Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. március 11. | 17:30
23. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
96 -72
(29-19, 27-15, 14-25, 26-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földesi Ádám, Horváth Alajos, Szalai Zsolt (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Úgy érzem az első félidőben nagyon jól játszottunk. A második félidőben már nem önmagunkat hoztuk, az a része már kevésbé tetszett. Örülök, hogy magabiztos lett a győzelem ennek ellenére. Próbáljuk beépíteni az új embereinket. Folyamatosan változik a keretünk, vannak sérültjeink, de örülök, hogy mindig van aki a helyükre tud lépni. Készülünk már félig-meddig a jövő heti rangadóra, nagyon szeretnénk, hogy ott jól tudjunk teljesíteni és visszataláljunk a saját utunkra. A Nagykőrösnek őszintén sok sikert kívánok a benn maradásért folytatott küzdelemben, mert sok jó viszonyt ápolunk velük és kívánom nekik, hogy el tudják érni azokat a célokat, amiket kitűztek maguknak.

Vendég edző nyilatkozata
Puszta Dávid : Először is gratulálok a csapatomnak, szívvel-lélekkel küzdöttek. Igen nagy intenzitású játékot tudtak végrehajtani és a megbeszélt taktikát nagyon jó százalékkal tartották be. Rengeteg jó helyzetet dolgoztunk ki, és a végén abszolút visszajöttünk a mérkőzésbe. Nem szoktam bírózni, de amit ma műveltek az katasztrofális volt. Azzal, hogy kiállítottak, az az ő döntésük, de nem értek egyet velük egyáltalán. Gratulálok a MAFC-nak, jól játszottak. Mi megyünk tovább és köszönjük a szurkolást a szurkolóinknak.


Dobástérkép
MAFC
Nagykőrös
MAFC
Nagykőrös
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 26 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 37:00 01:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
Nagykőrös
64%
55%
2p ktáv.
MAFC
Nagykőrös
36%
25%
3p táv.
MAFC
Nagykőrös
38%
19%
1p bünt.
MAFC
Nagykőrös
79%
56%
MAFC Nagykőrös
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 12 13
Lepattanó 43 36
Gólpassz 19 16
Fault 23 24
VAL 140 86
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Péter
X 11 2 5 40 0 1 0 1 3 33 3 9 33 4 4 100 5 1 6 0 2 1 3 5 0 0 17 26 12

Buzás

Bence
X 11 3 3 100 1 3 33 1 4 25 5 10 50 0 0 0 5 1 6 2 0 3 0 2 1 0 17 25 5

Pápai

Máté Barnabás
X 10 5 10 50 0 2 0 0 0 0 5 12 42 0 1 0 6 3 9 1 3 1 2 1 0 1 12 24 15

Bordács

Gábor Soma
X 12 5 5 100 0 0 0 0 0 0 5 5 100 2 4 50 6 3 9 0 0 4 3 2 0 0 24 23 23

Pintér

Dávid
X 19 2 3 67 0 0 0 4 7 57 6 10 60 3 3 100 2 0 2 1 4 4 4 2 0 0 20 22 24

Lewis

Chester
8 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 5 6 83 3 0 3 0 0 1 3 2 0 0 13 15 18

Misek

Levente Henrik
9 1 1 100 1 1 100 1 1 100 3 3 100 2 2 100 1 0 1 1 2 3 0 1 0 0 10 14 19

Komma

László András
8 1 1 100 2 2 100 0 0 0 3 3 100 2 3 67 1 0 1 0 0 1 4 0 0 0 12 14 1

Matejovics

Máté
6 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 4 5 80 2 0 2 1 0 1 4 1 0 0 12 13 -4

Polgárdy

Ádám
0 0 3 0 0 1 0 0 2 0 0 6 0 0 0 0 3 0 3 0 1 3 1 3 1 1 1 13 3

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 8 4

Tóth

Vilmos Károly
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 3 0
Összesen 5 96 21 33 64 4 11 36 8 21 38 33 65 51 22 28 79 35 8 43 6 12 23 24 19 2 2 140 200
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Gergely Soma
X 26 7 10 70 1 6 17 3 7 43 11 23 48 1 5 20 5 1 6 2 4 3 4 3 1 0 22 33 -19

Fehér

Péter József
X 6 2 3 67 0 0 0 0 4 0 2 7 29 2 2 100 6 1 7 0 2 1 2 3 1 0 12 29 -10

Kocsis

Attila
X 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 2 6 33 4 2 6 1 0 2 3 0 0 1 5 28 -6

Lakosa

Ákos
X 5 0 1 0 1 1 100 0 4 0 1 6 17 3 4 75 5 4 9 3 2 4 4 7 0 0 20 25 -4

Timkó

Norbert
X 8 3 7 43 1 2 50 0 0 0 4 9 44 0 1 0 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 6 23 -11

Váits

Olivér
14 4 5 80 0 2 0 0 0 0 4 7 57 6 7 86 1 2 3 0 0 1 4 0 0 1 17 15 -16

Filep

Áron Kálmán
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 -1 12 -18

Kovács

Barnabás
6 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 1 3 33 0 0 0 0 2 1 1 0 0 0 -2 11 -12

Tóth

Bence
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 -1 11 -15

Horváth

Márton
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 3 0 3 0 1 4 1 1 0 0 8 8 -2

Molnár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 5 -7
Összesen 5 72 18 33 55 3 12 25 4 21 19 25 66 38 18 32 56 26 10 36 6 13 24 22 16 2 2 86 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek