MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023

2023. 04. 01 | 18:00

26. forduló

(12-11, 17-26, 25-18, 14-16)

Helyszín: Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Farkas Gábor , Minár László Balázs , Kovács Nimród János

Ellenőr: Forrai Sámuel

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Sebastjan Krasovec : Gratulálok a Kecskemétnek. Borzalmas első félidőt produkáltunk, rosszul dobtuk a büntetőket és még a ziccereket is elhibáztuk. A félidőben nyolcpontos hátrányban voltunk, de a harmadik negyedben sikerült ezt eltüntetnünk. Jó szériában voltunk, de aztán a mérkőzés végén, amikor fontos lett volna, hogy ne hibázzunk, megint elkövettünk olyan hibákat, amikkel már nem tudtunk fordítani. A végén sajnos két sérülés is történt a csapatunkban, de bízunk benne, hogy a szerdai, Szolnok elleni Magyar Kupa-találkozóra Ostojic és Smith is felépül.

Vendég edző nyilatkozata

Forray Gábor : Gratulálok a játékosaimnak, hiszen tizenöt győzelmet szereztünk az alapszakaszban, ami az elvárások felett van. Gratulálok a ZTE-nek is, hiszen nekik már tét nélküli is lehetett volna ez a találkozó, de mindent kiadott magából. Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, hiszen egy olyan védekezést alkalmaztunk, amiből a hazaiak nem tudtak a korábbiaknak megfelelő helyzeteket teremteni. A második félidőben viszont sikerült begyorsulnia a házigazdának és át is vette a vezetést. Akkor sikerült visszavernünk a ZTE támadásait és a végén a végjátékban a rutinunknak köszönhetően győztünk.

Hazai játékos nyilatkozata

Keller Iván : Gratulálok a Kecskemétnek, amely ma nagyon jól játszott, hiszen ránk erőltette az akaratát, azt játszotta, amit szeret. Látszott az ellenfélen, hogy nagyon jól felkészült a játékunkból, és ez elég volt nekik most a győzelemhez.

Vendég játékos nyilatkozata

Kucsera Dániel : Nagyon nehéz és harcos mérkőzésen jutottunk túl, és nagyon örülünk, hogy sikerült megnyerni ezt a mérkőzést. A rájátszásban már bent vagyunk, és ott is hasonló mérkőzések várnak ránk.

Statisztika

team logo Zalakerámia ZTE KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
3 O'Reilly Liam Kieffer O'Reilly Liam Kieffer * 10 32 3 5 60 2 4 50 0 3 0 0 0 0 3 0 3 3 4 2 3 8 0 0 16 62.5 0 41.7 41.7
21 Ostojic Danilo Ostojic Danilo * 10 32 3 6 50 0 0 0 1 1 100 1 2 50 4 3 7 0 4 2 2 1 0 1 12 83.3 0 62.5 64.3
5 Smith Mitchell Daniel Smith Mitchell Daniel * 14 31 4 4 100 1 4 25 0 1 0 4 8 50 9 1 10 1 1 1 7 2 0 0 25 107.7 0 58.3 55.6
0 Trice D'Mitrik Alexander Trice D'Mitrik Alexander * 9 30 0 1 0 0 3 0 3 4 75 0 0 0 1 1 2 1 4 2 1 3 0 0 7 75 0 56.3 56.3
13 Polster Attila Polster Attila * 5 17 1 1 100 0 1 0 1 3 33.3 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 3 100 0 50 50
7 Rakicevic Petar Rakicevic Petar 14 25 1 5 20 2 2 100 2 7 28.6 2 4 50 7 0 7 2 0 2 4 1 0 0 17 87.5 0 43.8 42.9
12 Keller Iván Keller Iván 6 24 0 0 0 0 0 0 0 1 0 6 6 100 4 2 6 2 2 4 4 1 0 0 16 100 0 75 0
9 Németh Ákos Németh Ákos 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
22 Zsiros Péter Zsiros Péter 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
41 Csuti Kornél Csuti Kornél 0 3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
10 Simó Bence Zoltán Simó Bence Zoltán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Szalay Domonkos Szalay Domonkos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
68 200 12 23 52.2 5 14 35.7 7 22 31.8 13 20 65 30 7 37 9 15 18 21 16 0 1 94 89.5 92.2 50.1 46.6
team logo Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
24 Klobucar Jaka Klobucar Jaka * 11 32 4 4 100 1 1 100 0 4 0 1 3 33.3 6 0 6 5 1 3 3 7 0 0 25 100 0 55 55.6
11 Karahodzic Kemal Karahodzic Kemal * 12 29 5 9 55.6 0 1 0 0 0 0 2 4 50 9 2 11 2 2 4 4 1 0 0 21 85.7 0 50 50
3 Townes Marques R Townes Marques R * 9 29 0 2 0 1 2 50 2 5 40 1 2 50 4 0 4 0 5 2 2 2 0 0 5 60 0 45 44.4
15 Borisov Milos Borisov Milos * 6 23 0 2 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 2 2 4 0 3 3 1 1 0 0 3 54.5 0 37.5 37.5
21 Fazekas Máté Fazekas Máté * 2 9 1 1 100 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 1 2 0 0 2 1 1 0 0 4 100 0 50 50
17 Wittmann Krisztián Wittmann Krisztián 10 28 2 3 66.7 0 0 0 2 7 28.6 0 0 0 2 0 2 0 0 1 3 0 0 0 9 100 0 50 50
14 Dramicanin Rastko Dramicanin Rastko 7 21 2 2 100 0 2 0 0 2 0 3 3 100 3 1 4 0 0 1 3 0 0 0 10 100 0 50 33.3
13 Kucsera Dániel Kucsera Dániel 8 17 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 0 2 1 0 1 0 10 160 0 80 80
16 Kiss Dávid Kiss Dávid 6 6 2 2 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 5 150 0 100 100
8 Ivkovic Milán Ivkovic Milán 0 6 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
4 Tóth Balázs Tóth Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Tóth Barna Tóth Barna 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
71 200 17 26 65.4 3 9 33.3 8 30 26.7 7 13 53.8 30 6 36 7 12 21 18 12 1 0 90 92.2 89.5 50.2 49.2

Dobástérkép

Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 5 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 8
Vezetés váltás 18
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 09:43 25:56
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
52%
65%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
36%
33%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
32%
27%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
65%
54%
Zalakerámia ZTE KK Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 15 12
Lepattanó 37 36
Gólpassz 16 12
Fault 18 21
VAL 94 90