Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2023. április 1. | 18:00
26. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
83 -71
(18-18, 25-22, 19-12, 21-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Ádám József, Rácz Zsolt Róbert (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Örülök, hogy nyertünk, nagyon szépen köszönöm, a sportszerű hozzáállást a többi csapat részéről is. A Kecskemét nagyban hozzájárult, hogy bejussunk a rájátszásba, de igazából tízből megnyertünk nyolc összecsapást, tehát megtettünk mi is mindent, amit tudtunk. A srácoknak mindig mondtam hinnünk kell magunkban, és a végén akkor visszakapunk valamit. A támadásunk rendben volt az elejétől, a védekezés az már kevésbé, a harmadik negyedben kiépített komolyabb előnyt sikerült megtartanunk, így győzelemmel zártunk. Nyomás alatt játszott mindkét fél, de sikerült győznünk, és a legjobb nyolc csapat közé jutnunk. Ahogy az öltözőben is beszéltük, most kezdődik a szezon. A Falcoval játszunk, de becsületesen kell hozzáállnunk az előttünk álló feladathoz, és meglátjuk mit hoz a folytatás. Köszönjük a szurkolóknak, szép hangulatot varázsoltak, reméljük, hogy még sok győzelmet szerezhetünk számukra.

Vendég edző nyilatkozata
Szőke Balázs : Gratulálok a Debrecennek, aki az utolsó tíz fordulóból nyolcat megnyer, annak helye van a rájátszásban. Azt gondolom jól kezdtünk, kisebb-nagyobb hibák ellenére az első félidőben partiban voltunk. A fordulás után viszont nem tudom mi történt, rosszul jöttünk vissza, elvesztettük a ritmusunkat és az önbizalmunkat, amin az időkérések sem segítettek, a DEAC pedig szétdobott minket. Dolgozunk tovább, fontos lesz az alsóházi rájátszás első mérkőzése, remélem teljes kerettel tudjuk majd folytatni a bajnokságot.

Hazai játékos nyilatkozata
Michaelyn Scott : Fontos volt ez a találkozó, ilyenkor nincs más választás, ki kell menni a parkettre és a legjobb teljesítményt kell nyújtani. A csapattársak is hozzátették a magukét a győzelemhez, így a csapatot illeti a legfőbb dicséret ezért a diadalért.

Vendég játékos nyilatkozata
Hendlein Roland : Gratulálok a DEAC-nak keményen küzdöttek, sok sikert kívánok nekik a rájátszásban. A második félidőre sajnos szétestünk, elvesztettük ritmusunkat és kicsit ilyen streetball jellegű kosárlabdát játszottunk. Össze kell szedni magunkat, tíz nap múlva már vár ránk az első alsóházi mérkőzés. Rendet kell tenni a fejekben, egy új bajnokság kezdődik, így kell nekivágni az előttünk álló tíz mérkőzésnek.


Dobástérkép
DEAC
Kometa Kaposvári KK
DEAC
Kometa Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 6
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 30:43 03:19
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Kometa Kaposvári KK
58%
48%
2p ktáv.
DEAC
Kometa Kaposvári KK
100%
67%
3p táv.
DEAC
Kometa Kaposvári KK
57%
38%
1p bünt.
DEAC
Kometa Kaposvári KK
31%
83%
DEAC Kometa Kaposvári KK
Szerzett labda 8 3
Eladott labda 8 13
Lepattanó 22 28
Gólpassz 23 16
Fault 19 16
VAL 115 90
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mócsán

Bálint
X 15 6 10 60 0 0 0 1 6 17 7 16 44 0 0 0 1 0 1 3 1 3 2 3 0 0 14 29 5

Govens

Darrin Anthony
X 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 0 1 0 4 0 4 1 0 1 1 7 0 0 7 26 14

Tóth

Ádám
X 7 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 1 5 20 0 0 0 0 2 2 5 0 0 0 6 19 5

Garamvölgyi

Ákos Tibor
X 6 0 1 0 0 0 0 2 2 100 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 2 0 0 9 15 9

Neuwirth

Bence
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 10 0

Drenovac

Dorde
20 6 7 86 0 0 0 2 3 67 8 10 80 2 3 67 0 0 0 0 1 2 3 1 0 0 20 25 3

Polyák

László
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 3 0 3 2 2 4 0 2 0 0 11 23 11

Scott

Michaelyn Duane
19 1 4 25 1 1 100 5 5 100 7 10 70 0 0 0 2 0 2 1 1 1 1 7 1 0 27 22 3

Taylor Jr

Jimmie Lee
7 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 1 4 25 7 2 9 0 0 3 3 0 2 0 15 21 7

Gáspár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 1 2 0 3 10 3

Kenéz

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázsi

Bence Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 19 33 58 1 1 100 13 23 57 33 57 58 4 13 31 19 3 22 8 8 19 15 23 5 0 115 200
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Parsons

DeSean Tyler
X 11 3 6 50 1 1 100 0 1 0 4 8 50 3 3 100 5 2 7 0 2 2 3 7 0 1 22 36 -11

Gabric

Tomislav
X 11 0 3 0 0 0 0 3 7 43 3 10 30 2 2 100 4 0 4 0 2 1 4 1 0 1 11 35 -7

Brown

Isiah Gerald
X 11 2 4 50 1 1 100 1 4 25 4 9 44 2 2 100 0 0 0 1 4 3 5 3 0 0 11 31 -15

Hughes II

Michael Anthony
X 16 7 11 64 0 0 0 0 1 0 7 12 58 2 4 50 7 3 10 2 2 3 4 3 0 2 26 27 -7

Puska

Bence
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 0 8 0

Hendlein

Roland
14 1 2 50 0 0 0 4 7 57 5 9 56 0 0 0 3 0 3 0 0 3 1 0 0 0 14 23 -7

Paár

Márk
8 2 3 67 0 1 0 1 2 50 3 6 50 1 1 100 1 0 1 0 0 2 1 0 0 1 7 16 -5

Krnjajski

Boris
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 2 2 1 1 0 0 -1 12 -4

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 12 -4

Hajduk

Attila Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 15 31 48 2 3 67 9 24 38 26 58 45 10 12 83 22 6 28 3 13 16 19 16 0 5 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek