MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2022/2023

2023. 05. 13. | 18:00

5-8. hely. 2.m

first teams logo

Jászberényi KSE

2023. 05. 13 | 18:00

99 - 101

BKG PRIMA

second teams logo

(29-21, 24-28, 18-18, 28-34)

Helyszín: Bercsényi tornacsarnok

Játékvezetők: Lengyel Ádám József , Gál János , Marton Péter

Ellenőr: Bogárdi János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Puskás Artúr : Gratulálok a BKG-nak, megérdemelten játszhatnak ők az 5-6-. helyért. Mi egy kicsit belefáradtunk a MAFC elleni párharcba. A fiúk ott mindent kiadtak magukból, ahogy a BKG Príma Akadémia ellenis. Dunai Zétény már régóta sérült, s ma Meleg Karcsira és Ivosev Tamásra sem számíthattam. Lázas beteg volt egész héten Csík Ricsi és Mester Márk is, de vállalták a játékot, hogy segítsék a csapatot. Sok bajunk volt, de a fiúk így is mindent beleadtak, s végül egy látványos, nézőcsalogató mérkőzésen egy dobás különbséggel veszítettünk. A csapat nevében is köszönöm azt a támogatást, amit a mérkőzés alatt szurkolóinktól kaptunk.

Vendég edző nyilatkozata

dr. Nagy Ágoston : A bajnokság mellett a kupában is találkozott egymással a két csapat, azaz már jól ismertük egymást. Mindig jó mérkőzéseket játszottunk a Jászberénnyel, s bár ez a párharc most csak az 5-8. helyért folyt, mégis motivált volt mindkét gárda. Az külön érdekessége ennek a két találkozónak, hogy a statisztika alapján – mezőnymunka, dobószázalék – jobban teljesített mint mi, ám a győzelem mégis a miénk lett. Partiban tudtunk lenni a lepattanózásban, s még azt is elviseltük, hogy 18 triplát kaptunk egy mérkőzésen, amennyit inkább mi szoktunk dobni. A statisztikával szemben mi találtuk meg a győzelem kulcsát, s bár szerettünk volna előbb végezni, örülünk, hogy mi játszhatunk az 5-6. helyért. Szeretném még kiemelni, hogy mindig nagyon sportszerű mérkőzéseket játszottunk a jászberényiekkel, akik megérdemlik szurkolóik biztatását.

Statisztika

team logo Jászberényi KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Kucsora Csaba Ákos Kucsora Csaba Ákos * 27 34 2 3 66.7 2 2 100 6 8 75 1 1 100 4 0 4 0 1 0 2 2 0 0 31 0 0 0 0
0 Rosic Uros Rosic Uros * 8 33 0 0 0 1 1 100 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 4 2 0 11 0 0 15 0 0 0 0
0 Olasz Ádám Zsolt Olasz Ádám Zsolt * 24 31 8 10 80 0 1 0 2 4 50 2 7 28.6 1 0 1 2 0 2 7 1 1 0 26 0 0 0 0
0 Homoki Donát László Homoki Donát László * 13 24 1 1 100 1 3 33.3 3 4 75 0 0 0 7 1 8 0 4 3 1 4 0 0 19 0 0 0 0
0 Kovács Vilmos Kovács Vilmos * 3 17 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0
0 Mester Márk Mester Márk 12 23 0 0 0 0 0 0 4 10 40 0 0 0 2 0 2 0 2 3 1 2 0 0 9 0 0 0 0
0 Czirbus József Czirbus József 8 23 4 4 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 5 0 5 0 4 2 1 5 0 0 14 0 0 0 0
0 Csík Richárd Csík Richárd 4 15 1 2 50 0 0 0 0 0 0 2 3 66.7 1 1 2 1 1 1 2 4 0 0 10 0 0 0 0
0 Ivosev Tamás Ivosev Tamás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Meleg Károly Richárd Meleg Károly Richárd 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
99 200 16 20 80 4 7 57.1 18 33 54.5 5 11 45.5 24 3 27 3 16 13 14 29 1 0 129
team logo BKG PRIMA
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Nagy Botond Ágoston Nagy Botond Ágoston * 41 40 3 7 42.9 6 7 85.7 5 13 38.5 8 8 100 3 0 3 2 1 1 5 9 0 0 46 0 0 0 0
0 Nagy Benedek Ágost Nagy Benedek Ágost * 8 40 1 2 50 0 0 0 2 6 33.3 0 0 0 5 1 6 2 1 2 0 5 0 0 15 0 0 0 0
0 Plézer Gábor Plézer Gábor * 29 35 7 10 70 0 1 0 4 11 36.4 3 3 100 1 1 2 3 1 1 6 0 0 0 28 0 0 0 0
0 Galambos Árpád Galambos Árpád * 12 34 5 8 62.5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 7 3 10 1 0 4 1 3 0 0 24 0 0 0 0
0 Szeleczki István Szeleczki István * 7 32 3 3 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 2 2 0 0 3 1 1 0 0 11 0 0 0 0
0 Nagy Simon Nagy Simon 2 7 0 0 0 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Spiriev Artemon Bendegúz Spiriev Artemon Bendegúz 2 7 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0
0 Karakó Bálint András Karakó Bálint András 0 5 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Petrovics Balázs Petrovics Balázs 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 0 0 0 0
0 Sándor Benedek Sándor Benedek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
101 200 20 32 62.5 8 11 72.7 11 32 34.4 12 12 100 17 7 24 8 5 14 13 18 0 1 123

Dobástérkép

Jászberényi KSE
BKG PRIMA
Jászberényi KSE
BKG PRIMA

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 11 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 8
Vezetés váltás 15
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 29:00 06:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
80%
63%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
57%
73%
3p táv.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
55%
34%
1p bünt.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA
45%
100%
Jászberényi KSE BKG PRIMA
Szerzett labda 3 8
Eladott labda 16 5
Lepattanó 27 24
Gólpassz 29 18
Fault 13 14
VAL 129 123