Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2023. március 24. | 18:30
25. forduló
Hódtói Sportcsarnok
88 -68
(25-17, 20-20, 17-17, 26-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Józsa András Junior, Borgula György (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Vuk Pavlovic : A szezon legfontosabb győzelmét sikerült megszereznünk egy nagyon jó szerkezetű csapat ellen. Minden játékosom, aki pályára lépett, mindent megtett a győzelemért, a meccs nagy részében koncentráltak voltunk, jó döntéseket hoztunk. Ilyen játékkal hazai pályán kevés csapat tud megverni minket ebben az osztályban, úgyhogy elégedett és büszke vagyok a csapatra. Sok sikert kívánok a Miskolcnak a playoffra!

Vendég edző nyilatkozata
Váczi Péter : Gratulálok a Hódmezővásárhelynek, teljesen megérdemelten nyertek, nagyon sokat fejlődtek a legutóbbi mérkőzésünk óta! Annyit azért hozzátennék, hogy picit nagyobb konzekvenciát egyes szereplőktől elvártam volna a mérkőzésen, de ez semmit sem von le a hazai csapat érdemeiből. Kívánom, hogy találkozzunk velük a playoff során, mert ez azt jelentené, hogy mind a két csapat a legjobb négy közé fog jutni.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
MEAFC-Miskolc
Vásárhelyi Kosársuli
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 6
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 35:00 03:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
MEAFC-Miskolc
70%
51%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
MEAFC-Miskolc
42%
11%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
MEAFC-Miskolc
39%
17%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
MEAFC-Miskolc
82%
78%
Vásárhelyi Kosársuli MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 11 10
Eladott labda 17 16
Lepattanó 37 35
Gólpassz 18 13
Fault 18 21
VAL 125 79
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Borbáth

Balázs Csaba
X 18 4 5 80 1 3 33 2 4 50 7 12 58 2 3 67 1 0 1 2 4 1 6 3 0 0 20 34 11

Varga

Ákos
X 8 0 2 0 0 1 0 1 5 20 1 8 13 5 6 83 10 0 10 1 1 3 5 5 2 0 22 29 15

Kelemen

Balázs
X 18 1 1 100 0 1 0 4 7 57 5 9 56 4 4 100 6 0 6 2 2 4 6 1 0 0 27 28 23

Pinnyey

Márton Ábel
X 4 2 4 50 0 1 0 0 1 0 2 6 33 0 0 0 6 3 9 3 4 1 0 3 0 0 11 23 11

Kass

Ferenc
X 9 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 1 2 50 2 1 3 0 1 3 2 4 0 0 14 23 14

Bálint

Erik
21 5 6 83 3 4 75 1 6 17 9 16 56 2 2 100 3 1 4 2 1 4 0 0 1 1 20 32 5

Varga

Zalán Lajos
4 1 1 100 1 2 50 0 1 0 2 4 50 0 0 0 3 0 3 1 3 0 0 2 0 0 5 22 5

Knyur

Soma Máté
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 7 5 12

Karsai

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 -1

Bősz

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 2

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3

Balogh

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 14 20 70 5 12 42 12 31 39 31 63 49 14 17 82 32 5 37 11 17 18 20 18 3 1 125 200
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 13 3 5 60 1 1 100 0 1 0 4 7 57 5 7 71 6 0 6 2 5 3 3 4 0 0 18 32 -11

Szögi

Ádám Pál
X 4 1 3 33 0 4 0 0 3 0 1 10 10 2 2 100 3 0 3 1 0 2 4 4 0 1 7 27 -12

Csák

Bence
X 9 0 1 0 0 0 0 3 7 43 3 8 38 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 7 25 -10

Ragályi

Levente Gergely
X 4 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 2 2 4 0 0 2 2 0 0 0 7 23 -12

Cseh

György
X 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 1 1 2 0 0 3 1 0 0 1 4 7 -1

Lippai

Szabolcs
9 4 7 57 0 1 0 0 0 0 4 8 50 1 1 100 2 2 4 2 5 4 2 3 0 0 11 19 -8

Pintér

Dávid
6 3 5 60 0 0 0 0 3 0 3 8 38 0 0 0 3 1 4 0 2 3 1 1 0 0 5 17 -10

Williams

Raheem Jalen
7 3 6 50 0 1 0 0 2 0 3 9 33 1 3 33 3 2 5 2 3 1 1 1 1 1 6 16 -8

Gerőcs

Roland Bálint
6 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 1 2 50 1 0 1 0 1 3 1 0 0 0 3 14 -9

Kozák

Bertalan
2 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 -1 12 -13

Orliczki

Mátyás
6 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 4 4 100 1 0 1 1 0 0 2 0 0 0 10 4 -4

Nyíri

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 2 4 -2
Összesen 5 68 18 35 51 1 9 11 4 23 17 23 67 34 18 23 78 25 10 35 10 16 21 17 13 1 3 79 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek