Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2022/2023
2023. április 13. | 17:00
218. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
100 -84
(26-13, 20-26, 26-23, 28-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Györfy Rúben, Dr. Oláh Márk, Földi László Tibor (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Úgy érzem, végig kontrolláltuk a meccset, és megérdemelt győzelmet arattunk. Többször is nagyon dominánsan játszottunk, és nagyobb előnyt tudtunk rövid idő alatt kialakítani. Amiatt van bennem egyedül hiányérzet, hogy ilyenkor rendre könnyelmű és flegma hibákat vétettünk, amivel többször is visszaengedtük a Jászberényt. Annak örülök, hogy tudtunk játékosokat pihentetni a későbbiekre. 1-0, ez nem jelent semmi többet. Hosszú még ez a párharc, úgyhogy készülünk tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a MAFC csapatának, megérdemelten szerezték meg a párharcban a vezetést. Talán egy kicsit túl elfogódottak voltunk, túlságosan kapkodtunk. Huszonöt eladott labdával nem lehet nyerni egy ennyire jó csapat ellen, mint amilyen a MAFC. Szombaton jön a második felvonás. Próbálunk fejlődni.


Dobástérkép
MAFC
Jászberényi KSE
MAFC
Jászberényi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
Jászberényi KSE
68%
56%
2p ktáv.
MAFC
Jászberényi KSE
100%
25%
3p táv.
MAFC
Jászberényi KSE
42%
40%
1p bünt.
MAFC
Jászberényi KSE
75%
93%
MAFC Jászberényi KSE
Szerzett labda 9 11
Eladott labda 19 25
Lepattanó 24 29
Gólpassz 23 20
Fault 22 20
VAL 128 106
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bordács

Gábor Soma
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 7 2 9 0 3 3 1 7 0 0 17 37 0

Buzás

Bence
X 34 7 7 100 2 2 100 5 12 42 14 21 67 1 1 100 2 0 2 5 2 3 3 1 0 0 36 37 0

Biber

Áron Benedek
X 12 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 4 5 80 1 0 1 0 2 1 3 0 0 0 11 26 0

Misek

Levente Henrik
X 19 5 7 71 0 0 0 2 3 67 7 10 70 3 5 60 1 0 1 2 3 4 6 2 0 0 22 24 0

Tóth

Péter
X 16 4 5 80 1 1 100 2 3 67 7 9 78 0 0 0 0 1 1 0 2 3 1 6 0 0 20 24 0

Polgárdy

Ádám
11 2 7 29 0 0 0 2 5 40 4 12 33 1 1 100 4 0 4 0 2 0 6 5 0 0 16 24 0

Komma

László András
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 4 6 1 2 2 0 0 1 0 10 14 0

Pintér

Dávid
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 2 5 0 2 0 0 -2 11 0

Maly

Benedek Álmos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 3 0

Lewis

Chester
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Matejovics

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 100 26 38 68 3 3 100 11 26 42 40 67 60 9 12 75 17 7 24 9 19 22 20 23 1 0 128 200
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mester

Márk
X 18 2 3 67 0 0 0 4 7 57 6 10 60 2 2 100 4 0 4 3 3 2 3 1 0 0 22 31 0

Homoki

Donát László
X 11 2 5 40 0 1 0 2 5 40 4 11 36 1 1 100 3 1 4 0 2 3 2 1 0 0 9 24 0

Kucsora

Csaba Ákos
X 6 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 3 4 75 2 2 4 2 6 3 7 4 0 0 12 22 0

Ivosev

Tamás
X 11 3 5 60 0 0 0 1 3 33 4 8 50 2 2 100 2 1 3 0 3 3 1 1 0 1 9 19 0

Meleg

Károly Richárd
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 2 0 0 3 9 0

Rosic

Uros
15 2 2 100 1 3 33 2 4 50 5 9 56 3 3 100 0 0 0 2 3 2 2 5 0 0 17 28 0

Csík

Richárd
7 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 1 1 100 0 0 0 1 3 4 2 5 0 0 8 24 0

Olasz

Ádám Zsolt
6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 2 2 4 0 4 0 2 0 0 0 6 21 0

Czirbus

József
8 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 2 2 100 4 4 8 1 1 1 2 1 0 0 16 13 0

Kovács

Vilmos
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 4 9 0
Összesen 5 84 19 34 56 1 4 25 10 25 40 30 63 48 14 15 93 18 11 29 11 25 20 21 20 0 1 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek