Férfi NB I. B Zöld csoport- 2022/2023
2023. február 17. | 19:00
21. forduló
Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok
90 -73
(27-24, 29-12, 14-24, 20-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szalai Zsolt, Esztergályos Róbert, Benedek Zoltán (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Először is köszönjük a Kecskemét csapatának, hogy a fiatalok fejlődésének érdekében partnerek voltak a mérkőzés időpontjának eltolásában. Korrekt lépés volt, melyet még egyszer köszönök! Az első félidőben szinte minden a tervek szerint alakult, jó ritmusban játszottunk, jó döntésekkel. A harmadik negyedben faultproblémáink miatt olyan szerkezettel kellett játszanunk, melyre még nem volt példa a szezon folyamán. Ez sajnos hullámvölgyet is okozott, de amint vissza tudtunk térni "normál" szerkezetünkhöz, visszavettük a kezdeményezést és sikerült újabb győzelmet szereznünk. Gratulálok a Kecskemét csapatának is, minden hibánkat azonnal megbüntették és tetszetős kosárlabdát játszottak, sok sikert kívánok nekik a szezon hátralevő részéhez.

Vendég edző nyilatkozata
Hegedűs Gergely : A végére egy egész küzdelmes kis meccset sikerült kialakítani, de ahhoz hogy tudjuk egy mérkőzést nyerni, ahhoz nem elég egy negyedet koncentrálni. Gratulálok a Sopronnnak.


Dobástérkép
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
KTE-Duna Aszfalt U23
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
KTE-Duna Aszfalt U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 8
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:00 01:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
KTE-Duna Aszfalt U23
62%
57%
2p ktáv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
KTE-Duna Aszfalt U23
25%
0%
3p táv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
KTE-Duna Aszfalt U23
50%
27%
1p bünt.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
KTE-Duna Aszfalt U23
77%
79%
SMAFC 1860 Soproni Egyetem KTE-Duna Aszfalt U23
Szerzett labda 8 11
Eladott labda 22 14
Lepattanó 32 34
Gólpassz 21 13
Fault 19 20
VAL 122 89
Statisztika
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csátaljay

Barna
X 14 1 3 33 0 0 0 2 3 67 3 6 50 6 7 86 3 0 3 0 3 4 5 11 0 0 26 32 15

Csátaljay

Péter
X 19 6 8 75 1 2 50 0 2 0 7 12 58 5 6 83 3 0 3 3 4 0 4 1 0 0 20 32 16

Schöll

Richárd
X 19 6 6 100 0 0 0 1 1 100 7 7 100 4 5 80 2 1 3 0 2 3 4 2 0 0 25 27 7

Csendes

Péter
X 6 1 3 33 0 1 0 1 5 20 2 9 22 1 2 50 3 0 3 0 8 2 4 3 0 1 0 25 6

Kovács

Benedek
X 3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 1 100 8 3 11 2 3 5 1 3 4 0 19 24 23

Heiszenberger

Norbert
10 0 1 0 0 1 0 3 4 75 3 6 50 1 3 33 2 0 2 3 0 1 1 0 0 1 11 24 6

Lakatos

Levente
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 2 2 4 0 1 3 0 0 0 0 6 15 -8

Pongrácz

Levente
9 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 5 60 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 1 0 0 10 10 6

Hencz

Balázs
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 4 2

Bőhm

Ádám
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 3 6

Mándity

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 3

Kalincsák

Péter Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3
Összesen 5 90 16 26 62 1 4 25 12 24 50 29 54 54 20 26 77 25 7 32 8 22 19 20 21 4 2 122 200
KTE-Duna Aszfalt U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Barna
X 18 0 1 0 0 2 0 5 10 50 5 13 38 3 4 75 2 1 3 3 1 3 4 1 0 0 19 38 -15

Takács

Erik
X 14 4 8 50 0 2 0 1 4 25 5 14 36 3 5 60 3 6 9 1 2 1 4 1 2 1 18 29 2

Botka

Botond
X 10 4 5 80 0 0 0 0 4 0 4 9 44 2 2 100 2 0 2 2 1 3 2 4 0 1 14 26 -1

Lazar

Egeljic
X 6 3 7 43 0 2 0 0 3 0 3 12 25 0 0 0 1 3 4 1 2 2 1 0 0 1 1 25 -17

Fazekas

Máté
X 11 2 5 40 0 1 0 1 2 50 3 8 38 4 4 100 3 2 5 1 3 2 3 0 0 1 12 19 1

Kiss

Dávid
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 3 3 6 1 2 3 3 3 0 0 17 18 -16

Kőházi

Bence
4 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 1 2 50 1 1 2 2 3 3 1 3 0 0 6 18 3

Tóth

Patrik Kristóf
4 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 2 2 100 1 1 2 0 0 0 1 1 0 0 4 14 -21

Veliczky

Csanád
0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 0 0 0 -2 13 -21

Velkey

Géza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 17 30 57 0 10 0 8 30 27 25 70 36 15 19 79 16 18 34 11 14 20 19 13 2 4 89 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek