MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023

2023. 03. 11 | 18:00

23. forduló

(17-29, 17-21, 23-17, 14-19)

Helyszín: Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt , Frányó Péter , Györfy Rúben

Ellenőr: dr. Gincsai János Péter

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Sebastjan Krasovec : Gratulálok a Falcónak a győzelemhez, ma jobb csapat volt és ezt meg is mutatta. Amire számítottunk beigazolódott: amennyiben sikert akarunk elérni ellenük, akkor majdnem tökéletesen kell teljesítenünk. A szombathelyiek fizikálisan dominálják a magyar bajnokságot és előre tudtuk, hpogy ez lesz a legnehezebb meccsünk az alapszakasz utolsó öt találkozján. Fel kell emelni a fejünket és készülni a következő találkozóra.Nagyon bízom benne, hogy szurkolóink továbbra is ott lesznek mellettünk.

Vendég edző nyilatkozata

Milos Konakov : A ZTE ebben a szezonban nagyon jó kosárlabdát játszik és nagyon elégedett vagyok ezzel a győzelemmel. Teljes koncentrációval játszottunk ma ezen a találkozón, hiszen ez kellett ahhoz hogy nyerjünk. A védekezésünk működött, talán a harmadik negyedben volt ebben kis megingás. Rendkívül elégedett vagyok, és azzal is, hogy a két szurkolótábor negyven percen keresztül ilyen remek hangulatot teremtett. Ez jót tesz a magyar kosárlabdának.

Hazai játékos nyilatkozata

Mitchell Smith : A Falco csapata jobban jött ki erre a meccsre ma. Sok hibával játszottunk, amit azonnal megbüntetett az ellenfél. okkal jobban kell küzdenünk a labdákért, hiszen ma is volt olyan, amikor, ha jobban odafigyelünk ezek a labdákat mi is megszerezhettük volna.

Vendég játékos nyilatkozata

Kovács Benedek : Nem volt könnyű mérkőzés, és Egerszegen mindig nehéz nyerni, ami így volt korábban is. Ez egy nagyon fontos győzelem most számunkra az alapszakasz-győzelem felé vezető úton. Az elejétől nagyon koncentráltak voltunk és fegyelmezetten játszottunk. Hetven pontos tartottuk a Zalaegerszeget hazai pályán, ez nagyon nagy szó. Büszke vagyok a csapatra és gratulálok a ZTE-nek is, hiszen újra ott van a legjobb csapatok között.

Statisztika

team logo Zalakerámia ZTE KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
3 O'Reilly Liam Kieffer O'Reilly Liam Kieffer * 9 34 2 6 33.3 0 1 0 1 5 20 2 3 66.7 5 0 5 0 1 4 5 4 0 0 12 64.3 0 34.6 29.2
21 Ostojic Danilo Ostojic Danilo * 11 30 3 8 37.5 0 1 0 1 1 100 2 4 50 6 2 8 1 4 2 6 1 0 1 15 73.3 0 50 45
0 Trice D'Mitrik Alexander Trice D'Mitrik Alexander * 10 30 1 4 25 2 3 66.7 0 2 0 4 4 100 2 0 2 1 1 1 4 3 0 0 13 83.3 0 45.5 33.3
5 Smith Mitchell Daniel Smith Mitchell Daniel * 18 29 6 7 85.7 1 1 100 0 0 0 4 5 80 2 1 3 1 1 4 6 2 1 0 28 180 0 100 87.5
13 Polster Attila Polster Attila * 5 17 1 2 50 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 3 83.3 0 50 50
7 Rakicevic Petar Rakicevic Petar 9 26 2 3 66.7 1 2 50 0 3 0 3 6 50 5 0 5 0 1 2 3 0 0 0 8 75 0 40.9 37.5
12 Keller Iván Keller Iván 5 21 0 0 0 0 2 0 1 1 100 2 2 100 2 0 2 0 1 1 2 0 0 0 6 100 0 62.5 50
22 Zsiros Péter Zsiros Péter 2 10 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 1 3 0 0 0 0 4 100 0 100 100
41 Csuti Kornél Csuti Kornél 2 3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 1 0 0 0 0 3 100 0 50 50
10 Simó Bence Zoltán Simó Bence Zoltán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Szalay Domonkos Szalay Domonkos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Németh Ákos Németh Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
71 200 17 33 51.5 5 11 45.5 3 13 23.1 18 26 69.2 23 7 30 4 11 20 27 10 1 1 92 98.6 116.2 51.9 46.5
team logo Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
7 Pot Stefan Pot Stefan * 15 29 3 8 37.5 0 0 0 3 7 42.9 0 1 0 3 1 4 2 1 3 3 4 0 0 17 93.8 0 50 50
6 Keller Ákos Keller Ákos * 14 29 5 8 62.5 0 0 0 1 2 50 1 2 50 4 1 5 2 0 4 2 4 1 0 23 127.3 0 63.6 65
3 Brown Zachary Garrett Brown Zachary Garrett * 2 21 1 2 50 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 2 1 3 1 3 0 0 6 40 0 25 25
5 Tiby Matthew James Tiby Matthew James * 9 17 3 5 60 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 5 2 7 0 1 5 0 1 0 0 12 100 0 56.3 56.3
21 Kovács Benedek Máté Kovács Benedek Máté * 8 15 1 2 50 0 0 0 2 2 100 0 1 0 3 0 3 0 0 1 1 0 0 0 10 200 0 100 100
24 Barac Boris Barac Boris 12 27 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 5 80 4 1 5 0 3 2 9 0 0 0 19 100 0 66.7 57.1
9 Perl Zoltán Perl Zoltán 14 25 4 5 80 1 3 33.3 1 2 50 1 2 50 1 1 2 2 2 3 2 2 0 0 15 107.7 0 63.6 65
11 Cowels III Raymond Cowels III Raymond 8 24 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 1 4 1 0 0 0 8 133.3 0 80 80
20 Sövegjártó Ábel György Sövegjártó Ábel György 2 7 1 1 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 1 0 0 4 100 0 50 50
22 Krivacevic Markó Krivacevic Markó 2 6 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 0 2 1 0 0 1 3 100 0 50 0
1 Horváth Ádám Horváth Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Takács Zsolt Takács Zsolt 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
86 200 23 38 60.5 1 3 33.3 10 25 40 8 13 61.5 26 7 33 8 9 28 20 15 1 1 117 116.2 98.6 60.0 59.1

Dobástérkép

Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 20
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 10
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 39:26
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
52%
61%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
45%
33%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
23%
40%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
69%
62%
Zalakerámia ZTE KK Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Szerzett labda 4 8
Eladott labda 11 9
Lepattanó 30 33
Gólpassz 10 15
Fault 20 28
VAL 92 117