Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. január 29. | 18:00
18. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
72 -57
(19-11, 21-19, 18-10, 14-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Menyhárt Ferenc Tamás, Borgula György, Utasi Balázs (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Védekezésünk végig jól működött. Sikerült megvalósítani, amit akartunk. Az utóbbi időben ezzel voltak problémáink. Támadó oldalon kell majd jobb döntéseket hoznunk. Nagyon örülök e a győzelemnek, mert ezzel már holtversenyben második helyen vagyunk. Ezt szeretnénk a továbbiakban is megőrizni, vagy akár még feljebb lépni ezen a téren. Nagyon kemény meccs volt, de örülök neki, hogy magabiztosan tudtunk nyerni és végig kézben tudtuk tartani a meccset. Dolgozunk tovább, szeretnénk az új embereket egyre jobban beépíteni, hogy minél hamarabb játékba tudjanak kerülni és hasznos tagjai legyenek a csapatnak. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk jövő héten Jászberényben, de fel fogunk rá készülni becsülettel. A Debrecennek sok sikert kívánok a folytatáshoz, mind a két osztályban.

Vendég edző nyilatkozata
Berényi Sándor : Gratulálok a MAFC-nak. Megérdemelten nyertek. Nagyon fizikálisan játszottak. Mi ezzel csak bizonyos időszakokban tudtuk felvenni a harcot. Sok támadólepattanót engedélyeztünk nekik és nem dobtunk pontosan távolról, így nem lehetett más vége a mérkőzésnek. Megyünk tovább. A csapat jól küzdött, úgyhogy nincsen semmi tragédia, szerdán nyerni kell a Kaszások ellen.


Dobástérkép
MAFC
DEAC
MAFC
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 6
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
DEAC
54%
52%
2p ktáv.
MAFC
DEAC
29%
50%
3p táv.
MAFC
DEAC
19%
14%
1p bünt.
MAFC
DEAC
67%
67%
MAFC DEAC
Szerzett labda 10 10
Eladott labda 13 16
Lepattanó 42 34
Gólpassz 14 11
Fault 18 20
VAL 101 73
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Komma

László András
X 8 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 2 3 67 1 4 5 0 0 1 5 1 0 0 14 30 10

Pintér

Dávid
X 14 2 2 100 0 0 0 3 5 60 5 7 71 1 2 50 1 0 1 2 1 1 2 2 0 0 17 30 13

Bordács

Gábor Soma
X 11 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 3 8 38 9 4 13 1 2 5 4 2 0 0 20 28 17

Tóth

Péter
X 20 8 11 73 1 2 50 0 4 0 9 17 53 2 2 100 4 2 6 3 3 3 4 2 1 0 25 24 16

Buzás

Bence
X 8 1 1 100 1 2 50 0 7 0 2 10 20 4 4 100 3 1 4 1 4 3 3 3 0 0 7 24 15

Polgárdy

Ádám
7 2 8 25 0 1 0 1 3 33 3 12 25 0 0 0 6 1 7 1 1 1 0 4 2 1 11 26 2

Biber

Áron Benedek
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 4 1 5 2 1 2 1 0 0 0 11 19 3

Misek

Levente Henrik
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 0 0 0 -2 16 2

Matejovics

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -1

Herló

György
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 -2
Összesen 5 72 21 39 54 2 7 29 4 21 19 27 67 40 14 21 67 29 13 42 10 13 18 20 14 3 1 101 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balázsi

Bence Soma
X 7 2 4 50 1 1 100 0 2 0 3 7 43 1 3 33 5 2 7 1 3 4 3 2 0 0 11 36 -16

Neuwirth

Bence
X 13 2 2 100 1 1 100 2 5 40 5 8 63 1 2 50 4 0 4 1 2 3 2 1 0 0 15 31 -9

Kenéz

Csaba László
X 8 3 7 43 1 1 100 0 2 0 4 10 40 0 1 0 3 1 4 3 4 3 4 5 1 2 14 31 -14

Kovács

Ákos Bence
X 12 3 9 33 0 3 0 1 3 33 4 15 27 3 3 100 5 1 6 2 1 2 4 0 0 0 12 29 -9

Fábián

Szabolcs
X 5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 1 100 1 1 2 0 2 3 1 0 0 0 6 14 -15

Várszegi

Ádám
2 0 2 0 0 0 0 0 5 0 0 7 0 2 3 67 4 1 5 2 0 2 1 0 0 0 2 28 -12

Pollák

Balázs István
10 4 5 80 0 0 0 0 3 0 4 8 50 2 2 100 2 2 4 1 2 1 3 2 0 1 14 20 0

Magyari

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 6 -4

Czermann

Patrik Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 3 3

Varga

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 0 0 1 2 1

Hibján

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedüs

Brúnó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 16 31 52 3 6 50 3 22 14 22 59 37 10 15 67 26 8 34 10 16 20 18 11 1 3 73 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek