MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023

2023. 03. 10 | 18:30

23. forduló

first teams logo

CKE

2023. 03. 10 | 18:30

72 - 65

PHOENIX-MT FÓT

second teams logo

(20-20,22-14,16-14,14-17)

Helyszín: Tiszavirág Aréna

Játékvezetők: Nyilas István , Borgula György , Utasi Balázs

Ellenőr: Bogárdi János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Siska János : Gratulálunk a fiúknak, megérdemlik a tapsot! A negyedik győzelmet arattuk zsinórban. Mindez annak köszönhető, hogy kellőképp összeérett már a csapat, mindenki megtalálta a helyét. Így a védekezésünk jól tud működni. Most sem kaptunk hetven pontot hazai pályán. A meccs egészén lehet érezni a feszültséget, hiszen nekünk is és vendégeinknek is nagyon fontos volt a mai bajnoki találkozó. Kellett a győzelem! Ezek után azt gondolom, reális célunk lehet, hogy bekerüljünk a legjobb nyolcba, erre megvan az esélyünk. A Megyeri Tigriseknek sok sikert kívánunk a bajnokságra!

Vendég edző nyilatkozata

Surmann Gábor : Először is gratulálok Ceglédnek a győzelemhez. Bevallom maradt hiányérzetem a találkozót követően, részünkről több volt benne úgy érzem így első blikkre. Az első félidőben úgy gondolom hogy összességében kiegyenlített csata fojt a pályán, melynek sajnos utolsó perceit elrontottuk. Emiatt, illetve Kalassai első félidei nem várt parádés, mindössze egy rontott dobásos -közte 5 tripla - teljesítménye jelentette a hazai 8 pontos fórt. Gratulálok ehhez a fiatal játékosnak. A harmadik negyedben valószínüleg az első félidő nem túl pozitív lezárása megfoghatott bennünket, vagy valamiért idén már sokadjára botrányosan beragadtunk ebben az etapban. Ennek okát mindenképp megkell találnom. A 19 pontos hazai vezetésnél már már eldőlni látszódott a találkozó, amikor is a védekezés váltásunk véleményem szerint jól sült el. Illetve csapatomból összeállt 5 ember akik megalkuvást nem tűrően harcoltak egymásért és tették nyílttá a derbit. A végjátékban történtek azonban megakadályozták hogy “egy labdára” visszajöjjünk. Vissza kell néznem az esetet, de félek igazam lesz. Sajnos a szituációkat látván a kettős mérce erőteljes jelenléte érződött bennem. Kinney korábbi ütközéstől történő földön maradása - amiből néma síp és kapott kosár lett a végkifejlet- illetve ezen ominózus eset között a végjátékban. Katona érzésem szerint érvényes ziccert dobott a labdaszerzést követően, amit nemes egyszerűséggel elvettek tőlünk. Sokat elmond az is, hogy az eset után történő kiállításomat visszavették a mélyen tisztelt sípmester urak. Ez is ritka, és számomra komoly üzenete van. Ennek okát egyébként utólag megtudtam egy jelenlévő hivatalos személytől, amivel persze sz**rt sem érek vagyis érünk. Félre értés ne essék, nem azt mondom hogy nyertünk volna, de az esély mindenképpen adott lett volna ha megadják a kosarunkat. Mi továbbra is saját portánkon fogunk sepregetni. Megfogom vizsgálni a több mint 20 kihagyott ziccer okát. Ritkán látok ilyet is, hiszen az “open” vagy ha úgy tetszik “ajtó-ablak” helyzeteknél sokkal jobb nincs és most ezek rendre megvoltak pedig. Ez abszolút a mi hibánk s egyben bosszantó is hogy nem tudtuk a helyükre tenni ezen lehetőségeinket. Nyílván a 2/18-as triplázás sem kerül fel majd a büszkeség falra. A nagy hátrányból felzárkózó a már említett ötösöm ténykedése annál inkább, ahogy hazai pályán 72 ponton tartani ezt a erős offenzívával rendelkező CKE-t. Gratulálok mégegyszer a hazaiaknak és Siska János kollégámnak. Végezetül köszönöm a minket elkísérő szimpatizánsainknak a helyszíni támogatást.

Hazai játékos nyilatkozata

Kalassai Martin : Gratulálunk a Fótnak, nagyon kemény meccset hoztak, rendkívüli módon küzdöttek! Az idény egyik legharcosabb mérkőzése volt. A győzelmünk kulcsa döntően az volt, hogy tartottuk az edzői stáb taktikai utasításait, valamint értékesítettük a kidolgozott kinti dobóhelyzeteinket.

Statisztika

team logo CKE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
3 Csaba György Csaba György * 19 36 5 10 50 0 0 0 3 7 42.9 0 0 0 7 2 9 3 3 2 2 2 1 0 24 0 0 0 0
12 Kalassai Martin Kalassai Martin * 17 32 1 1 100 0 0 0 5 11 45.5 0 0 0 1 0 1 1 1 3 0 1 0 0 13 0 0 0 0
33 Velkey János Velkey János * 10 32 1 3 33.3 1 4 25 2 5 40 0 2 0 8 3 11 0 2 3 3 2 0 0 14 0 0 0 0
21 Kovács Bálint Benedek Kovács Bálint Benedek * 13 26 5 9 55.6 0 0 0 0 0 0 3 6 50 4 5 9 0 3 3 3 0 1 0 16 0 0 0 0
30 Tóth Bence Miklós Tóth Bence Miklós * 3 26 1 6 16.7 0 0 0 0 3 0 1 1 100 4 2 6 3 2 2 4 13 0 0 19 0 0 0 0
12 Tóth Zoltán Tóth Zoltán 5 17 1 4 25 0 0 0 1 3 33.3 0 1 0 3 0 3 1 2 3 2 2 0 0 5 0 0 0 0
8 Berkics Máté László Berkics Máté László 4 10 2 3 66.7 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 1 0 0 5 0 0 0 0
91 Csákvári Csaba László Csákvári Csaba László 0 10 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 2 2 1 1 1 1 0 6 0 0 0 0
13 Fodor Máté Fodor Máté 0 7 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
10 Karavdic Sedin Karavdic Sedin 1 4 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 -1 0 0 0 0
7 Erdei Márk Erdei Márk 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Kis Levente Kis Levente 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
72 200 16 38 42.1 1 5 20 11 32 34.4 5 12 41.7 32 13 45 11 15 22 16 22 3 0 100
team logo PHOENIX-MT FÓT
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Varga Dániel Géza Varga Dániel Géza * 13 31 3 6 50 1 1 100 0 1 0 5 6 83.3 9 2 11 1 1 2 5 2 0 0 26 0 0 0 0
0 Csapai Péter Zsolt Csapai Péter Zsolt * 8 27 4 12 33.3 0 0 0 0 2 0 0 0 0 5 1 6 0 2 2 1 0 0 0 3 0 0 0 0
7 Bus Iván Krisztián Bus Iván Krisztián * 8 27 2 4 50 0 1 0 1 5 20 1 3 33.3 2 1 3 3 4 3 3 7 0 0 11 0 0 0 0
14 Bálint Bence Zoltán Bálint Bence Zoltán * 6 26 1 2 50 0 2 0 1 3 33.3 1 2 50 1 5 6 0 0 4 1 0 0 0 7 0 0 0 0
0 Füzi Róbert János Füzi Róbert János * 0 12 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 0 3 1 2 1 0 0 0 2 -2 0 0 0 0
8 Katona József Bence Katona József Bence 11 31 2 5 40 0 3 0 0 2 0 7 9 77.8 8 1 9 2 3 0 4 0 0 0 13 0 0 0 0
0 Kinney Jr. James Edwin Kinney Jr. James Edwin 16 27 6 9 66.7 0 0 0 0 0 0 4 6 66.7 6 0 6 3 3 4 6 4 0 1 27 0 0 0 0
23 Nagy Gergely Máté Nagy Gergely Máté 3 11 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 1 100 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 6 0 0 0 0
45 Richter Dániel Richter Dániel 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
0 Varga Balázs Péter Varga Balázs Péter 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Czigelmajer Balázs Czigelmajer Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
18 Kékesi Kristóf Kékesi Kristóf 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
65 200 19 40 47.5 1 7 14.3 2 18 11.1 19 27 70.4 34 10 44 13 15 16 22 14 0 3 92

Dobástérkép

CKE
PHOENIX-MT FÓT
CKE
PHOENIX-MT FÓT

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 17 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 34:15 02:30
CSAPAT %
2p köz.
CKE
PHOENIX-MT FÓT
42%
48%
2p ktáv.
CKE
PHOENIX-MT FÓT
20%
14%
3p táv.
CKE
PHOENIX-MT FÓT
34%
11%
1p bünt.
CKE
PHOENIX-MT FÓT
42%
70%
CKE PHOENIX-MT FÓT
Szerzett labda 11 13
Eladott labda 15 15
Lepattanó 45 44
Gólpassz 22 14
Fault 22 16
VAL 100 92