Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2022. október 14. | 18:00
4. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
72 -60
(29-18, 15-12, 15-15, 13-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sörlei Attila, Marton Péter, dr. Nagy Zsombor (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Lekli József : Szeretnék gratulálni a Dunaharasztinak, mert végig szívósan küzdöttek; nem sikerült sajnos elhúznunk, a végén visszajöttek a mérkőzésbe. Gratulálok a csapatomnak is, mert megcsináltuk azokat a dolgokat, amiket akartunk. Csak mindazt, ami ránk jellemző – és úgy látom, ezt edzéseken jobban kell nyomatékosítanom –, a buta faultokat, a buta eladott labdákat el kell kerülnünk, ha a későbbiekben komolyabb célokat szeretnénk elérni. Mert egy nagyobb arányú győzelmet tudtunk volna elérni, ha a végén nem csinálunk butaságokat, illetve ha az első félidőben nem ütünk be ennyi buta faultot. Úgyhogy van még min dolgozni, van hová fejlődni, de azon vagyunk, kijavítsuk a hibáinkat, és a lehető legjobb eredményt érjük el idén.

Vendég edző nyilatkozata
Ughy Albert : A héten nagyon keveset tudtunk dolgozni, négy alapemberünk hiányzott. Ettől függetlenül borzasztó rosszul kezdtük a meccset, főleg védekezésben nem voltunk agresszívak, nagyon sok támadólepattanót engedtünk az ellenfélnek, támadásban nagyon impotensek voltunk. Sajnos ez meghatározta az egész mérkőzés kimenetelét. Bár a második félidőben már egészen más volt a hozzáállásunk, próbáltunk visszakapaszkodni. Azt gondolom, hogy ennyi hiányzóval büszke lehetek azokra, akik itt voltak. Kapartunk egész meccsen, ez most sajnos ennyire sikerült. De próbálunk azon az úton menni, amit elterveztünk, és dolgozunk, dolgozunk, hogy ez minél jobb legyen.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
47%
52%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
46%
36%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
34%
17%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
57%
80%
Tiszaújvárosi Phoenix KK Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 17 11
Lepattanó 46 28
Gólpassz 17 14
Fault 19 18
VAL 97 77
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gaál

Bence
X 6 0 0 0 0 1 0 2 9 22 2 10 20 0 0 0 6 0 6 0 0 4 1 2 0 0 7 35 10

Lakatos

Péter
X 21 3 7 43 0 0 0 3 5 60 6 12 50 6 10 60 6 4 10 1 4 3 8 1 0 0 27 34 9

Bán

Tibor
X 15 1 1 100 3 7 43 2 6 33 6 14 43 1 2 50 4 1 5 3 1 4 1 2 0 0 16 31 14

Rosemond

Steve
X 22 3 5 60 2 3 67 3 6 50 8 14 57 3 3 100 3 3 6 2 9 0 4 4 0 0 23 30 11

Okoh

Victor Kelechi
X 5 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 1 4 25 4 1 5 0 2 5 2 2 1 0 8 25 13

Kovács

Zoltán
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 5 1 6 0 0 1 0 5 0 0 9 25 2

Orliczki

Bence Barnabás
3 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 1 2 50 6 2 8 0 1 1 1 1 0 0 9 15 3

Rákosi

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 5 0

Czimer

László Adrián
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0

Taskó

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 9 19 47 6 13 46 10 29 34 25 61 41 12 21 57 34 12 46 6 17 19 17 17 1 0 97 200
Dunaharaszti MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Joó

Tamás
X 26 5 7 71 3 4 75 3 6 50 11 17 65 1 1 100 4 0 4 3 2 3 4 1 0 1 30 32 -6

Fekete

Bálint
X 2 1 2 50 0 1 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 4 0 0 1 27 -13

Burai

Róbert
X 5 1 2 50 0 2 0 1 4 25 2 8 25 0 0 0 3 0 3 1 1 2 0 3 0 0 5 23 -9

Mészáros

Bence
X 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 6 0 0 0 0 2 1 3 0 0 0 1 1 0 0 -1 17 -8

Kerti

Patrik Bende
X 4 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 2 2 100 3 1 4 1 0 3 2 0 0 0 9 12 -1

Simonics

Levente Dávid
5 1 3 33 0 2 0 0 0 0 1 5 20 3 6 50 2 1 3 2 1 1 6 1 0 0 9 25 -4

Simonics

Olivér Márk
10 3 6 50 1 1 100 0 0 0 4 7 57 2 2 100 0 1 1 0 2 4 2 0 0 0 8 24 -12

dr. Franczva

Ádám
8 1 3 33 1 1 100 0 2 0 2 6 33 4 4 100 6 2 8 0 2 3 3 2 1 0 16 20 -5

Haris

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 0 0 0 2 0 2 3 2 1 0 2 0 0 0 20 -2
Összesen 5 60 13 25 52 5 14 36 4 24 17 22 63 35 12 15 80 22 6 28 10 11 18 19 14 1 1 77 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek