Férfi NB I. B Piros csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2022/2023
2023. április 15. | 15:00
1. forduló
PHOENIX Sportcsarnok Fót
82 -71
(22-14, 22-21, 21-20, 17-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Józsa András Junior, Földesi Marcell, Tóth Bence (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Először is gratulálok a játékosaimnak, győzelmünk azt gondolom teljes mértékben megérdemelt. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag 40 percig mi vezettünk, és minden negyedet hoztunk, mégis maradt bennem hiányérzet. Legalábbis a tekintetben biztosan, hogy a többszöri 15-16 pontos előnyünknél mindig elkövettünk egy-egy orbitális hibát, amit a felszabadultan játszó vendégek kihasználtak, s ezáltal nem sikerült idejekorán eldönteni az összecsapást. Örülök, hogy jól reagáltunk a mérkőzésen belüli változtatásokra, illetve annak is, hogy nem kellett túl játszatnom senkit sem - gondolva már a szerdai visszavágóra-. Egy elég érzelemdús összecsapás volt ez a mai, ami érthető is, hiszen senki nem szeretne kiesni. A Veszprémnek a nem mindennapi büntető százalékához gratulálok, “vicces” volt számomra, hogy azt az egyet is pont a legjobb büntető dobójuk hagyta ki. Ma még örülünk egy picit, holnaptól pedig már el kell felejtenünk ezt a győzelmet és gőzerővel készülni fogunk a visszavágóra. Egyenlőre 1-0 ide, semmi több. Szerdán egyértelműen a párharc lezárása érdekében utazunk Veszprémbe, amire szerintem meg is van minden esélyünk. Végezetül lelkes szimpatizánsainknak hálásan köszönjük a mai támogatásukat is. Sokat jelentett csapatom számára.

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Ákos : Igazi parázs playoff - igazából playout - mérkőzést játszottunk, ahol nem szabad elvitatni a Tigrisektől, hogy végig kézben tartották a mérkőzést. Folyamatosan 8-12 pont közötti különbséggel vezettek, de kétszer-háromszor vissza tudtunk kapaszkodni akkor, amikor úgy tűnt meglógnak, ami azt mutatja, hogy van tartásunk és van egy csomó dolog, amire tudunk építkezni. A 27 eladott labdánk nagyon sok, ami ugyanakkor szintén dícséri a Tigrisek védekezését. Felkészülünk a hazaira és úgy gondolom, alapozva az alapszakasz hazai meccsre és erre a meccsre, otthon jó esélyünk lehet behúzni a második mérkőzést és kiharcolni a harmadik összecsapást, amely meccsen nyerjen a jobbik.


Dobástérkép
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
72%
54%
2p ktáv.
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
50%
33%
3p táv.
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
18%
32%
1p bünt.
PHOENIX-MT FÓT
Veszprém
59%
95%
PHOENIX-MT FÓT Veszprém
Szerzett labda 16 4
Eladott labda 16 27
Lepattanó 28 27
Gólpassz 17 12
Fault 18 14
VAL 102 76
Statisztika
PHOENIX-MT FÓT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

József Bence
X 18 3 6 50 1 1 100 3 9 33 7 16 44 1 3 33 3 1 4 2 1 1 2 5 0 2 19 30 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 16 8 8 100 0 0 0 0 0 0 8 8 100 0 0 0 4 0 4 6 4 3 0 4 0 0 26 30 0

Bálint

Bence Zoltán
X 8 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 3 3 100 2 0 2 1 0 2 2 2 0 0 11 29 0

Bus

Iván Krisztián
X 3 1 4 25 0 1 0 0 3 0 1 8 13 1 2 50 1 0 1 3 3 2 2 6 0 0 4 29 0

Varga

Dániel Géza
X 10 3 3 100 1 2 50 0 2 0 4 7 57 2 2 100 1 1 2 1 1 4 1 0 0 0 10 17 0

Csapai

Péter Zsolt
17 8 11 73 0 0 0 0 3 0 8 14 57 1 4 25 4 3 7 1 1 2 2 0 1 0 18 25 0

Füzi

Róbert János
5 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 1 2 50 6 1 7 2 4 3 2 0 0 0 9 21 0

Nagy

Gergely Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 10 0

Varga

Balázs Péter
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 1 100 0 1 1 0 1 0 1 0 0 0 6 8 0

Kékesi

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Czigelmajer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 28 39 72 2 4 50 4 22 18 34 65 52 10 17 59 21 7 28 16 16 18 12 17 1 2 102 200
Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Péter
X 10 2 3 67 1 2 50 1 3 33 4 8 50 1 2 50 1 1 2 0 3 1 1 4 0 0 9 34 0

Madár

András Rudolf
X 2 0 0 0 0 0 0 0 8 0 0 8 0 2 2 100 2 0 2 2 4 0 2 2 0 0 -2 33 0

Ratiani

Nika
X 13 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 7 7 100 4 2 6 1 6 4 5 2 2 0 20 30 0

Vértes

Zsombor
X 14 1 4 25 1 2 50 2 3 67 4 9 44 4 4 100 8 0 8 0 5 1 2 0 0 0 14 29 0

Orgona

Gergő Milán
X 18 7 10 70 0 1 0 1 2 50 8 13 62 1 1 100 1 2 3 0 3 2 3 0 0 0 16 29 0

Birkás

András
7 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 2 2 100 3 1 4 0 2 4 3 3 0 1 12 23 0

Udemezue

Ekenedilichukwu Promise
7 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 2 2 100 2 0 2 1 4 2 2 1 0 0 7 22 0

Pungur

Zétény
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szeifert

Zalán György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 15 28 54 2 6 33 6 19 32 23 53 43 19 20 95 21 6 27 4 27 14 18 12 2 1 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek