Férfi NB I. B Piros csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2022/2023
2023. április 29. | 18:00
2. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
65 -97
(23-30, 14-24, 12-18, 16-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Gergely Csaba, Domán István (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Dániel Péter : Nagyon sok sebből véreztünk a mai mérkőzésen, látszott, hogy teljesen kiestünk a meccsritmusból. A szezon második felében egészen más célokért küzdöttünk, azonban nagyjából egy hónapja kikaptunk Fóton, s kicsúsztunk a legjobb nyolcból, ami eléggé megtörte a társaság lendületét, motivációját. Kedden megpróbálunk javítani!

Vendég edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Mérhetetlenül büszke vagyok a játékosaiamra, s egyúttal gratulálok is nekik, hiszen, azt gondolom, profi munkát végeztünk ma. Gyakorlatilag lendületből átrobogtunk a hazaiakon, és egy meglepően egyoldalú mérkőzésen, még ilyen különbséggel is, teljesen megérdemelten győztünk. Nyilván látszódott a csapatokon, hogy mi még az előző héten éles tétmérkőzést játszottunk, ellenben az SKSE-vel, akiknek hosszabb idő maradt ki. Külön öröm számomra, hogy el tudtam osztani a játékperceket, s mindenki értékes időt tölthetett a parkettán. Ebben a felfogásban szándékozunk folytatni kedden is, és azon leszünk, hogy hazai pályán lezárjuk ezt a párharcot. A Salgótarjánnak szebb napokat kívánok, remélem mihamarabb rendezni fogják tudni a soraikat. Végezetül köszönettel tartozom azon szimpatizánsainknak, akik a helyszínen támogattak bennünket.

CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
53%
53%
2p ktáv.
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
18%
25%
3p táv.
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
24%
39%
1p bünt.
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
47%
63%
Salgótarján PHOENIX-MT FÓT
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 15 11
Lepattanó 37 49
Gólpassz 13 18
Fault 18 20
VAL 71 127
Dobástérkép
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 33
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 12
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 03:00 33:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
53%
53%
2p ktáv.
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
18%
25%
3p táv.
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
24%
39%
1p bünt.
Salgótarján
PHOENIX-MT FÓT
47%
63%
Salgótarján PHOENIX-MT FÓT
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 15 11
Lepattanó 37 49
Gólpassz 13 18
Fault 18 20
VAL 71 127
Statisztika
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hargitai

Krisztián
X 8 1 2 50 0 1 0 1 3 33 2 6 33 3 5 60 2 0 2 0 1 2 4 1 0 0 8 27 0

Geiger

Bálint József
X 11 5 8 63 0 1 0 0 3 0 5 12 42 1 2 50 4 0 4 0 2 2 5 3 0 0 13 26 0

Herendic

Dominik
X 5 0 0 0 1 1 100 1 3 33 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 3 1 1 3 0 0 7 22 0

Takács

András
X 7 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 2 4 50 5 2 7 0 1 4 3 0 0 0 14 22 0

Monye

Martin
X 5 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 0 0 0 1 1 2 2 2 1 0 1 0 0 3 21 0

Dragasevic

Veljko
3 0 1 0 0 2 0 1 6 17 1 9 11 0 2 0 3 0 3 0 1 1 4 2 0 0 1 19 0

Molnár

Marcell József
14 5 7 71 1 4 25 0 1 0 6 12 50 2 4 50 2 2 4 0 3 2 2 1 0 0 10 19 0

Kuttor

Gergő
4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 4 1 5 1 0 1 0 1 0 0 8 12 0

Kocsis

Zalán
0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 1 0 0 0 0 0 0 1 10 0

Vas-Teplán

Miklós
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 1 0 0 4 10 0

Monye

Jonatán
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 8 0

Kiss

Áron
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 1 1 1 0 0 0 2 4 0
Összesen 5 65 16 30 53 2 11 18 7 29 24 25 70 36 8 17 47 28 9 37 5 15 18 20 13 0 0 71 200
PHOENIX-MT FÓT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

József Bence
X 14 2 5 40 0 2 0 2 7 29 4 14 29 4 5 80 1 2 3 1 4 3 5 5 0 0 13 32 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 23 7 15 47 1 2 50 2 2 100 10 19 53 1 1 100 6 1 7 2 2 3 1 9 0 0 31 30 0

Varga

Dániel Géza
X 24 6 6 100 0 0 0 2 2 100 8 8 100 6 9 67 4 2 6 0 2 0 6 1 0 0 32 27 0

Bálint

Bence Zoltán
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 1 1 2 1 0 4 1 1 0 0 5 21 0

Varga

Balázs Péter
X 11 4 6 67 0 0 0 1 1 100 5 7 71 0 2 0 4 4 8 0 2 3 1 0 0 0 14 20 0

Füzi

Róbert János
19 5 7 71 0 0 0 3 6 50 8 13 62 0 0 0 11 2 13 0 0 1 1 0 0 0 28 28 0

Csapai

Péter Zsolt
3 1 4 25 0 0 0 0 2 0 1 6 17 1 2 50 3 1 4 0 1 2 2 0 0 0 2 17 0

Kékesi

Kristóf
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 4 1 5 0 0 2 1 1 0 0 4 15 0

Richter

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 5 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 3 0

Nagy

Gergely Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 1 2 0

Bus

Iván Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 25 47 53 1 4 25 11 28 39 37 79 47 12 19 63 35 14 49 5 11 20 18 18 0 0 127 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek