Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. január 13. | 18:30
16. forduló
Tiszavirág Aréna
90 -72
(33-7, 15-19, 25-29, 17-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Vida József, Kruk Melinda (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Siska János : Mindenekelőtt gratulálok a csapatunknak, mert az első perctől úgy állt hozzá a mai mérkőzéshez, hogy azt nem lehet elveszíteni! Valójában az első játékrészben eldöntöttük a találkozót, onnan már csak az eredményt tartottuk. Külön köszönet illeti a sérültjeinket, akik ma a csapat rendelkezésére álltak és sérüléseik ellenére is vállalták a meccset. Azt gondolom, hogy ha ezt a játékot - védekezésben és támadásban is – át tudjuk vinni az idegenbeli találkozókra, akkor ott is győzelmet fog érni. Sok sikert kívánunk a bajnokság további részében a Nagykőrösnek!

Vendég edző nyilatkozata
Puszta Dávid : Gratulálunk a Ceglédnek, mert kiszakították a zsákot elég rendesen! Nem számít igazi meglepetésnek, mert ők erre képesek. Már az első perctől alulmaradtunk agresszivitásban és sajnos elég megilletődötten kezdtünk. Nagyon nem ízlett az a kőkemény védekezés, a faulthatár, amit a Cegléd mutatott. Fel is őröltek minket. 33-7-es első negyed önmagáért beszél, a védekezésünk semmit nem ért, nem is szeretném bővebben minősíteni. Semmivel nem tudtunk visszazökkenteni, sem időkéréssel, sem cserével. Ilyen az, amikor mi nagyon gyengén játszunk, a Cegléd pedig extrát hoz. Szép jelenetek egész sorát mutatták, zsákolások, hát mögötti passzok, szerelések, extra hármasok. Nekünk készülnünk kell tovább. Sok sikert kívánunk Ceglédre, ma láthattuk, milyen teljesítményre képesek! Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ma is ennyien elkísértek minket és a hazai pálya hangulatát hozták el ide a Tiszavirág Arénába!

Hazai játékos nyilatkozata
Csaba György : Először is, gratulálok a csapatunknak! A múlt heti vereségünket követően felálltunk és ma egy teljesen más alakulat jött ki az öltözőből. Ahogy mondani szokták, mindenki kellő mennyiségű vért ivott, hogy egy ilyen kezdéssel lépjünk fel. Mindig így kellene, akkor könnyebben tudnánk tovább építkezni. Az első felidőt egyetlen rövid kifejezéssel le lehet írni, csupa nagy betűvel: EXTRA CSAPATMUNKA. Mindenki tökéletesen motiváltan lépett pályára, hogy bizonyítsunk magunknak, a közönségünknek, a klubunknak. Bár a második félidőben több teret adtunk a Sólymoknak, hogy nagyobb elánnal tudjanak játszani, ennek ellenére azt gondolom, teljesen megérdemelt a ma esti győzelmünk. Apró szépséghiba, hogy a kívánt pontkülönbséget nem húztuk be. Köszönjük a Nagykőrösnek ezt a sportszerű, remek küzdelmet! Nekik sok sikert kívánunk, mi pedig várjuk a szurkolóinkat a mérkőzéseinkre, szeretnénk megtölteni a Tiszavirág Arénát! Jövő héten megpróbálunk csodát tenni Pécsen!

Vendég játékos nyilatkozata
Fehér Péter : Az első meccsünk során, az ősszel, sokkal agresszívabban támadtunk és védekeztünk, azért is tudtunk nyerni. Ma sem támadásban, sem védekezésben nem voltunk képesek a kellő határozottsággal játszani, így az első negyedben el is dőlt minden. Egyszerűen átrohantak rajtunk. Gratulálunk nekik! Szurkolóinknak pedig köszönjük, hogy ma is ilyen szép számmal buzdítottak minket!


Dobástérkép
CKE
Nagykőrös
CKE
Nagykőrös
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 28 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:15 00:00
CSAPAT %
2p köz.
CKE
Nagykőrös
69%
47%
2p ktáv.
CKE
Nagykőrös
71%
50%
3p táv.
CKE
Nagykőrös
28%
25%
1p bünt.
CKE
Nagykőrös
77%
80%
CKE Nagykőrös
Szerzett labda 13 10
Eladott labda 19 18
Lepattanó 34 32
Gólpassz 26 18
Fault 27 19
VAL 124 100
Statisztika
CKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csaba

György
X 23 9 10 90 0 0 0 1 4 25 10 14 71 2 3 67 8 0 8 2 4 4 2 3 0 0 29 37 21

Velkey

János
X 15 3 3 100 3 3 100 1 8 13 7 14 50 0 2 0 4 1 5 6 6 3 4 9 0 0 24 35 0

Tóth

Bence Miklós
X 12 1 3 33 1 1 100 2 3 67 4 7 57 2 2 100 1 2 3 0 2 3 2 7 0 0 19 23 20

Fodor

Máté
X 3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 1 1 2 0 0 0 3 10 4

Kovács

Bálint Benedek
X 4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 10 5

Csákvári

Csaba László
8 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 0 0 0 4 3 7 1 1 4 0 2 2 0 16 30 13

Erdei

Márk
17 0 1 0 0 0 0 5 11 45 5 12 42 2 2 100 4 1 5 1 1 2 4 3 0 0 22 27 14

Tóth

Zoltán
6 1 1 100 1 1 100 0 5 0 2 7 29 2 2 100 0 2 2 0 1 5 2 2 0 0 6 20 -5

Berkics

Máté László
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 1 1 2 2 3 1 2 0 0 0 4 5 -5

Kalassai

Martin
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Kozma

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2

Karavdic

Sedin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 20 29 69 5 7 71 10 36 28 35 72 49 10 13 77 24 10 34 13 19 27 18 26 2 0 124 200
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Gergely Soma
X 15 4 8 50 1 4 25 1 6 17 6 18 33 2 4 50 7 3 10 2 1 0 8 4 0 1 24 33 -11

Timkó

Norbert
X 18 7 13 54 1 3 33 0 1 0 8 17 47 2 4 50 9 2 11 0 1 3 4 0 0 0 21 28 -29

Molnár

Bence
X 6 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 0 0 0 2 0 2 1 5 2 0 2 0 1 3 22 -8

Fehér

Péter József
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 3 5 1 1 0 0 -1 14 -14

Filep

Áron Kálmán
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 14 -11

Kocsis

Attila
5 1 4 25 0 0 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 4 0 4 1 2 2 2 2 0 0 8 27 -5

Lakosa

Ákos
11 1 3 33 1 1 100 1 3 33 3 7 43 4 4 100 0 2 2 2 3 3 2 2 0 0 12 23 3

Váits

Olivér
13 1 2 50 2 2 100 0 0 0 3 4 75 7 7 100 1 0 1 2 1 1 7 4 0 0 25 23 -10

Molnár

Miklós
4 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 1 100 0 0 0 1 1 2 2 3 0 0 8 16 -5

Vámos

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 17 36 47 5 10 50 4 16 25 26 62 42 16 20 80 25 7 32 10 18 19 26 18 0 2 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek