Férfi NB I. B Piros csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2022/2023
2023. május 10. | 18:00
3. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
79 -68
(24-23, 13-18, 23-16, 19-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Földi László Tibor, Drenyovszki Dániel (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Dániel Péter : Már az első félidőben is egészen jó helyzeteket alakítottunk ki, a nagyszünet után pedig ezek kihasználásában is jócskán fel tudtunk javulni. A védekezésünk ugyanakkor az egész mérkőzés folyamán jól működött, s mindezeknek köszönhetően végül magabiztosan győztünk. Szombaton szeretnénk lezárni a párharcot!

Vendég edző nyilatkozata
Takács Máté : Csalódáskeltő volt ez a mérkőzés, hiszen a második félidőben tulajdonképpen magunkat vertük meg. Ami az első húsz percben jól működött, azt a szünet után gyakorlatilag kidobtuk és ok nélkül változtattunk a játékunkon. Az egy dolog, hogy a bajnokságnak ez a szakasza már nem motiváló bizonyos játékosok számára, azonban az megengedhetetlen, amit a fordulás után produkáltunk. Természetesen vállalom a felelősséget, de pár embernek azért szintén magába kellene néznie. Gratulálok az ellenfelünknek, remélem szombaton ki tudunk egyenlíteni.


Dobástérkép
Salgótarján
Óbudai Kaszások
Salgótarján
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 13
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 17:00 20:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
Óbudai Kaszások
65%
48%
2p ktáv.
Salgótarján
Óbudai Kaszások
40%
40%
3p táv.
Salgótarján
Óbudai Kaszások
17%
31%
1p bünt.
Salgótarján
Óbudai Kaszások
65%
50%
Salgótarján Óbudai Kaszások
Szerzett labda 11 8
Eladott labda 12 19
Lepattanó 42 39
Gólpassz 22 16
Fault 13 15
VAL 116 80
Statisztika
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

András
X 10 1 4 25 1 2 50 1 1 100 3 7 43 3 6 50 7 2 9 0 1 1 3 2 1 1 17 30 0

Hargitai

Krisztián
X 5 1 4 25 0 0 0 1 6 17 2 10 20 0 0 0 3 2 5 1 0 1 1 5 0 0 9 30 0

Herendic

Dominik
X 21 7 7 100 0 1 0 1 3 33 8 11 73 4 5 80 4 1 5 5 2 1 5 5 0 0 35 26 0

Dragasevic

Veljko
X 12 4 4 100 2 3 67 0 2 0 6 9 67 0 0 0 3 0 3 0 2 0 1 4 0 0 15 24 0

Monye

Martin
X 8 4 4 100 0 0 0 0 2 0 4 6 67 0 0 0 2 2 4 1 1 2 0 1 0 0 11 23 0

Kuttor

Gergő
11 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 2 4 50 3 7 10 2 2 4 3 1 1 0 21 20 0

Vas-Teplán

Miklós
4 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 2 2 100 2 0 2 1 0 1 1 0 0 0 5 17 0

Geiger

Bálint József
4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 1 1 2 1 2 2 0 4 1 0 7 16 0

Molnár

Marcell József
4 1 5 20 1 4 25 0 3 0 2 12 17 0 0 0 1 1 2 0 2 1 1 0 1 0 -4 14 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserényi

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 24 37 65 4 10 40 4 24 17 32 71 45 11 17 65 26 16 42 11 12 13 15 22 4 1 116 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czura

Attila
X 19 3 4 75 3 8 38 2 5 40 8 17 47 1 1 100 3 1 4 0 2 1 2 4 0 0 18 31 0

Boros

Márk
X 10 2 5 40 0 0 0 2 7 29 4 12 33 0 0 0 6 0 6 2 5 1 2 5 0 2 12 29 0

Armaghani

Ármin
X 11 4 5 80 0 2 0 0 1 0 4 8 50 3 7 43 4 8 12 2 3 3 7 2 0 0 23 26 0

Ormai

Botond Gábor
X 2 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 1 0 0 0 24 0

Tichov

Dominik
X 2 1 4 25 0 1 0 0 2 0 1 7 14 0 0 0 1 1 2 1 2 0 1 0 0 1 -2 16 0

Farkas

Sándor Dániel
11 1 1 100 3 3 100 1 4 25 5 8 63 0 0 0 1 2 3 1 3 2 0 0 0 0 9 19 0

Rosemond

Steve
6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 2 0 0 8 14 0

Varsányi

Áron
3 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 13 0

Láncos

Krisztián
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 1 0 4 12 0

Bartos

Bálint István
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 5 1 6 0 0 2 1 1 0 0 9 11 0

Bodnár

Balázs
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 3 0

Lőrincze

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 68 14 29 48 6 15 40 8 26 31 28 70 40 4 8 50 24 15 39 8 19 15 13 16 1 4 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek