Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. március 24. | 19:00
25. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
108 -57
(31-16, 26-6, 22-20, 29-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vadász Csaba, Utasi Balázs, Fodor Sándor Balázs (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Ivica Mavrenski : Gratulálok a játékosaimnak a magabiztos győzelemhez! Könnyebb volt, mint amilyenre számítottunk, de ebben közrejátszott, hogy ellenfelünk nem teljes kerettel érkezett. A mérkőzés nagy részében abban a ritmusban, olyan intenzitással játszottunk, amilyet előzetesen elterveztünk, ennek köszönhető, hogy ilyen különbséggel győztünk. Sok sikert kívánunk a Nagykőrösnek a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata
Puszta Dávid : Természetesen nem repesek a boldogságtól egy ilyen mérkőzés után. Egy kulcsjátékosunk sajnos hiányzott, ezzel együtt a csapat megtette, amit kell, beletette a meccsbe azt az energiát, amit kértem. Olyan szintű volt a különbség a ritmust, az intenzitást illetően, hogy nagyon kevésszer tudtuk megcsinálni azt, amit megbeszéltünk. Harminchat eladott labdával nem lehet szoros meccset játszani: egyéni és csapathibák vezettek ehhez, utóbbi a bosszantóbb. Ebből a mérkőzésből is le kell vonnunk a tapasztalatokat, építkeznünk kell, és el kell érnünk a célunkat, a bentmaradást! Gratulálok az NKA Pécs csapatának az alapszakasz első helyéhez, nagyon komoly munka zajlik itt, remek egyének vannak az akadémián, mindenkin látszik a lelkesedés. Sok sikert kívánok a döntőben!


Dobástérkép
NKA Pécs
Nagykőrös
NKA Pécs
Nagykőrös
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 55 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 8
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Pécs
Nagykőrös
74%
43%
2p ktáv.
NKA Pécs
Nagykőrös
57%
0%
3p táv.
NKA Pécs
Nagykőrös
35%
29%
1p bünt.
NKA Pécs
Nagykőrös
85%
72%
NKA Pécs Nagykőrös
Szerzett labda 27 4
Eladott labda 15 35
Lepattanó 31 36
Gólpassz 29 18
Fault 20 16
VAL 165 61
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Djordjevic

Nemanja
X 7 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 5 5 100 5 1 6 1 1 1 5 2 1 0 17 19 33

Meleg

Gergő Zoárd
X 19 3 5 60 2 2 100 3 4 75 8 11 73 0 0 0 2 0 2 0 2 2 3 1 2 0 22 18 23

Kerpel-Fronius

Gáspár
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 2 2 4 0 7 0 0 10 18 25

Kollár

Bence
X 16 5 6 83 0 0 0 2 4 50 7 10 70 0 0 0 1 0 1 7 0 0 0 5 0 0 26 18 25

Kovács

Péter
X 14 4 4 100 0 0 0 2 5 40 6 9 67 0 0 0 0 0 0 2 1 2 0 2 0 0 14 14 22

Meszlényi

Róbert Vilmos
9 3 4 75 0 3 0 1 3 33 4 10 40 0 0 0 6 1 7 5 2 1 2 4 0 1 19 24 30

Benke

Krisztián
6 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 1 2 50 4 1 5 5 3 2 1 3 1 1 15 21 23

Rátvay

Balázs
14 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 2 3 67 1 2 3 0 0 2 3 2 0 1 20 16 19

Scherer

Bálint André
11 2 2 100 1 1 100 1 4 25 4 7 57 2 2 100 1 0 1 2 0 1 1 2 0 0 14 16 19

Kazy

Balázs
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 0 0 0 2 14 0

Rátgéber

Tamás
2 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 0 0 1 13 11

Herger

Salamon
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 1 100 1 0 1 0 2 4 1 1 0 0 5 9 6
Összesen 5 108 28 38 74 4 7 57 11 31 35 43 76 57 11 13 85 26 5 31 27 15 20 16 29 4 3 165 200
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Váits

Olivér
X 4 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 4 4 100 3 0 3 1 0 0 7 1 0 0 12 26 0

Kovács

Gergely Soma
X 14 0 2 0 0 1 0 4 11 36 4 14 29 2 2 100 6 1 7 0 7 1 3 5 0 1 12 25 0

Fehér

Péter József
X 4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 3 0 3 0 2 2 0 3 0 0 5 24 -34

Filep

Áron Kálmán
X 4 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 4 4 100 0 0 0 0 3 2 3 0 0 1 2 20 -27

Timkó

Norbert
X 3 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 3 0 3 0 4 2 1 0 1 0 1 11 0

Horváth

Márton
10 5 9 56 0 0 0 0 0 0 5 9 56 0 2 0 3 4 7 0 7 4 2 2 1 0 9 26 -20

Kocsis

Attila
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 2 0 2 2 4 0 4 3 2 1 0 0 2 20 -24

Molnár

Bence
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 1 2 0 0 5 0 1 6 18 -13

Kovács

Barnabás
8 1 2 50 0 1 0 2 5 40 3 8 38 0 0 0 2 1 3 1 2 1 0 0 1 1 6 17 -23

Tóth

Bence
6 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 2 2 100 3 0 3 1 4 1 2 1 0 0 6 13 0

Lakosa

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 13 30 43 0 5 0 6 21 29 19 56 34 13 18 72 27 9 36 4 35 16 20 18 3 4 61 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek