Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2022. október 29. | 19:00
6. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
98 -77
(25-14, 24-21, 28-19, 21-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Benedek Zoltán, Csák Máté Károly (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Ivica Mavrenski : Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Tudtuk, hogy egy jó csapat lesz az ellenfelünk. Voltak olyan dolgok a mérkőzés során, amelyeket nagyon jól csináltunk, de bizony akadtak olyanok is, amelyek nem sikerültek úgy, ahogy terveztük. A folytatásban azon kell dolgoznunk, hogy utóbbiakat javítsuk. Sok sikert kívánunk a Phoenix-MT Fót együttesének a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Szeretném rendhagyó módon azzal kezdeni, hogy szomorúan értesültünk a Rátgéber Akadémiát ért sajnálatos tragédiáról. Megrendített, hogy Bolyos Róbert edzőkollégánk tragikusan elhunyt. Az egyesületünk nevében szeretném kifejezni őszinte részvétünket Róbert családjának, barátainak, és a teljes Rátgéber Akadémiának. A mérkőzésre áttérve: gratulálok a hazaiaknak, a győzelmük megérdemelt. De meg kell jegyezzem, hogy a saját csapatomra is rendkívül büszke vagyok, és a játékosaimnak is szívből gratulálok a vesztes meccs ellenére. Életem „legszebb” veresége volt ez a mai, még ha furcsán is hangzik ez. De aki ismer, az tudja, mire gondolok. A sérülésektől megtizedelt csapatom a nehézségeink ellenére méltó partnere volt a bajnokesélyes hazai gárdának, és úgy érzem, felettébb tisztesen helytálltunk. Szívet melengető érzés, hogy megannyi saját nevelésű fiatalom rendkívül értékes perceket tölthetett a pályán. Külön gratulálok az alig 17 esztendős Berár-Guóth Milánnak élete első NB I. B-csoportos felnőtt mérkőzéséhez! Bízom benne, hogy a folytatásban már bővebb rotációval tudunk pályára lépni… A sérültjeimet nagyon várom vissza, és kollektíven azon leszünk, hogy rendbe tegyük magunkat a következő mérkőzésig. Ebből a mai teljesítményből véleményem szerint tudunk majd építkezni és tanulni. Végezetül köszönjük a minket elkísérő szimpatizánsainknak a helyszíni bíztatást, az NKA-nak pedig minden jót kívánok a folytatásra.


Dobástérkép
NKA Pécs
PHOENIX-MT FÓT
NKA Pécs
PHOENIX-MT FÓT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 25 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Pécs
PHOENIX-MT FÓT
59%
63%
2p ktáv.
NKA Pécs
PHOENIX-MT FÓT
63%
50%
3p táv.
NKA Pécs
PHOENIX-MT FÓT
28%
17%
1p bünt.
NKA Pécs
PHOENIX-MT FÓT
75%
71%
NKA Pécs PHOENIX-MT FÓT
Szerzett labda 18 12
Eladott labda 22 31
Lepattanó 39 33
Gólpassz 28 5
Fault 23 19
VAL 134 85
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kerpel-Fronius

Gáspár
X 14 2 3 67 1 1 100 1 4 25 4 8 50 5 5 100 2 1 3 4 1 2 2 8 0 1 26 26 3

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 8 2 6 33 0 1 0 1 2 50 3 9 33 1 1 100 1 3 4 2 3 2 1 4 0 1 10 23 22

Djordjevic

Nemanja
X 16 5 7 71 1 1 100 0 2 0 6 10 60 4 4 100 9 2 11 0 1 3 4 1 0 0 27 22 8

Kovács

Péter
X 10 2 2 100 0 0 0 2 4 50 4 6 67 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 3 0 0 11 22 23

Meleg

Gergő Zoárd
X 18 5 9 56 0 0 0 2 5 40 7 14 50 2 2 100 2 3 5 4 3 2 1 5 1 0 24 22 4

Rátvay

Balázs
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 4 0 3 2 5 3 2 4 2 2 0 0 12 23 18

Kazy

Balázs
7 1 3 33 1 1 100 1 6 17 3 10 30 0 0 0 2 1 3 0 2 1 1 1 0 0 3 19 -1

Scherer

Bálint André
4 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 7 14 1 2 50 2 0 2 0 4 1 2 2 0 0 -1 16 2

Lados

Erik Botond
3 0 0 0 1 1 100 0 3 0 1 4 25 1 1 100 1 0 1 3 3 2 4 0 0 0 5 11 16

Benke

Krisztián
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 2 3 1 2 0 0 8 9 15

Herger

Salamon
7 2 2 100 1 2 50 0 0 0 3 4 75 1 1 100 1 2 3 0 0 2 1 0 0 0 10 5 -4

Rátgéber

Tamás
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -1
Összesen 5 98 23 39 59 5 8 63 9 32 28 37 79 47 15 20 75 25 14 39 18 22 23 19 28 1 2 134 200
PHOENIX-MT FÓT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 18 7 10 70 1 2 50 0 0 0 8 12 67 2 3 67 6 3 9 0 4 3 3 1 0 0 22 38 -23

Katona

József Bence
X 17 4 7 57 2 5 40 1 3 33 7 15 47 2 5 40 4 1 5 2 11 1 4 2 0 0 8 38 -16

Bonifert

Bendegúz
X 17 4 6 67 1 3 33 1 2 50 6 11 55 4 6 67 7 2 9 2 4 3 3 0 1 1 21 34 -18

Santiago

Jordan Ismael
X 15 2 3 67 3 4 75 0 3 0 5 10 50 5 5 100 1 0 1 4 8 5 8 2 1 0 18 29 -14

Kékesi

Kristóf
X 3 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 2 50 4 0 4 2 1 5 1 0 0 0 5 26 -10

Nagy

Gergely Máté
5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 1 100 3 0 3 1 3 0 3 0 0 0 7 19 -14

Ipacs

Donát
2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 2 0 2 1 0 2 1 0 0 0 4 14 -11

Berár-Guóth

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1

Bus

Iván Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Renkecz

Máté Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bálint

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 20 32 63 7 14 50 2 12 17 29 58 50 17 24 71 27 6 33 12 31 19 23 5 2 1 85 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek