Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. március 19. | 17:15
24. forduló
PHOENIX Sportcsarnok Fót
75 -79
(21-24, 23-18, 21-19, 10-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vida József, Jurák Krisztián, Nagy Bence László (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Hát most aztán tényleg nehéz megszólalnom, pedig nem szokott nehezemre esni. Először is gratulálok a Vasasnak a győzelemhez, a fair play azt gondolom ezt diktálja, hogy ezzel illik kezdenem. Bár nem az én tisztem megítélni, de véleményem szerint edzőik nagyon jó munkát végeznek a csapattal. Egyúttal köszönjük a lefújás utáni elismerő szavakat nekik. Magáról a mérkőzésről: A két csapat nagyon jól felkészült a másikból. Azt gondolom, melyen végül nüanszok döntöttek. Az “odavágóhoz” hasonlóan rendkívül fizikális, végletekig kiélezett volt ez az összecsapás is. Azonban számunkra sajnos újfent tragikus, lélekromboló végjátékot hozott, ami csak megerősítette azt, hogy miért is állunk ott, ahol. 39 perc 50 másodpercig 75-75-ös állásig véleményem szerint versenyképes produkciót mutattunk be, amire lehet építkezni. Egyfelől rendkívül bosszantó kétszer így kikapni a Pasarétiektől, másfelől pedig büszkeség is ilyen jó és szoros meccseket játszani velük. Bár már kezd unalmas lenni nekem a szimpatikus vesztes szerepe, de próbálunk ebből a maiból is tanulni. Fontos hangsúlyoznom. Együtt nyerünk, együtt veszítünk. Hibáztatni, ha kell valakit, akkor csakis engem szabad. Kéretik a játékosaimat nem bántani. Főleg a fiatalt ne. Végezetül köszönjük a kilátogató nézőink támogatását. Ők fantasztikusak voltak ma is. Ellenfelünknek pedig minden jót kívánok a folytatásra.

Vendég edző nyilatkozata
Stephen Arigbabu : Mielőtt a meccsről beszélnénk, meg szeretném említeni a zsűriasztalnál ülők sportszerűtlen viselkedését. Hosszú kosárlabda pályafutásom során, és Magyarországon is először tapasztalom, hogy nem akartak három másolatos statisztikát készíteni, jóllehet minden feltétel adott volt hozzá. Nem tudom milyen okból szándékoztak minket ezzel megzavarni. Az egész szezon során, segítőkész emberek dolgoztak a zsűriasztalnál, ez sehol sem jelentett problémát. De nézzük a meccset, amelynek első félidejében nem volt elég hatékony a védekezésünk. Túl sok akciót engedtünk meg elzárásból és leválásból, de a váltásoknál is pontokat kaptunk. Támadásban viszont a félidőnkénti negyven ponttal jól teljesítettünk. A második félidőben, azon belül is különösen a negyedik negyedben, amikor mindössze tíz pontot engedélyeztünk ellenfelünknek, úgy védekeztünk, ahogy szerettünk volna. Örülök, hogy ezzel a győzelemmel biztosítottuk a hazai kezdés jogát a rájátszásra. Ennek ellenére még két meccset kell játszani, amelyeket nagyon komolyan szeretnénk venni. Sok sikert kívánok az újpestieknek, ez a csapat sokkal jobb annál, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat.


Dobástérkép
PHOENIX-MT FÓT
Vasas Akadémia
PHOENIX-MT FÓT
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 6
Vezetés váltás 13
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 15:00 19:00
CSAPAT %
2p köz.
PHOENIX-MT FÓT
Vasas Akadémia
52%
55%
2p ktáv.
PHOENIX-MT FÓT
Vasas Akadémia
33%
60%
3p táv.
PHOENIX-MT FÓT
Vasas Akadémia
39%
29%
1p bünt.
PHOENIX-MT FÓT
Vasas Akadémia
48%
57%
PHOENIX-MT FÓT Vasas Akadémia
Szerzett labda 4 4
Eladott labda 10 9
Lepattanó 36 39
Gólpassz 14 22
Fault 23 20
VAL 94 115
Statisztika
PHOENIX-MT FÓT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

József Bence
X 17 1 3 33 0 1 0 5 7 71 6 11 55 0 2 0 4 0 4 0 1 2 2 1 0 0 16 33 0

Bus

Iván Krisztián
X 8 1 3 33 0 1 0 1 4 25 2 8 25 3 6 50 6 1 7 1 2 1 6 7 0 0 18 32 -3

Varga

Dániel Géza
X 11 4 6 67 0 1 0 0 2 0 4 9 44 3 6 50 4 2 6 0 1 5 3 0 0 0 11 27 -2

Csapai

Péter Zsolt
X 6 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 0 1 0 7 1 8 0 1 4 4 0 1 0 13 25 -5

Nagy

Gergely Máté
X 7 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 1 0 0 7 14 2

Kinney Jr.

James Edwin
15 4 7 57 2 2 100 0 0 0 6 9 67 3 4 75 1 1 2 1 3 5 3 4 0 1 18 27 2

Bálint

Bence Zoltán
5 1 3 33 0 1 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 3 2 5 2 0 4 0 0 0 0 8 26 -6

Füzi

Róbert János
6 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 2 13 -4

Varga

Balázs Péter
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 1 3 -3

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Richter

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1

Kékesi

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 17 33 52 2 6 33 9 23 39 28 62 45 10 21 48 28 8 36 4 10 23 19 14 1 1 94 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moravcsik

Áron
X 6 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 4 4 100 6 0 6 0 1 4 5 4 0 0 18 27 -4

Medve

Máté
X 12 1 1 100 2 3 67 2 5 40 5 9 56 0 0 0 6 2 8 0 0 0 0 3 0 0 19 25 -4

Andrássy

Géza
X 15 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 3 5 60 5 2 7 2 2 3 4 2 0 0 25 24 3

Fekete

Viktor Norbert
X 12 1 1 100 1 2 50 2 6 33 4 9 44 2 4 50 3 1 4 0 1 1 2 2 0 0 12 21 -1

Kelemen

Ádám
X 4 2 5 40 0 0 0 0 2 0 2 7 29 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 4 0 0 4 16 6

Cseh

Botond
8 2 5 40 0 0 0 1 2 50 3 7 43 1 3 33 2 1 3 1 0 1 3 1 0 0 10 18 -3

Dormán

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 2 3 0 0 6 17 14

Farkas

Attila
7 0 1 0 2 4 50 1 4 25 3 9 33 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 3 13 5

Radics

Gerzson
6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 5 40 0 1 1 0 1 0 3 0 0 0 3 13 5

Bagó

Martin
6 2 4 50 1 1 100 0 0 0 3 5 60 0 0 0 2 2 4 0 2 3 1 2 0 0 9 11 8

Pleesz

Ádám
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 2 1 0 2 1 0 0 0 4 8 -1

Marcikic

Leon
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 2 0 1 0 1 1 2 7 -8
Összesen 5 79 18 33 55 6 10 60 6 21 29 30 64 47 13 23 57 28 11 39 4 9 20 23 22 1 1 115 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek