Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2023. március 17. | 19:00
24. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
108 -74
(25-16, 25-25, 32-10, 26-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapusi Gábor, Horváth Alajos, Esztergályos Róbert (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Léránt Gábor : Kimondottan boldog vagyok, hogy sikerült a következő lépést teljesítenünk, vagyis az utolsó előttit a rájátszásba vezető úton. Köszönjük a Bonyhádnak a mérkőzést. Az elején kicsit bent ragadtunk az öltözőben, illetve nem sültek az üres dobásaink. A második félidőben kértem a srácokat, hogy próbáljunk keményebben védekezni és fókuszáljunk jobban, ebből tudtunk sok labdát, illetve lepattanót szerezni és szerintem a szezonban a legtöbb gyorsindítás kosarat a mai mérkőzésen dobtuk. Látszott a Bonyhád csapatán és tudtuk is, hogy sok fiatallal fognak érkezni, nekik kelleni fog a rutin ahhoz, hogy végig tudják a 40 percet fejben küzdeni. Készülünk az utolsó alapszakasz mérkőzésünkre és várunk mindenkit szeretettel jövő héten.

Vendég edző nyilatkozata
Jan Pavlik : Gratulálok a győri csapatnak, nem volt kérdés, a második félidőben teljesen ledaráltak minket. A fiatalok nem tudom milyen világban élnek, hogy mit akarnak elérni, amikor akaratban maradtunk el, nem is szükséges beszélni bármilyen kosárlabdáról, technikáról stb. Ha ez nem változik, akkor soha nem fogják elérni a célt, amiről mindenki beszél, hogy A csoportos játékos legyen. Ha nem kezdenek az alapokkal foglalkozni és az alapokat megcsinálni, akkor ezen a szinten fogunk találkozni még 15 éven keresztül.


Dobástérkép
Agrofeed UNI Győr
Atomerőmű KSE Bonyhád
Agrofeed UNI Győr
Atomerőmű KSE Bonyhád
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 43 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 10
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 34:00 03:00
CSAPAT %
2p köz.
Agrofeed UNI Győr
Atomerőmű KSE Bonyhád
65%
62%
2p ktáv.
Agrofeed UNI Győr
Atomerőmű KSE Bonyhád
63%
17%
3p táv.
Agrofeed UNI Győr
Atomerőmű KSE Bonyhád
38%
21%
1p bünt.
Agrofeed UNI Győr
Atomerőmű KSE Bonyhád
68%
100%
Agrofeed UNI Győr Atomerőmű KSE Bonyhád
Szerzett labda 12 12
Eladott labda 17 20
Lepattanó 47 37
Gólpassz 24 14
Fault 17 17
VAL 148 89
Statisztika
Agrofeed UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sonyák

Béla Ádám
X 21 3 4 75 3 3 100 1 6 17 7 13 54 6 7 86 4 0 4 4 2 1 5 4 0 0 29 30 24

Kámán

Bálint
X 11 5 7 71 0 1 0 0 3 0 5 11 45 1 2 50 5 1 6 2 7 1 2 7 0 1 14 29 31

Nagy

Tamás
X 11 1 2 50 0 0 0 3 11 27 4 13 31 0 0 0 4 0 4 1 1 3 1 2 0 0 9 27 16

Kámán

Kristóf
X 6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 4 50 3 1 4 0 2 3 2 1 0 0 9 20 15

Hágen

Tamás
X 7 0 1 0 1 1 100 1 1 100 2 3 67 2 2 100 1 0 1 1 1 3 1 0 1 0 9 16 14

Lógár

Bence
16 1 3 33 1 2 50 4 6 67 6 11 55 0 0 0 3 2 5 0 1 2 0 0 0 1 15 18 14

Gosztola

Gábor Donát
10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 4 50 5 6 11 2 1 1 2 3 0 0 23 16 24

Bakon

Csanád
13 2 2 100 0 0 0 3 4 75 5 6 83 0 0 0 2 0 2 2 0 0 1 1 0 0 18 12 21

Friedl

Kristóf Bence
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 1 0 0 4 0 0 7 11 11

Garancz

Milán
9 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 2 3 67 2 1 3 0 1 2 0 2 0 0 11 9 8

Kocsis

Tamás Zoltán
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 1 1 0 0 0 3 8 -5

Varga

Zoltán
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 1 0 0 0 1 4 -3
Összesen 5 108 22 34 65 5 8 63 13 34 38 40 76 53 15 22 68 34 13 47 12 17 17 16 24 1 2 148 200
Atomerőmű KSE Bonyhád
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tömösváry

Máté
X 15 4 8 50 2 2 100 1 2 50 7 12 58 0 0 0 8 2 10 2 3 0 4 1 0 1 24 26 -2

Pupp

Bence
X 16 7 8 88 0 4 0 0 3 0 7 15 47 2 2 100 4 1 5 2 4 1 3 4 0 0 18 26 -13

Heimann

Gergő
X 7 2 4 50 0 1 0 1 4 25 3 9 33 0 0 0 0 1 1 2 2 3 1 3 0 0 6 23 -22

Csizmadia

Attila
X 4 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 1 5 6 1 0 2 2 0 0 0 9 22 -1

Baki

Sándor
X 12 2 2 100 0 2 0 2 4 50 4 8 50 2 2 100 3 0 3 1 2 3 4 1 0 0 15 21 -4

Sáfrán

Botond
4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 2 4 0 2 3 0 0 2 0 6 17 -33

Kékesi

Kolos
2 1 2 50 0 0 0 0 5 0 1 7 14 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -3 17 -29

Pavlik

Botond Oliver
5 1 2 50 0 1 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 2 0 2 1 4 3 1 3 0 0 4 16 -19

Géringer

Gergő
5 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 1 2 3 0 2 0 1 1 0 0 5 14 -17

Imre

Milán
2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 1 0 1 1 0 0 0 3 10 0

Kupai

László Levente
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 2 1 1 0 1 0 0 2 8 -19
Összesen 5 74 23 37 62 2 12 17 6 29 21 31 78 40 6 6 100 24 13 37 12 20 17 17 14 2 1 89 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek