Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2023. március 18. | 18:00
24. forduló
Városi Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Ádám József, JAKAB László Imre (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Nikola Lazics : – Tudtuk, hogy a Falco az esélyesebb csapat, és nem kérdés, hogy jobb csapat. Főleg védekezésben rengeteg hibát követtünk el, de támadásban is sok rossz döntést hoztunk, ezeket pedig rendre megbüntette a Falco. Volt, mikor jobban védekeztünk, de támadásban továbbra is sok rossz döntést hoztunk, nem járt a labda, passzívok voltunk. Persze, a Falco is jól védekezett, nyomást helyezett ránk szinte az egész meccsen. Ha bent akarunk maradni, akkor ki kell javítani ezeket a dolgokat, mert nem lesz könnyű a play-outban.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Konakov : – A szezon ezen részében nincs könnyű meccs, néhány apróság döntheti el a meccseket. Támadásban az első 20-25 percben idegesek voltunk, védekezésben viszont hiába voltunk nagyon jók, 23 támadólepattanót engedtünk ellenfelünknek, ilyen nem fordulhat elő még egyszer. Ma este nem büntettek meg eléggé ezért, szerencsések voltunk, de összességében 40 percen keresztül irányítottuk a meccset és megérdemelten nyertünk. Az öltözőben is gratuláltam a srácoknak, megérdemeljük, hogy első helyen végezzünk az alapszakaszban. A Szegednek a legjobbakat kívánom a szezon hátralévő részére, kívánom, hogy maradjanak bent az A csoportban, ez fontos lenne a magyar kosárlabda számára is!

Hazai játékos nyilatkozata
Polányi Kristóf : – A Falco egy teljesen más szintet képvisel, nagyon jó csapat, mély kerettel. Végre nem úgy kezdtünk, hogy elhúzott az ellenfelünk 10 ponttal, de az utána lévő időszak nem sikerült úgy, ahogy terveztük, mind védekezésben, mind támadásban rengeteget hibáztunk. Ezeket kell kijavítanunk, remélem, meccseket fogunk nyerni a hátralévő időszakban.

Vendég játékos nyilatkozata
Zach Brown : – Nagyon jó mérkőzés volt. A Szegednek jó játékosai vannak, folyamatosan fejlődik a klub, a legjobbakat kívánom nekik a folytatásban! Jól tettük a dolgunkat, megszereztük, amiért idejöttünk. Szeretettel gondolok a szegedi időszakomra, értékelem, hogy emlékeztek a nevemre a mai napon. Különleges dolgokat értünk el itt, mindig is hiányoznak a régi csapattársak, és mindig is szeretettel gondolok vissza a klubra!


Dobástérkép
Naturtex-SZTE-Szedeák
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeák
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 19
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:44 38:18
CSAPAT %
2p köz.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
44%
85%
2p ktáv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
17%
67%
3p táv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
50%
45%
1p bünt.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
82%
52%
Naturtex-SZTE-Szedeák Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Szerzett labda 10 6
Eladott labda 11 17
Lepattanó 38 28
Gólpassz 10 14
Fault 19 22
VAL 102 119
Statisztika
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nicholson

Kassim Juan
X 18 4 10 40 1 3 33 2 5 40 7 18 39 2 4 50 0 7 7 2 0 1 4 0 0 0 18 37 -12

Washington

Desmond Marquis Marquis
X 20 1 1 100 1 4 25 2 5 40 4 10 40 10 10 100 3 1 4 2 7 3 5 5 0 1 23 36 -11

Roberson

Tyler Evan Evan
X 19 7 12 58 1 5 20 0 0 0 8 17 47 3 4 75 2 6 8 1 0 3 3 0 0 0 21 29 -17

Bognár

Kristóf
X 6 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 1 2 50 5 3 8 1 0 2 2 2 1 0 17 18 -14

Polányi

Kristóf Áron
X 8 1 1 100 0 0 0 2 2 100 3 3 100 0 0 0 1 1 2 1 2 2 1 0 0 0 10 12 -4

Carter

Nahziah Marquise
9 2 6 33 0 5 0 1 1 100 3 12 25 2 2 100 1 2 3 1 0 4 3 0 1 0 8 24 -1

Kerpel-Fronius

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 1 0 0 5 13 -1

Person Jr

Wesley Lavon Lavon
0 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 -4 12 -14

Filipovic

Stefan
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 3 2 5 0 1 4 1 0 0 0 4 11 2

Balogh

Szilárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 8 -3

Kovács

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 17 39 44 3 18 17 8 16 50 28 73 38 18 22 82 15 23 38 10 11 19 20 10 2 1 102 200
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tiby

Matthew James
X 17 5 5 100 0 0 0 2 2 100 7 7 100 1 2 50 3 1 4 0 5 3 4 1 0 0 20 30 13

Brown

Zachary Garrett
X 15 3 4 75 0 0 0 3 4 75 6 8 75 0 0 0 0 3 3 2 1 2 0 3 1 0 21 26 7

Keller

Ákos
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 4 0 4 1 1 0 0 1 0 0 7 25 15

Kovács

Benedek Máté
X 6 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 2 2 100 3 0 3 0 0 1 1 0 0 0 8 22 2

Pot

Stefan
X 6 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 6 33 1 1 2 0 2 4 3 7 0 0 11 20 6

Perl

Zoltán
26 6 7 86 5 6 83 0 1 0 11 14 79 4 5 80 2 2 4 2 3 2 5 2 0 0 32 24 13

Cowels III

Raymond
11 1 1 100 0 0 0 2 7 29 3 8 38 3 3 100 1 1 2 0 1 2 2 0 0 0 9 20 17

Barac

Boris
4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 0 2 1 2 2 1 0 0 1 3 13 1

Krivacevic

Markó
6 2 2 100 1 1 100 0 0 0 3 3 100 0 5 0 2 1 3 0 2 2 3 0 0 0 5 11 2

Sövegjártó

Ábel György
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 1 3 7 1

Horváth

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 -1

Takács

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1
Összesen 5 97 23 27 85 6 9 67 9 20 45 38 56 68 12 23 52 19 9 28 6 17 22 19 14 1 2 119 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek