Férfi NB I. B Piros csoport- 2022/2023
2022. december 17. | 18:45
14. forduló
Sport 11 Sportcentrum
62 -74
(14-16, 14-21, 24-21, 10-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Bagi Bálint, Nagy-Pál Petra (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Beák Gábor : Nem írta volna alá előre ezt az eredményt, én győzni szerettem volna, és egész héten erre készültünk. Úgy gondolom, hogy meg lehetett volna egy kis szerencsével, de nem estek be a végén ezek a dobások, ez visszájára fordult, és ezért lett ez a nagyobb különbség. A múlt héten Nagykőrösön kaptunk egy óriási vereséget, ahhoz képest óriási fejlődés. Mivel fiatal csapat vagyunk, benne van ez a hullámvölgy: egy nagyon jó csapat ellen tudunk jól játszani, a kötelezőket meg nehezen húzzuk be. Jó lett volna, ha nyerjük ezt a mérkőzést, de hosszútávon tudunk ebből profitálni. Most jön egy szünet, ami nekünk plusz felkészülés lesz, január 4-én a Vasas ellen játszunk Hepp-kupát, aztán jön a bajnokság visszavágó része. Most fog megmutatkozni, hogy hova érik be a csapatunk. Remélhetőleg jobban kezdjük, mint a bajnokság elejét.

Vendég edző nyilatkozata
Rab Gyula : Azzal tisztában voltunk, hogy ez a TF nem az, amelyikkel az első fordulóban játszottunk. Tudtuk, hogy nehezebb lesz megszerezni a győzelmet. Nehéz héten vagyunk túl, mindenféle problémával meg kellett küzdenünk. Gratulálok a srácoknak, mert nagyon jól dolgoztak a héten, és mindent megtettek, hogy ma győzzünk. Egy vereség után ezen a héten kétszer sikerült győztesen elhagyni a pályát, és most is bizonyították, hogy a végjátékban helyén volt a szívük, és sikerült behúzni a mérkőzést. A 3. negyed elején jó előnyt szereztünk, majd a TF hármasai beestek, szoros lett a mérkőzés, de a végjátékban talán a rutinosabb játékosaink jobban kihasználták a TF hibáit.


Dobástérkép
TF-BP
Pécsi VSK
TF-BP
Pécsi VSK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 6 17
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 11
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 05:00 33:00
CSAPAT %
2p köz.
TF-BP
Pécsi VSK
67%
50%
2p ktáv.
TF-BP
Pécsi VSK
43%
27%
3p táv.
TF-BP
Pécsi VSK
29%
32%
1p bünt.
TF-BP
Pécsi VSK
73%
67%
TF-BP Pécsi VSK
Szerzett labda 7 20
Eladott labda 27 11
Lepattanó 37 28
Gólpassz 21 16
Fault 19 20
VAL 92 99
Statisztika
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Oroszi

Bence
X 6 1 1 100 0 0 0 1 7 14 2 8 25 1 2 50 6 1 7 1 1 2 2 4 3 0 15 37 -12

Szántó

Dániel
X 7 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 2 4 50 6 1 7 2 7 4 5 10 0 0 19 32 -15

Nagy

Szabolcs Szilárd
X 12 3 3 100 1 2 50 1 4 25 5 9 56 1 1 100 3 0 3 2 4 3 1 2 1 0 13 29 5

Anda

Dávid
X 13 4 7 57 1 2 50 0 0 0 5 9 56 3 4 75 4 2 6 0 6 2 4 1 0 2 13 22 -16

Simon

Balázs
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 3 1 4 0 1 2 0 0 0 0 6 15 -12

Dancsecs

András
8 1 3 33 0 0 0 2 9 22 3 12 25 0 0 0 3 1 4 1 7 4 3 1 0 0 1 27 -6

Gémes

Andor Benedek
7 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 2 2 100 2 3 5 1 1 2 0 1 0 0 13 25 -3

Várbíró

Gergő
4 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 2 0 0 8 12 -3

Szanyi

Bence
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 4 1 2

Kódor

Tamás Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csikós

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 12 18 67 3 7 43 7 24 29 22 49 45 11 15 73 28 9 37 7 27 19 19 21 4 2 92 200
Pécsi VSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Harler

Chase Border
X 20 3 8 38 2 5 40 3 5 60 8 18 44 1 4 25 1 2 3 1 1 1 4 2 0 3 16 32 10

Juhos

Levente
X 18 6 7 86 1 2 50 1 2 50 8 11 73 1 2 50 7 2 9 2 0 4 1 1 1 0 28 31 22

Halász

Ákos
X 10 2 3 67 0 0 0 1 8 13 3 11 27 3 3 100 3 0 3 5 2 2 5 8 0 0 21 31 17

Horti

Bálint
X 3 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 1 2 50 3 2 5 3 3 4 1 2 0 1 6 25 17

Molnár

Mátyás
X 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 1 0 0 0 0 13 0

Németh

András
17 0 2 0 0 1 0 5 8 63 5 11 45 2 2 100 0 0 0 2 1 2 2 0 0 0 14 27 12

Tóth

Norbert Péter
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 1 3 4 1 0 1 1 2 1 0 13 15 -5

Bíró

Olivér
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 2 3 1 3 2 0 0 0 0 1 9 -10

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 3 2 1 0 0 1 9 -5

Antoni

Csanád Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 1 0 0 0 -1 8 2

Bor

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 14 28 50 3 11 27 10 31 32 27 70 39 10 15 67 17 11 28 20 11 20 18 16 2 4 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek