Férfi NB I. B Piros csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2022/2023
2023. május 14. | 18:00
2. forduló
Kossuth Lajos Általános Iskola
91 -94
(15-21, 32-25, 19-19, 25-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Rózsavölgyi Alexandra, Utasi Balázs (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Puszta Dávid : Rendkívül nehéz most szavakat találni... Én mindig abban hiszek, hogy az eredményesség egy ok-okozati összefüggés folyamatából fakad. Először is szeretném megköszönni a játékosaimnak azt a munkát, amit belefektettek! Év elején, amikor idejöttem, augusztus végén tudtunk elkezdeni együtt dolgozni, és heti három edzéssel vettük fel a versenyt ellenfeleinkkel, akik zömében duplát, triplát edzenek hozzánk képest. A játékosaim munka után, a megmaradt energiájukkal, késő estébe nyúlóan utazva, hol Pesten, hol Nagykőrösön jelentkeztek edzésre, és próbáltak meg az általam idehozott változásoknak is megfelelni, annak irányában tovább fejlődni. Le a kalappal előttük! Azt gondolom, hogy a realitás és a körülmények sem amellett szóltak, hogy mi egy nagy csatahajó lennénk ebben a háborúban, és ahhoz, hogy idáig is eljussunk, sok erőfeszítés, szív, akarat és több extra is kellett. Nagyon szépen köszönöm a fiúknak, és azt, hogy követtek! Tragédia nem történt, mert ha reálisan nézzük a dolgokat, ez abszolút benne volt a pakliban! Mi ugyanúgy a Nagykőrösi Sólymok maradunk, ugyanaz a szerethető csapat! Ezt a tapasztalatot most haza kell vinni, le kell vonni a tanulságokat és építkezni belőle, hogy a folytatás sikerélményeket hozzon. A Veszprémnek gratulálok, sok sikert kívánok a jövőben! Klasszikus egylabdás meccs volt, sajnos a lépéselőny náluk volt a végén, lélektanilag nagyobb erővel bírtak, a védekezésünkbe lyukat tudtak ütni, és extra hármasok is beestek. A balszerencse sérülések formájában is utolért bennünket, Molnár Miklós, Kovács Soma kidőlése után, Lakosa Ákosnak három hete úgy fáj a csuklója, hogy alig bírja mozgatni, Kocsis Attila pedig két napja majd a bokáját törte, csoda, hogy mindketten tudtak játszani. Minden arra felé mutatott, hogy egy hősi halál forgatókönyve íródik... A szurkolóinknak nagyon szépen köszönjük az egész éves támogatást! Mindig élmény volt előttük játszani, mindig megérte értük is küzdeni. Akármilyen „szedett-vedett” évünk volt is, a sok nehézség ellenére végig kitartottak mellettünk! Sok helyen játszottam, de ilyen szívvel-lélekkel buzdító tábort nem nagyon tudnék felsorolni, és az, hogy a minden, még vesztes meccs után is odahívnak bennünket pacsizni, és vigasztalnak, biztatnak, ilyet még nem tapasztaltam. Szívemből köszönöm nekik ezt a hozzáállást, és ezt a szeretetet! A Veszprémnek még egyszer sok sikert, a játékosaimnak pedig nagy ölelést!

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Ákos : Hasonló volt a mérkőzés, mint az előző kettő, és pont olyan, mint amilyenre számított – azt gondolom – mindenki. Egy végletekig kiélezett meccs volt, és megint csak ugyanazt tudom mondani, hogy mindkét csapat megérdemelte volna a győzelmet! Kicsit szerencsénk is volt, és mindenkinek a helyén volt a szíve és az esze is. Most fellélegezhetünk kicsit, de korántsem teljesen, hiszen osztályozó vár még ránk, körülbelül egy hónapot kell várnunk az ellenfélre, akivel az osztályozót meg kell vívjuk. A Nagykőrösnek gratulálok, mert ilyen szívvel játszani, azt gondolom, ez országos szinten is megsüvegelendő, és mihamarabbi újabb Piros csoportos tagságot kívánok nekik, hogy ezzel a csapattal érjék el ezt!


Dobástérkép
Nagykőrös
Veszprém
Nagykőrös
Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 12
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 14
Csapat vezetési ideje 12:00 21:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrös
Veszprém
47%
57%
2p ktáv.
Nagykőrös
Veszprém
46%
0%
3p táv.
Nagykőrös
Veszprém
17%
37%
1p bünt.
Nagykőrös
Veszprém
63%
68%
Nagykőrös Veszprém
Szerzett labda 7 3
Eladott labda 9 15
Lepattanó 50 36
Gólpassz 17 17
Fault 25 23
VAL 116 115
Statisztika
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lakosa

Ákos
X 26 3 10 30 3 6 50 3 9 33 9 25 36 5 7 71 10 2 12 2 1 3 7 3 1 2 32 30 0

Fehér

Péter József
X 4 0 3 0 0 0 0 1 5 20 1 8 13 1 2 50 2 0 2 1 0 5 2 5 0 1 6 29 0

Kocsis

Attila
X 7 3 6 50 0 0 0 0 3 0 3 9 33 1 2 50 3 2 5 2 1 5 2 1 0 1 9 26 0

Timkó

Norbert
X 19 7 15 47 1 3 33 0 0 0 8 18 44 3 3 100 6 6 12 0 4 2 3 3 0 1 23 26 0

Tóth

Bence
X 5 2 7 29 0 0 0 0 1 0 2 8 25 1 2 50 3 1 4 2 1 0 3 3 0 0 9 23 0

Kovács

Barnabás
12 6 7 86 0 1 0 0 4 0 6 12 50 0 0 0 3 3 6 0 0 2 0 1 0 0 13 22 0

Horváth

Márton
8 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 2 6 33 1 3 4 0 2 5 4 1 1 0 11 14 0

Filep

Áron Kálmán
2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 0 0 0 1 14 0

Váits

Olivér
4 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 2 100 1 1 2 0 0 0 2 0 0 0 7 8 0

Molnár

Bence
4 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 5 8 0

Mári

György József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámos

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 26 55 47 6 13 46 4 24 17 36 92 39 15 24 63 31 19 50 7 9 25 23 17 2 5 116 200
Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ratiani

Nika
X 15 2 3 67 0 2 0 3 6 50 5 11 45 2 4 50 10 5 15 0 0 3 3 2 2 0 29 39 0

Udemezue

Ekenedilichukwu Promise
X 22 1 2 50 0 0 0 6 15 40 7 17 41 2 4 50 5 0 5 1 5 4 2 1 3 0 17 38 0

Szabó

Péter
X 15 3 5 60 0 1 0 1 3 33 4 9 44 6 8 75 1 0 1 0 2 2 9 5 0 1 21 36 0

Madár

András Rudolf
X 11 1 4 25 0 0 0 2 6 33 3 10 30 3 4 75 6 0 6 2 2 4 5 6 0 0 20 35 0

Orgona

Gergő Milán
X 13 4 8 50 0 0 0 1 4 25 5 12 42 2 3 67 5 3 8 0 4 5 3 0 0 1 12 32 0

Szeifert

Zalán György
5 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 9 0

Birkás

András
13 4 5 80 0 0 0 1 2 50 5 7 71 2 2 100 1 0 1 0 2 3 3 3 0 0 16 9 0

Ráskai

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Pungur

Zétény
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Siskovits

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 16 28 57 0 4 0 15 41 37 31 73 42 17 25 68 28 8 36 3 15 23 25 17 5 2 115 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek