Férfi NB I. B Piros csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2022/2023
2023. április 22. | 18:00
1. forduló
PHOENIX Sportcsarnok Fót
78 -72
(17-22, 21-22, 16-15, 24-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Vida József, Bagi Bálint (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Egyenlőre keresem a szavakat, egy elképesztő mérkőzésen vagyunk túl. A mai összecsapásban benne volt az egész szezonunk. Megjártuk a poklot, hogy aztán a végén mennybe mehessünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a playout rendszer nem éppen kedvezett nekünk. Aki ezt nem érti, hogy miért mondom, annak szívesen kifejtem. Magára a mérkőzésre rátérve. Kár lenne titkolni, hatalmas volt a nyomás a csapaton és igenis éreztem az előző mérkőzés nem mindennapi történéseit a játékosokon. Emiatt görcsösen is játszottunk, amit alátámaszt a rengeteg kihagyott ziccerünk is többek között. A harmadik negyedet aztán kifejezetten gyengén kezdtük. A 27. percben -13-nál, mikor már “égni kezdett a házunk” hál istennek bejött a védekezés váltásunk. Ez a “mix defense” tavaly feljutást, idén pedig bennmaradást ért, ezt ki lehet jelenteni. Hiszen ez teljesen megfordította a játék menetét. Az érdem nem győzöm hangsúlyozni, hogy csakis a játékosoké, akik hihetetlenül összezártak a legszorultabb helyzetben is és maximálisan teljesítették, amit kértem tőlük. Csapai és Kinney ma is bizonyította, hogy mekkora erősítést jelentenek a csapatnak. De ki kell emeljem Bus csupaszív játékát is, aki sérülten játszott és ennek ellenére helyén volt a szíve a roppant fontos büntetőinél. De a többiek is mind-mind dicsérhetők, a szív diadala volt ez, s a kollektív győzelemhez mindenki kellett. Köszönöm játékosaimnak ezt a mai mérkőzést, és egyúttal gratulálok nekik. Tényleg nagyon büszke vagyok rájuk. Ahogy a stábomnak is köszönettel tartozom, de akik mindenképp említést érdemelnek, azok a fantasztikus szurkolóink. Libabőrös hangulatot teremtettek, igazi 6. emberünknek éreztük őket. Ezért érdemes csinálni ezt nekünk. Gyakorlatilag belőlük erőt merítve tudtuk véghez vinni ezt a nagy feltámadást, ami végül bennmaradást ért a piros csoportban számunkra. Úgyhogy a siker közös. A Veszprém és Horváth Ákos kollégám előtt emelem kalapom. Nagyon megnehezítették a dolgunkat. Rengeteget fejlődtek pár hónap alatt, és látszott, hogy tudatosan készültek a playoutra. A mutatott produkcióik után bátran állíthatom, hogy helyük van a Piros csoportban. Minden jót kívánok nekik a folytatásra. Mi pedig megpróbáljuk kihozni majd a maximumot a még ránk váró 9-12. helyért folyó mérkőzésekből.

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Ákos : Gratulálok a Tigriseknek! Óriási küzdelemben legyőztek minket. Az egész csapatom előtt le a kalappal, és emelt fővel készülhetünk a Nagykőrös ellen. Azt gondolom, hogy ezen a meccsen látottak alapján mindkét csapat megérdemelte volna a Piros csoportos tagságot! További sportsikereket kívánok a Tigriseknek. Mi is jövünk velük...


Dobástérkép
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 10
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 08:00 26:00
CSAPAT %
2p köz.
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
47%
67%
2p ktáv.
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
30%
14%
3p táv.
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
30%
25%
1p bünt.
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
78%
58%
PHOENIX-MT FÓT Veszprém
Szerzett labda 7 1
Eladott labda 13 14
Lepattanó 42 41
Gólpassz 13 15
Fault 15 18
VAL 97 84
Statisztika
PHOENIX-MT FÓT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

József Bence
X 14 3 7 43 0 3 0 2 5 40 5 15 33 2 3 67 3 0 3 1 1 2 1 5 0 0 12 36 0

Bálint

Bence Zoltán
X 10 2 4 50 0 0 0 2 5 40 4 9 44 0 0 0 2 4 6 0 2 3 0 1 1 0 11 34 0

Bus

Iván Krisztián
X 15 1 4 25 0 0 0 1 4 25 2 8 25 10 10 100 6 0 6 2 2 2 7 2 0 0 24 32 0

Csapai

Péter Zsolt
X 16 5 8 63 1 2 50 1 3 33 7 13 54 1 3 33 8 2 10 1 1 0 6 0 0 0 24 32 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 16 7 15 47 1 2 50 0 1 0 8 18 44 0 1 0 8 5 13 2 3 3 1 4 0 1 22 31 0

Varga

Dániel Géza
5 2 4 50 0 1 0 0 1 0 2 6 33 1 1 100 1 1 2 0 3 4 2 0 0 0 2 22 0

Füzi

Róbert János
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Nagy

Gergely Máté
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 3 5 0

Kékesi

Kristóf
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Richter

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Balázs Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 20 43 47 3 10 30 6 20 30 29 73 40 14 18 78 30 12 42 7 13 15 17 13 1 1 97 200
Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Udemezue

Ekenedilichukwu Promise
X 12 2 5 40 0 3 0 2 11 18 4 19 21 2 5 40 8 2 10 0 4 3 3 3 1 0 7 40 0

Orgona

Gergő Milán
X 21 7 10 70 0 1 0 2 6 33 9 17 53 1 1 100 11 4 15 0 1 3 3 0 0 0 30 38 0

Madár

András Rudolf
X 12 0 0 0 1 1 100 3 9 33 4 10 40 1 2 50 4 0 4 0 4 3 2 4 0 0 11 37 0

Szabó

Péter
X 5 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 1 2 50 3 1 4 1 0 1 3 5 0 0 13 35 0

Ratiani

Nika
X 15 6 7 86 0 0 0 1 3 33 7 10 70 0 0 0 3 2 5 0 2 4 0 2 0 0 17 27 0

Birkás

András
4 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 2 2 100 1 1 2 0 2 4 3 1 0 1 3 17 0

Szeifert

Zalán György
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 1 0 1 0 0 0 3 6 0

Varga

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Siskovits

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ráskai

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pungur

Zétény
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vértes

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 18 27 67 1 7 14 9 36 25 28 70 40 7 12 58 30 11 41 1 14 18 15 15 1 1 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek