Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2023. január 11. | 18:00
16. forduló
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
80 -60
(30-18, 13-15, 20-12, 17-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Földi László Tibor, Domán István (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Le a kalappal a fiúk előtt, négy kulcsjátékos hiányában hússzal verni egy erős ellenfelet megsüvegelendő teljesítmény. Pusztán a második negyed eleje kapcsán van némi hiányérzetem, de fiatal csapat lévén az ilyen hullámvölgyek benne vannak a játékunkban. Ezzel együtt ismét megmutattuk a karakterünket, hiszen tudtunk váltani, újra felülkerekedtünk riválisunkon, és ezúttal sikerült le is zárnunk a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Gratulálok a Debrecennek, teljesen megérdemelten győztek. Nekünk ma hét percig sikerült azon a szinten teljesíteni, ami megüti ennek az osztálynak a szintjét. Ekkor mínusz tizenhatról fordítani tudtunk. A maradék harminchárom percért én szégyellem magam. Itt az ideje, úgy érzem, hogy az elmúlt hetek “kínlódásainak” véget vessek, hiszen az utolsó négy mérkőzésünk nem volt méltó az egyesülethez. Ennek felelőse én magam is vagyok természetesen, "ég" is az arcom, még egy két játékosom helyett is. Ez nem maradhat következmény nélkül, éppen ezért tudom, mit kell tennem. Még egyszer gratulálok a debreceni fiataloknak, nagyon szépen, kultúráltan kosárlabdáztak. A sérültjeiknek pedig jobbulást kívánok.


Dobástérkép
DEAC
PHOENIX-MT FÓT
DEAC
PHOENIX-MT FÓT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 30 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 19 13
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 39:00 00:15
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
PHOENIX-MT FÓT
52%
51%
2p ktáv.
DEAC
PHOENIX-MT FÓT
40%
33%
3p táv.
DEAC
PHOENIX-MT FÓT
36%
24%
1p bünt.
DEAC
PHOENIX-MT FÓT
61%
55%
DEAC PHOENIX-MT FÓT
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 11 17
Lepattanó 41 33
Gólpassz 18 14
Fault 17 19
VAL 116 74
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balázsi

Bence Soma
X 15 5 5 100 0 0 0 1 3 33 6 8 75 2 5 40 6 0 6 2 3 2 5 7 0 0 27 35 33

Neuwirth

Bence
X 16 1 3 33 3 3 100 2 3 67 6 9 67 2 2 100 2 2 4 2 0 1 3 4 0 0 26 34 29

Hegedüs

Brúnó
X 7 1 3 33 0 0 0 1 7 14 2 10 20 2 6 33 5 1 6 1 2 4 3 2 2 2 7 33 15

Kenéz

Csaba László
X 28 5 11 45 1 3 33 4 4 100 10 18 56 4 4 100 5 2 7 1 1 2 4 4 0 1 35 30 37

Fábián

Szabolcs
X 4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 4 1 5 2 2 2 1 1 2 0 10 22 19

Czermann

Patrik Ákos
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 100 2 1 3 0 0 4 1 0 1 0 7 14 11

Várszegi

Ádám
3 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 3 2 5 1 0 1 1 0 0 0 6 12 -3

Pollák

Balázs István
4 2 4 50 0 1 0 0 3 0 2 8 25 0 0 0 1 1 2 0 1 1 1 0 0 0 0 10 -8

Hibján

Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 3 -10

Varga

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 3 -10

Magyari

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 -10

Turán

Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -3
Összesen 5 80 17 33 52 4 10 40 9 25 36 30 68 44 11 18 61 31 10 41 9 11 17 19 18 5 3 116 200
PHOENIX-MT FÓT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

József Bence
X 13 4 9 44 0 1 0 1 4 25 5 14 36 2 3 67 4 1 5 1 1 0 5 4 0 0 17 32 -12

Santiago

Jordan Ismael
X 18 4 7 57 3 6 50 1 3 33 8 16 50 1 1 100 3 1 4 1 3 3 4 1 0 2 17 30 -11

Bus

Iván Krisztián
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 4 2 2 4 0 0 1 28 -38

Horváth

Márton
X 10 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 1 4 25 7 1 8 0 2 2 3 1 3 0 19 25 -20

Bálint

Bence Zoltán
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 1 16 -11

Varga

Dániel Géza
12 5 9 56 0 1 0 0 1 0 5 11 45 2 2 100 9 2 11 0 5 4 2 2 0 2 16 24 -11

Kékesi

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 2 4 0 0 0 1 -1 15 -4

Ipacs

Donát
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 12 -1

Nagy

Gergely Máté
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 1 9 -5

Richter

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 1 9 13
Összesen 5 60 18 35 51 3 9 33 4 17 24 25 61 41 6 11 55 27 6 33 5 17 19 17 14 3 5 74 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek