Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. január 22. | 17:00
17. forduló
PHOENIX Sportcsarnok Fót
84 -96
(18-21, 18-22, 25-25, 23-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga-Záray Katalin, Jurák Krisztián, Bagi Bálint (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Mindenek előtt gratulálok a Mafcnak, bár a különbség a végére több lett, mint ami valójában volt ma a két fél között, győzelmük viszont nem érdemtelen. Okosan, tudatosan rámentek a jelenleg sebezhető területünkre. Ennek ellenére talán ilyen nem is volt még nekem vesztes meccs után… hihetetlen optimizmussal és feltöltődve tudok a vereség ellenére nyilatkozni. Irányítóim mérkőzés utáni szavai csengenek a fülemben. “Ha ez ma nem a Mafc avagy a bajnokság első két helyezettje, akkor ez a mai performansz egy győzelem.” Hasonlóan gondolom… Pedig milyen pechesen indult minden ma is. A két “magas” emberem közül Bálint 5 játszott perc alatt 4 fault, Varga első negyed vége 3 fault. Így kellett a hatalmas magassági és súlybeli különbséget ellensúlyozni. Bordácsra így nem volt megoldásunk a mérkőzésen ezek után érthető módon, nagyon jól játszott a vendégek centere. Ráadásul Kinney 4 perc játék után akkorát esett és olyan sérülése lett, hogy gyakorlatilag nyílt ajakkal és erős fejfájással állt vissza, s próbált így segíteni. Óriási harcos ő ez már most látszik, ahogy az is, hogy mennyi pluszt adott már most a csapatunkhoz minden téren. A végjátékban 2 perccel a vége előtt pedig az döntött, hogy előbb 76-79-nél majd 80-84-nél is jött egy-egy tripla az addig haloványabb játszó fiatal Pintértől. Az ifjú játékosnak külön gratulálok sajnos a mi szemszögünkből a legrosszabbkor lépett elő. Valamint sajnálatos és dühítő, bár “megnyílni” nem fogok, de megjegyeztem ma három nevet magamnak legyen most ennyi elég. Gratulálok a játékosaimnak, büszke vagyok rájuk. Nagyon jó szellemben, alázatosan dolgoztak, volt tűz, volt kedv, volt összetartás, s élvezték. A lepattanócsata megnyerése pedig azt gondolom mindent elárul a hozzáállásunkról. Felemelő érzés volt amilyen vastapsot kaptak a fiúk és kb. mintha nyertünk volna, olyan elismerésben részesültek a végén. Ebből is látszik, hogy az elmúlt fordulók morális és mentális csődje után ma “jól néztünk ki” és ezt értékelték is. Köszönjük tehát szurkolóinknak is. Látom a fényt, ahogy azt is, hogy az utolsó “puzzle” darabot mielőbb meg kell szerezzem a rendszerbe. Hiszen a vak is láthatja, hol vagyunk még kevesen.

Vendég edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Nagyon zaklatott időszakon vagyunk túl. Rengeteg sérülés, betegség jellemezte a munkánkat az elmúlt hetekben. A mérkőzés előtt is volt változás a keretünkben. Azt gondolom, az eddig elvégzett munka megóvott bennünket az ilyen helyzetektől, és olyan emberek léptek előre, akik korábban kevesebb szerephez jutottak és hozzá tudtak adni a csapat teljesítményéhez. Örülök a győzelemnek, mert nagyon nehéz ebben a csarnokban nyerni. Hétfőtől egy kicsit megújult kerettel készülünk tovább, hogy elérhessük a céljainkat. Úgy érzem, a csapat jól reagált az utóbbi idő változásaira. Nagyon bízom benne, hogy tudunk továbbra is jó teljesítményt tudunk nyújtani. Ellenfelünknek pedig további sok sikert kívánok.


Dobástérkép
PHOENIX-MT FÓT
MAFC
PHOENIX-MT FÓT
MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 6
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 06:00 30:00
CSAPAT %
2p köz.
PHOENIX-MT FÓT
MAFC
56%
62%
2p ktáv.
PHOENIX-MT FÓT
MAFC
54%
43%
3p táv.
PHOENIX-MT FÓT
MAFC
35%
27%
1p bünt.
PHOENIX-MT FÓT
MAFC
61%
75%
PHOENIX-MT FÓT MAFC
Szerzett labda 4 12
Eladott labda 16 9
Lepattanó 34 35
Gólpassz 15 25
Fault 18 17
VAL 98 143
Statisztika
PHOENIX-MT FÓT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 8 2 5 40 2 3 67 0 0 0 4 8 50 0 0 0 2 5 7 0 1 4 2 1 0 0 13 36 -4

Bus

Iván Krisztián
X 15 5 8 63 0 1 0 1 1 100 6 10 60 2 4 50 6 0 6 0 5 2 5 5 0 0 20 35 -6

Füzi

Róbert János
X 16 3 6 50 1 2 50 2 5 40 6 13 46 2 3 67 4 0 4 2 3 1 1 3 1 1 16 33 -13

Katona

József Bence
X 20 5 8 63 3 4 75 0 4 0 8 16 50 4 4 100 5 1 6 0 2 3 4 3 0 2 23 30 -11

Bálint

Bence Zoltán
X 5 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 1 1 2 1 0 5 0 0 0 0 5 18 6

Kinney Jr.

James Edwin
8 2 2 100 1 2 50 0 2 0 3 6 50 2 3 67 1 1 2 1 3 0 3 3 0 0 10 23 -11

Kékesi

Kristóf
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 6 0 6 0 1 3 0 0 0 0 8 15 -14

Nagy

Gergely Máté
6 0 1 0 0 0 0 2 2 100 2 3 67 0 2 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 3 7 -4

Ipacs

Donát
1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 0 1 1 0 0 0 1 0 0 1 0 3 -3

Czigelmajer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Richter

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 19 34 56 7 13 54 7 20 35 33 67 49 11 18 61 25 9 34 4 16 18 17 15 1 5 98 200
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Péter
X 14 6 13 46 1 2 50 0 4 0 7 19 37 0 0 0 6 1 7 3 3 3 0 10 1 0 20 38 10

Bordács

Gábor Soma
X 33 12 18 67 0 0 0 0 0 0 12 18 67 9 11 82 9 5 14 4 2 1 8 1 2 1 52 36 17

Misek

Levente Henrik
X 8 2 4 50 1 1 100 0 0 0 3 5 60 2 3 67 1 0 1 0 1 1 4 3 0 0 12 24 11

Komma

László András
X 9 3 4 75 1 3 33 0 0 0 4 7 57 1 2 50 3 1 4 0 0 1 2 2 0 0 13 23 2

Pintér

Dávid
X 8 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 3 0 0 9 19 7

Buzás

Bence
5 1 1 100 0 1 0 1 5 20 2 7 29 0 0 0 3 1 4 0 1 2 3 3 1 0 10 26 5

Biber

Áron Benedek
10 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 0 0 0 1 1 2 2 1 3 0 1 1 0 14 21 5

Polgárdy

Ádám
9 3 5 60 0 0 0 1 2 50 4 7 57 0 0 0 2 1 3 3 1 3 0 2 0 0 13 13 3

Matejovics

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Maly

Benedek Álmos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Vilmos Károly
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 33 53 62 3 7 43 4 15 27 40 75 53 12 16 75 25 10 35 12 9 17 18 25 5 1 143 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek