67 24 16 40 13 13 18 16 18 1 2 106 200
Pénzügyőr SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barócsi

Ádám
X 14 5 8 63 0 2 0 0 0 0 5 10 50 4 5 80 3 4 7 3 4 2 6 0 0 1 20 29 -17

dr.Szekeres

Ábel
X 10 2 3 67 0 0 0 2 4 50 4 7 57 0 0 0 1 0 1 2 2 4 2 3 1 0 14 27 0

Kerkai

Ákos
X 2 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 0 0 0 3 0 3 1 2 2 1 2 0 0 2 23 -16

Kovács

Marcell
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 2 4 0 1 3 0 2 0 0 4 14 -9

Nyikos

Barnabás
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 0 0 3 7 -6

Hajnal

Kristóf
8 1 1 100 0 1 0 2 7 29 3 9 33 0 0 0 3 2 5 2 1 3 1 2 1 0 12 29 -10

Széphelyi

Tamás
13 2 4 50 2 5 40 1 2 50 5 11 45 2 2 100 5 0 5 0 0 1 4 0 0 0 16 21 5

Horváth

Barnabás
3 0 2 0 0 0 0 1 5 20 1 7 14 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -3 16 -9

Szálas

Gábor
8 1 5 20 0 1 0 1 4 25 2 10 20 3 3 100 2 4 6 0 1 0 3 0 0 0 8 16 1

Kutrovich

Bence Csaba
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 0 3 0 0 1 0 0 0 12 -16

Nemes

Milán Benedek
2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 6 7

Baranyi

Péter Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 13 31 42 2 10 20 7 26 27 22 67 33 11 12 92 25 12 37 9 16 16 18 10 2 1 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek